Vállalnátok babát, ha a (kamasz tesók nem akarják? Vagy ha meglesz akkor majd változik a véleményük?

Pontosan ezt érzem én is.

Az ő véleményük nem számít, pedig az ő életük borul fel a legjobban. Egy szülőnek már nem kell fejlődni, de egy gyereknek tanulni kell. Ugyanúgy az ő életébe is befurakodik egy gyerek, de mégsem dönthetett róla, hogy ő ezt akarja-e.

Szerintem ez családi kérdés, és a családnak kell dönteni róla, az pedig nem csak anyuci és apuci.

SZERINTEM, hangsúlyozom, szerintem, akik itt javasolták, hogy várjatok míg lecseng a középiskolás időszak, majd mikor mindkét gyerek elmegy egyetemre. Nos szerintem az sem gondolt bele mindenbe. Akkor mire a kicsi odajut, hogy egyetemre menne, akkor kb. 60 évesek lesztek. Hát azért szerintem a közel nyugdíjas szülőknek nem kis teher, hogy még mindig van egy gyerek, akit ki kell taníttatni, meg elindítani az életben. Vagy majd azt is a nagyok nyakába varrják?

Nem tudom, biztos szép a késői gyerek, de én a magam részéről úgy vagyok vele, hogy miután befejezem a gyerekek felnevelését, azért szeretnék pár szabad évet, mielőtt végképp lerokkanok, vagy meghalok.

"Akkor mire a kicsi odajut, hogy egyetemre menne, akkor kb. 60 évesek lesztek."

A kérdező 18 és 19 évesen szült, magyarán most 33-34 éves. Ha most szül egy gyereket, kb. 50-52 lesz, mire a kicsi egyetemre jut. Ha 2 évvel később, akkor 52-54. Ez azért nem vészes különbség.

Az én édesanyám húszas évei vége felé szült engem, a húgomat meg még később. Mire befejeztem az egyetemet ő 52 éves volt, 54 körül lesz, mire a húgom is végez.

Kommunikációs, megértésbeli problémáink nincsenek, édesanyánk fiatalos megjelenésű és gondolkodású, fizikailag sem lestrapált.

15 éves lány vagyok, ha az én szüleim bejelentenék, hogy most ők szeretnének még egy gyereket, biztosan nagy veszekedés lenne belőle, és nem csak hiszti.

Köztem és öcsém között 9 év korkülönbség van, ez majdnem feleannyi, mint náluk lenne, mégis rengeteg.

Elsős voltam, mikor megszületett, azóta folyamatosan gügyögés, rokonoknál, itthon, akárhol neki, én meg ott se vagyok.

Mai napig ordítozás, rajzfilm, ha barátai itt vannak akkor sokszorosan, nekem meg szétmegy a fejem tőle egy hosszú nap után, de el kell viselni, mert ők is elviselték miattam. Ha beszélek anyámmal, jön közbe a hiszti, hogy beleszól, elrángatja tőlem, hogy játsszon vele, stb. Családi program, nyaralások: alig lehet megszervezni. Ő nem hajlandó sétálni, várost/múzeumot akármit nézni, ellenben a játékboltban töltené a fél életét, ahol én nem tudok megmaradni, állandó vita van, hogy hova menjünk.

A korkülönbség miatt közös nevező nincs: nem tudok vele miről beszélgetni, ő se velem, játszani nem tudok vele, nem köt le. Magam is inkább a gyámoltalanabb típus vagyok, akire vigyázni kell, mert eltéved a zsákutcában, tehát az anyáskodás tőlem messze áll. Egy helyre nem tudunk menni, nincsen közös érdeklődés.

Persze, megoldanak mindent, de elkések iskolából, mert őt be kell kísérgetni, nekem kellett oviba járnom érte, most iskolába, meg 2 órát vele lenni, amíg hazajönnek szüleim. Emellett ő a féltékenyebb típus, sokszor rosszindulatú is velem, ha beszélek hozzá, meg sem akarja érteni. Rengeteget veszekedtünk miatta a szüleimmel, de valahol megértem, hogy nem lehet ugyanúgy bánni egy kamasszal, mint egy kisgyerekkel.

Valahol jogos az is, hogy máshogy viselkednek vele, mert amíg én az esti kimenőről vitatkozok, ő még az ölükbe mászik, hogy 'szeretlek'.

De nekem ezzel egy életre elment a kedvem a gyerekektől, ha meglátok egyet, kiráz a hideg. Persze pár percig édesek, de nem szeretem se a csacsogást, se a sírást, és legnagyobb félelmem, hogy egyszer gyerekem lesz.

