Vállalnátok babát, ha a (kamasz tesók nem akarják? Vagy ha meglesz akkor majd változik a véleményük?

"Nem tudom, bennem sosem volt az a fajta önző óvodás testvérféltékenység, mint az első válaszolóban vagy a gyerekeidben. Sajnos ha úgy lettek nevelve, hogy nem akarnak semmit megosztani senkivel és változtatni sem hajlandóak semmin (mert akkor "nem az van, amit én akarok"), akkor kemény dió lesz, de ti főztétek magatoknak."

Ez nem feltétlenül a szülőkön múlik. Baromság, hogy a gyereket olyanra neveled, amilyenre akarod vagy szeretnéd. Vannak bizonyos tulajdonságok, amik pl. a szülőktől vagy egyéb felmenőktől öröklődnek, és sok személyiségjegyet magától fejleszt ki a gyermek. Olyannak, aki alapjáraton önző természetű, hiába mondod, hogy ossza meg a játékait - sok foglalkozással kis javulás elérhető, de SOSEM lesz olyan előzékeny, nyitott mint egy önzetlenebb jellemű gyerek. Vagy pl. egy olyannak, aki félénk, nem szeret köszönni sem, hiába biztatod, hogy köszönjön a kedves néninek, ugye, hogy az orra alá fogja motyogni?! Egy idő után megtanulja, hogy köszönni illedelmesség, szükséges, de sosem lesz olyan, aki önként és nagy mosollyal ráköszön a buszsofőrre is. Ugyanígy egy alapvetően túlzottan érdeklődő, nyitott jellemű gyereknek hiába próbálod megtanítani, hogy ne legyen olyan barátságos idegenekkel, mindig óvatlanabb marad, mint egy eleve félénk gyerek.

Az alapvető jellemét NEM LEHET megváltoztatni, maximum alakítgatni.

Nekem pl. a testvéremmel egy szobában kellett felnőnöm, minden játékot megosztottunk, mindenből egyformán kaptunk. Mégis alapvetően önzőbb jellem vagyok a testvéremnél, pedig egyazon nevelésben részesültünk, és mindig is hozzá voltam szokva az adok-kapok-megosztok-elfogadok rendszerhez!

14 voltam amikor anya teherbe esett,nem direkt.Minden porcikámmal tiltakoztam hogy megtartsák,végighisztiztem a terhességét,még mentőt se akartam hivni amikor megindult a szülés és anya nem birt felállni se a telefonig (persze hivtam).

Korházba se mentem be,az 5 nap alatt végig azt mondtam hogy ha hazahozzák a kis jövevényt,én lelépek.

Hazahozták,engem elbűvölt,onnantól le se lehetett rázni,többet volt velem mint anyával,tápszeres baba lévén rengeteget etettem,fürdettem,mindent amit lehetett.Öcsém,de kicsit én nevelményem is,örülök hogy nem rám hallgattak,aki a hisztis korszakát élte.

25/N

Kérdező neked pedig akkor azt mondom, ha ezek adottak, akkor valóban adott minden a gyerekvállaláshoz - esetleg tényleg a kis várakozást tudom javasolni és azt, hogy puhatolózzatok továbbra is a gyerekeknél, hátha tapasztaltok valami változást.

Esetleg megbeszélhetitek velük, hogy a dolgok nagyban nem változnának, nem rájuk hárulnának a dolgok és ugyanannyit törődnétek velük is. Ha láttok valami enyhülést, akkor nyugodtan bele lehet fogni. A baba születése általában tényleg megtöri a jeget :)

Ezért sem értem miért ragaszkodik mindenki a kis korkülönbséghez. Aztán meg amikor tényleg szívből babázni akarna, már nem lehet.

Ha valóban nem lenne az, hogy rájuk bízzátok a kicsit, akkor hajrá. Minden másban alkalmazkodni fognak. Persze nagyon oda kell figyelnetek hogy ne érezzék magukat elnyomva, háttérbe szorítva. Nem szabad hogy mindig a baba legyen az első.

Megértem őket, én 13 voltam mikor húgom született, én még örültem is az elején neki, de utána... áhhh, mindig a sírást hallgatni, a nyafogást, a szülők idegeskedését, több feladatot zúdítottak rám is, pedig enélkül is nehezen tanultam, ja igen, a tanulásban már nem segített nekem senki mert nem értek rá így akkortól már a kettes volt a legjobb jegyem. Természetesen szeretem a húgomat, de az életem jobban alakult volna ha ő nincs, a szüleimnek is sokkal jobb lenne.

Ja és mondták ők is hogy nem fogják ám rámbízni, mert ott a nagyi, vagy bébiszitter... jajj dehogy, a nagy gyerek kéznél van és ingyenes, szóval sokszor rám lett bízva, azóta saját gyereket én már nem akarok, teljesen elvette a kedvem.

Most már húgom 13 éves, én pedig 26, most még rosszabb minden, az anyám már öreg a tinikhez, nem érti meg, egyszerűen mindig a veszekedés megy. És persze húgom még mindig rám van bízva ha anyum dolgozik... így legyen saját életem... lehetetlen.

Na mindegy, nekem nincs jó tapasztalatom ezzel, jobban örültem volna ha nincs kistesóm, mindenki jobban járt volna. Anyámnak sem kéne állandóan idegeskednie, lehetne végre nyugodtan, hogy a gyerekek felnőttek. Vagy te ezt nem akarod? 50 évesen is még gyereket akarsz nevelni?

Egy család úgy szép, ahol párban vannak a gyerekek, vagy 2 vagy 4, de 3 semmiféleképpen nem, abból csak cívódás van mindig, és nálatok a legszebb hogy elsőre fiú és lány lett

Ezt a rendet nem szabadna megbontani még egy lánnyal vagy fiúval, nekik is már tanulni kell, nemsokára jön a felsőbb iskola, kétlem hogy kistesóval akarnának foglalkozni

Közeli rokonoknál 2lány van egy fiú, a srác született először mikor már tizenéves volt a lánytesóira sem nézett, inkább otthon se volt napközben nehogy vigyázni kelljen rájuk vagy etetni mosdatni

20/F

Én olyat még nem láttam, hogy ilyen helyzetben ne romlott volna a nagyobb gyerek(ek) élete. :(

Egyrészt igenis rájuk fogod bízni, akármit mondasz, mert ez egyszerűen mindig így alakul, ahogy előttem is írták.

Másrészt meg: fáradtak lesznek, mert sírást hallgatnak éjjel, romlani fognak a jegyeik, nem kizárt, hogy utálnak majd otthon lenni, ezért elkezdenek inkább az után "lógni" a haverokkal, nem fognak bízni bennetek, mert úgy érzik, hogy nem mehetnek már hozzátok a problémáikkal...

Na haragudj, hogy ilyen negatív képet festek, de én eddig mindig ezt láttam a környezetemben. :(