Elmondjam neki, hogy mit tudtam meg?

Szüleim idén haltak meg, bátyám külföldön él, így én pakoltam ki a szülőházunkat. Pakolás közben megtaláltam anyukám régi naplóit. Mindig próbált engem is rávenni, hogy írjak, de én sosem tettem, ő viszont minden nap leírta amit érzett. Gondoltam nosztalgiázom egy picit, esetleg találok valami vicces gyerekkori sztorit, de nem ezt találtam. A szüleim megismerkedéséről soha nem mondtak semmit, azt tudtam, hogy anya óvónő szeretett volna lenni, de a bátyám születése miatt a középiskolát sem fejezte be. A naplójában leírta, hogy apám szörnyű dolgot tett, mikor anya 16 éves volt egy nap lekéste a buszt, apám meglátta a buszmegállóban és felajánlotta ,hogy haza viszi, de nem haza vitte, hanem a saját házába, leitatta anyámat, majd kihasználta. Anyám nem mert szólni senkinek, nagyon szégyellte magát, mikor kiderült, hogy terhes nagyapám kényszerítette, hogy menjen hozzá apámhoz. Mindig tudtam, hogy anyám nem szereti apámat, de ezt nem sejtettem, nem bánt rosszul anyámmal, mindig a tenyerén hordozta, de szó szerint látni lehetett, hogy anyám nem boldog vele, a bátyám utálta ezért apánkat, mert anya soha nem dolgozhatott, soha nem érhette el az álmát, mindig mondta haláláig, hogy bárcsak elérhette volna, imádta a gyerekeket. Nem tudom, elmondjam-e a bátyámnak, hogy mit tudtam meg, vagy inkább hallgassak róla örökre?