Persze megkaptam már, hogy akkor én szerettem volna, hogy kistesóm legyen, de így ?! Igencsak meggondolnám.

16 éves vagyok, nincs tesóm, de ha lenne, örülnék neki. Nyilván jobb lenne, ha 1-2-3 év lenne köztünk, de ha több, az sem lenne gond, mert így legalább én is "tanulhatom", hogy hogyan is kell bánni egy kisgyerekkel.

Ezt leírtamm már máshová is, és nagyon le lettem cs.szve, de azért ide is leírom: szerintem nem gyereknek kell döntenie ebben a kérdésben. Nem is tud normális választ adni, mert amíg kicsi, azt sem tudja, hogy mik az "előnyei" egy testvérnek, tizenévesen meg örül, hogy egyedül van vagy éppen elég baja van azzal az 1-2 testvérével, akik vannak. Másrészt, ez csakis a szülők döntése.

Én 17voltam mikor megszületett az öcsém,19 mikor megszületett a hugom.

Nekem semmi gondot nem okoztak,pl nem tanultam nehezebben miattuk.Persze néha idegesítettek..:D

De az egyik legjobb dolog az életemben,hogy megszülettek ők.

21l

Az öcsém és köztem 13 év van. Nem kérdezték a véleményemet, volt róla szó, hogy szeretnének még egy gyereket, aztán egyszer csak közölte anyu, hogy már biztos, hogy lesz egy kis tesóm.

Nem fogok hazudni, volt amikor nagyon nem voltam kibékülve a helyzettel, de pl. ilyesmikre nem emlékszem, hogy a sírás miatt ne tudtam volna aludni, vagy tanulni. Nem egy szobában voltunk és amíg öcsi kicsi volt és éjjel is kelt, addig anyuék szobájában aludt, így ők a legkisebb nyekkenésére is azonnal tudtak kelni. Voltak rosszabb, meg jobb időszakaink is (mármint az öcsémmel való kapcsolatomban). Már 8 éves a kis srác és nagyon szeretem. Néha dühös vagyok magamra, hogy hogy lehettem olyan önző és bunkó vele kapcsolatban, mert már nem lakok velük és nem tudom visszahozni azokat az időket. A mai fejemmel biztos türelmesebb lennék és többet foglalkoznék vele. Most próbálom "bepótolni", már ahogy sikerül.

Az enyém se nem kiemelkedően pozitív, se nem kiemelkedően negatív tapasztalat. Haragudnék magamra, ha nekem kellett volna döntenem és "elvettem" volna öcsémet anyuéktól. Ahogy leérettségiztem elköltöztem otthonról és tudom, hogy nagyon hiányzok így is nekik, de mégsem üresedett meg teljesen a ház, legalábbis még pár évig nem. Összességében örülök, hogy van tesóm és nagyon szeretem. Ő az én kis büszkeségem is. :)

22/N

31-es:

Remek, hogy mélyen belelátsz a csalűdi életünkban, valamint korrekt jellemrajzot is kaptam pár sor alapján. :-)))))

Abban viszont igazad van, hogy a mi családunkban a gyerekvállalás nem a tesók döntése. Szép is lenne, szavazásra ne bocsássam, hogy szüljek-e vagy sem? És ha a 4 gyerek közül kettő akarja, kettő nem, akkor mi legyen, feldobjak egy kétforintost? És mennyi egység egy 13 éves, valamint mennyi egy 16 éves szavazata? És a 4 évesé mennyit ér? :-DD Ezt ugye Te sem gondoltad komolyan...?

Továbbra is azt mondom, hogy amíg a tesóknak csupán annyi a dolguk, hogy alkalmazkodjanak a családhoz, addig nem bízom rájuk a döntést, szüljek-e vagy sem. Mivel nem az ő gondjuk, nem az ő bajuk, nem az ő problémájuk, nem látom, miért kelle bevonni őket a döntésbe. Előzőleg is írtam, hogy a tesó NEM hátráltató tényező, hanem az öröm forrása kell, hogy legyen, de nyilván elsiklottál fölötte. A nagyok semmiféle hátrányt nem szenvedtek el a kicsi születése miatt, nem borult fel az életük, szóval nem is értem a felháborodásod. Nem tévesztettél össze valakivel? :-D

80%-os, szerintem nem tévesztett össze és nem is az életed és családod ellen van kifogása, hanem az elved ellen.

Hogy a saját kényed kedvére döntesz mások sorsa felett is, de erről mások véleményét nem kérdezed meg.

Mondom, nem örülnél, ha én lennék a gyereked.

Ha nekem anya szült volna még egyet a meglévő tesóm mellé, akkor elköltöztem volna, és ezt felnőtt fejjel is fenntartom.

Ez az én életem is.