Nem bírom feldolgozni, hogy meghalt a testvérem!?

Úgy érzem, miattam halt meg. Egy autóban ültünk, amikor a baleset történt, én túléltem, ő nem... Nem a mi hibánk volt a baleset, mégis úgy érzem, énmiattam történt, mivel én vezettem. Szörnyű volt az amikor tudatták velem a kórházban, hogy ő nem élte túl a műtétet, pedig hosszú életmentő műtétet hajtottak végre rajta, de már az sem segített. Egyetlen testvérem volt, mindenben számíthattam rá. Az egész család össze van törve. Pszichológushoz járok, de nem érzem a kiutat, folyton az jár az eszemben, hogy bárcsak én is meghaltam volna. Szegény szüleim, bele sem merek gondolni, hogy ők is mit éreznek. Úgy érzem, nélküle nincs miért élnem. Szoros testvéri kapcsolat kötött minket össze, egypetéjű ikrek voltunk, így még rosszabb. Már máskor volt olyan, hogy átéreztem mondjuk azt, ha neki fájt valamilye, a kórházban is folyamatosan azt éreztem, tudtam hogy az nem az én fájdalmam. Amikor éreztem, hogy a fájdalmam elmúlt, tudtam miért van, tudtam, hogy egyedül maradtam...

Most már visszaálltam dolgozni, de nincs olyan nap, hogy ne gondolnék rá. Nem Magyarországon élünk, a szüleimtől távol, anno a testvéremmel vágtunk neki a nagyvilágnak. Nagyon rossz, hogy egyedül maradtam 25 évesen. A baleset előtt sohasem sírtam, elvégre egy erős férfi vagyok, de most ha eszembe jut a baleset, nincs olyan alkalom, hogy ne sírnám el magam.