Van más is akinek nem alakult ki szoros kapcsolata a testvérével?

5 és 9 évvel fiatalabbak a tstvéreim, nincs köztünk semmi kapcsolat. Ők fiúk, én lány. Max annyi, hogy állandóan én vigyáztam rájuk és én kaptam a leba... ha valami hülyeséget csináltak.

Már rég felnőttünk, évi 2-3x látom őket, és ennyi. Nem hiányoznak minimálisan sem. Talán, ha nem én lettem volna a fekete bárány állandóan, szeretném őket, így nem. Koloncok voltak, akiket nem én kértem.

Van.

De kicsit olyan, amit írsz, mintha anyámat hallanám: "ha velünk történik valami, csak egymásra számíthattok!"

Miért kellene, hogy Ti legyetek ott egymásnak? Keress barátokat, ha ennyire félsz, hogy egyedül maradsz egy válás után.

Egy testvérem van, mindig ő volt a kisebb, akire vigyázni kell, segíteni és nem szólhattam rá akkor sem, amikor rám bízták. Így lassan kialakult, hogy szolgának nézett és kis iskolás korától felesleges rossznak tekintett a családban. Én éltem az életem mellette, egymásra hatás nélkül. Volt, hogy hetekig nem beszéltünk egy szia-t kivéve a konyhában. Aztán egyetemre elköltöztem, majd egy városban laktunk és akkor se kerestük egymást. Most külföldön él és igazából nem hiányzik. Én sem neki, max anyánknak panaszolja néha, hogy nem érdeklődök iránta. De neki se telne semmibe felvenni a telefont. Olyanok vagyunk, akik szóba se állnának egymással, ha nem lenne közös rokon.

Én nem sajnálom, van más, aki rám nyitja az ajtót.

Figyu! Nekem és a férjemnek sincsenek tesói.

Gondolhatod, mit kesereghetnénk ezen, mert így a jó kapcsolat kialakításának a lehetősége sincs meg.

De a lényeg: én még nem láttam ideális testvéri kapcsolatokat.

Sem a rokonságban, sem a baráti körben.

Talán 1-2 van, ahol nincs harag, vagy gyűlölködés, de ennyi. Éppen megtűrik egymást.

Mamám is ezt mondja... Mert ha " anyátok is meghal legyetek egymásnak"

Ja aha... Apámat én temettem el egyedül még anyám is baxott segíteni, nővérem meg lenyúlta a hagyatéki pénzem mivel sajnos csak szóban úgy voltunk megegyezve h én kifizetek mindent mert nekem volt csak félretéve ők meg apum fizujából mert csak azt örököltük abból oda adják.

Pedig a közjegyzőnek írtam papírt h mi a helyzet baszott vele foglalkozni.

Azt se tudom hány éves a bátyám. Olyan 8-12 évvel idősebb nálam. Egész gyerekkoromban lenézett és került engem. Hozzá se szólhattam, mert ordított. Mindent sajnált tőlem, még az alap dolgokat is, pl az ételt. Mintha valami parazita lettem volna a szemében.

A szüleink nem vették ezt komolyan. Úgy voltak vele hogy majd elmúlik, kamasz, fiú stb...

Külföldi sorozatokban (pl 7ik menyország, ezt sokat nyomatták kicsi koromban) láttam példát a testvéri összetartásra, hogy mindig számíthatnak egymásra, megbeszélik a gondjaikat. Fura volt. Na én ilyet tényleg csak a tévében láttam.

Nagynéném mesélte aki már 88 éves, hogy a húga 7 évvel fiatalabb nála. Mire megszületett a kicsi ő már komoly iskolás volt, nem tudta megszeretni soha a testvérkét. Vetélytársat látott benne, aki az anyukájuk és a család figyelmét, szeretetét megosztotta, többé nem ő volt a középpont.

Ilyesmi példákat mondott, hogy vasárnapi ebédnél a tyúk szíve már nem az ő tányérjába került. Milyen apróság és milyen traumatikus lehetett mégis, hogy még mindig sajog neki. Nagyon meglepődtem. Na és ilyen sok kicsi, látszólag jelentéktelen moziakból állhat szerintem a megbántottsága, ami oda vezetett, hogy már 30 éve nem tudnak egymásról.