Vállalnátok babát, ha a (kamasz tesók nem akarják? Vagy ha meglesz akkor majd változik a véleményük?

Szerintem is várj egy kis időt, mert k*rvanehéz dolog gyereksírás közepette tanulni, akármennyire is aranyos az újszülött.

A másik az, hogy neked kell megoldani a dolgot, és nem a gyerekeidet rendszeresíteni bébicsőszként. Nem azt mondom, hogy abszolút ne is vigyázzanak rá, mert néha de (meg legalább "tanulnak" is előre fogásokat), csak tényleg ne fogjátok be őket állandóra, mert pont most vannak abban a korban, hogy a barátokkal jönnek-mennek, fontos a közösségi élet - természetesen, az iskola mellett.

Én is most vagyok huszonéves, és a rokongyerkőc 10 évvel fiatalabb nálam. Nagyon rossz volt, hogy mindig rám volt "akasztva", és ezért kimaradtam olyan élményekből, amik más akkor korombelieknél normális volt, hogy megtörténnek (normális társaságom volt és van, szóval nem piálásra s ilyenekre kell gondolni). Szóval nálunk is ezt sajnos megsínylette a kapcsolatunk.

Szia!

Az én példám annyira nem pozitív.

Soha nem akartam testvért. Egy húgom van, vele mostmár felnőttként fogalmazzunk úgy, hogy néha beszélgetünk. Mert semmiféle jó kapcsolat nem alakult ki soha.

Állandóan azt hallgattam gyerekként mindenkitől, hogy ehhez nekem semmi közöm, ez csak a szülők döntése és nekem nincs beleszólásom. A mai napig nem értek ezzel egyet, hiszen az én életem is megváltozott.

Azt mondták, majd a saját gyerekeimről döntök.

Na olyan jól sikerült ez a döntés, hogy ki nem állom a gyerekeket, a víz kiver, ha meglátom őket és legrosszabb rémálmaimban vagyok terhes.

Jócskán felnőtt ember vagyok, de soha nem vagyok hajlandó sem szülni, sem gyereket nevelni és szóba sem állok olyan férfivel, aki gyereket akar, vagy akinek gyereke van.

Nem mindenhol olyan pozitív ez.

Persze nem utálják egymást a tesómmal, de ha hónapokig nem beszélünk, az fel sem tűnik.

Egyébként egyet is értek az egyik előttem szólóval.

Én még soha nem láttam olyat, hogy ne romoljon a kapcsolat.

Először a gyerekek és a tágabb család között, akiket csak a kicsi érdekel, utána a szülők és gyerek között, a vigyázás, meg szintén mindenki csak a kicsitől lesz elájulva harmadrészt ezért a nagyokat nem fogja érdekelni a kicsi és elegük lesz belőle, hogy őket le sem szarják és egy olyannal foglalkoznak, aki velük ellentétben még válaszolni sem tud.

Nálunk is nagy a korkülönbség, és bizony én nem kérdeztem egyik nagy tesót sem, hogy mit szólnának egy kistesóhoz. Nem kérdeztem, akarnak-e alkalmazkodni, akarnak-e vigyázni a kicsire, akarnak-e bömbölést hallgatni. Mert hiszen attól család a család, hogy mindenki segít mindenkinek. Mindenki alkalmazkodik, mindenki teszi a dolgát, bár eszébe sem jut egyiknek sem, hogy a tesó helyett mehetne teszem azt lógni a haverokkal.

DE!!! A félelmeiket meghallgattam mindig, a bennük felmerülő kérdésekre mindig válaszoltam, meséltem sokat arról, milyen lesz az élet a kicsivel. Nem ők döntöttek, hanem mi, de megtettünk mindent azért, hogy a kistesó ne hátráltató tényező, hanem az öröm forrása legyen. (25 éves a legnagyobb, 8 éves a legkisebb srác)

Neked szerencséd van utolsó.

Ha én lennék a gyereked most éppen azon vacillálhatnál, hogy mit csesztél el.

Ja, velem is marha jó dolog történt.

Biológiai értelemben én vagyok a legnagyobb nulla, mert nem fogok ennek hatására szaporodni.

Rühellem a gyereket, ez is marha jó érzés, mikor elvárják tőled, hogy vigyorogj rájuk.

Szóval ne mondd már, hogy olyan jó dolog.

Van, akit boldoggá tesz, van, akit nem.

Engem például nem.