Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Testvéri kapcsolat » 30 felett otthon élők, a...

30 felett otthon élők, a szülők hogy viszonyulnak hozzátok?

Figyelt kérdés

Szerintem mi nagyon elcseszett család vagyunk, vagy legalábbis mi gyerekek.


Én is és a nővérem is itthon élünk, 30 felett.

Én vagyok a kisebb, én már lassan belecsavarodok, hogy én törtetnék, párkapcsolat, tanulás stb.

A nálam idősebb nővérem ezekre egyáltalán nem vágyik (legalábbis jó így neki) és jól elvan az életében.


Én lennék az úttörő ezekben most, pedig mindig ő járt előttem.


A szülők úgy tekintenek ránk, mint egy nagy kommunára kb., mintha így kellene élni örökre.


Persze látszólag támogatják a párkapcsolati törekvéseim pl., de ha látják, hogy inkább a párom felé húzok, szerintem nem tudnak hová tenni, mert akkor nekem is lenne egy kis saját életem, akkor már kihúzok a nagy egészből.


Állásváltás is szóba került részemről, ez ügyben is úgy nyilatkoztak, mintha azt kellene csinálnom örökre és mintha én nem dönthetnék a magam életéről, persze előadják, hogy válthatok, de ennél csak rosszabb lesz.


Nővérem pedig kb. örül, ha bánatom van, úgy érzem rajta, elvidámkodik ilyenkor.


Hogy viseljem el őket, amíg nem költözöm össze a párommal? Még friss a kapcsolat.


Ha elvonulok magamba, az a baj, hogy mi bajom van.

Én csak az én életem szeretném élni, mert jelen életben csak egy van, és azt érzem ígyis lemaradtam egy csomó dologról, vagy hogy múlik az idő, de semmi lényeges nem történik velem, tengk-lengek.


Lelkileg össze vagyok törve.


2023. aug. 24. 21:09
1 2 3 4
 21/31 anonim ***** válasza:
27%

#20

Az átlag, normális élet teljesen megfelel, önállóság, anyagi biztonság, család stb.

Szerintem mind ezt kár össze hasonlítnai azzal aki 30 felett az alap dolgokat nem képes felmutatni, sőt számomra nagyon szánalmas. Mond ki hangosan, hogy még anyádéknál laksz 30+ évesen, na azon lehet nevetni könnyes szemmel 😂😂😂😂😂😂

Habár ez inkább siralmas, de ezt te magad is tudod, a való életben nem dicsekszel te ezzel, sőt ha felmerülne egy beszélgetés során, ugyan csak szavatkoznál miatta.

2023. aug. 25. 16:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 22/31 anonim ***** válasza:
85%

"alap dolgokat felmutatni"

Kinek? A szomszéd Józsi bácsinak? Vagy kinek kellene bármit is bizonyítani? Neked? Itt a gyakorin? 😅 Jujjj....


"szavatkoznál miatta"

Mondtam, hogy nem érdekel a sok nyomorék véleménye.

2023. aug. 25. 16:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 23/31 anonim ***** válasza:
0%
Én meg elmondtam neked, hogy ki az aki nyomorék 😏
2023. aug. 25. 17:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 24/31 anonim ***** válasza:
100%

Gondolom az meg sem fordult a fejedben, hogy valaki azért marad otthon mert pl gondoskodik az idős, beteg szüleiről....vagy esetleg nagyobb háza van, amiben kényelmesen elfér több generáció. Számtalan oka lehet, ha valaki így dönt. De persze majd te jól megmondod ránézésre,hogy kinek hogy kellene élnie, anélkül hogy bármi információd lenne róla.

Na ez a tipikus iskolázatlan proli mentalitás.

2023. aug. 25. 17:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 25/31 anonim ***** válasza:
0%

Igen, ez a jellemző! Gondolom te is emiatt élsz 30+ évesen a szüleidnél. A hatalmas több generációs családi ház, és a megszámlálhatatlan diplomáid miatt jutottál arra a döntésre, hogy jobb a szüleidel élni :)

Azt gondolná az ember, hogy egy iskolázott, értelmiségi emberben a legelső ami kialakul az a függetlenség utáni vágy, de ugye ma is tanultunk valamit. .....

A kutya nem mondta, hogy nem lehet szó arról az esetről, amit példának hoztál fel, de ugye te is tudod, hogy nem ez az általános és, hogy rád meg pláne nem igaz. 😏🤔

2023. aug. 25. 17:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 26/31 anonim ***** válasza:
94%
Te honnan veszed, hogy a szüleimmel élek? Lehet hogy pont te élsz velük, csak itt játszod az eszed a gyakorin. Lehet, hogy egy unatkozó kis 15 éves pöcs vagy. A stílusod alapján egyre valószínűbb...
2023. aug. 25. 17:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 27/31 anonim ***** válasza:
6%

A normális emberek sosem gondolnák, hogy az normális ha valaki 30 felett még a szüleivel él.

Te pedig kapálózva véded, magyarázod, hogy nincs azzal semmi baj......



Innen gondolom, hogy a szüleidnél laksz.

2023. aug. 25. 17:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 28/31 anonim ***** válasza:
70%

Most erre mit lehet mondani? Veregesd hátba magad..megcsináltad,jár a keksz. Normális ember vagy, utálhatsz mindenkit aki nem olyan mint te.

Igazi példakép. Mindenkinek le kellene borulnia szellemi nagyságod előtt.

Amúgy meg Dr.Prod. szoftverfejlesztő mérnök vagyok, aki kétezer csilliárdot keres óránként...mint az ide írogatók nagy része🤣🤣🤣🤣

2023. aug. 25. 18:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 29/31 anonim ***** válasza:
100%
Normálisnak tartom a kollégáimat, anyummal maradtam, és normálisnak tartanak engem. Akkor ki a nem normális? Csak ezért egyikünk sem volna az? Egyáltalán milyen jogon beszélünk ilyen témában normalitásról vagy mit jelent az itt? Szerintem be lehet ezt fejezni és egyébként akkor még hozzátehetném a magas IQ-mat.
2023. aug. 27. 12:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 30/31 anonim ***** válasza:
100%
Normális ember elfogadja, hogy valamiért így alakult és van ilyen. Max azt lehet nem normálisnak nevezni, ha valaki negatív módon maradt ebben és igazából változtatni sem akar. Ha nincs gond az együttéléssel és ez a párkapcsolatnak is megfelelő, akkor azt normálisnak tartom. Ha meg úgy-sincs párkapcsolat, akkor úgy-is lényegtelen. Senkinek semmi köze hozzá egyébként.
2023. aug. 27. 12:29
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!