Normális ha ennyire irigy vagyok a bátyámra?

Csak pár évvel idősebb nálam, de ő mégis rengeteg mindent elért az életben, én meg semmit. Neki van diplomája, jó állása, mostmár családja is. Körbeutazták a világot, külföldön dolgozik, jól fizető menő állása van. Én konkrétan semmit nem valósítottam meg abból, amit elterveztem. Egész életemben úgy voltam vele, hogy egyszer én is olyan leszek mint ő, ő volt a példaképem. De nem jött össze, az egyetemet sem fejeztem be. Így jó munkám sincs, annyit keresek, ami nem elég semmire, a szüleimnél lakok, nincsenek barátaim, nincs barátnőm. Lehet nem is lesz, mert egy lúzer vagyok minden területen. Őt pedig mindenki szereti, nagymenő, nagyszájú, tele van barátokkal, amíg itthon lakott se igazán voltak közös programok, mert mindig mással lógott. Én nem utaztam soha sehová, külföldön is csak kétszer voltam hozzájuk családdal együtt látogatóba. Akkor is igazából csak azon volt a lényeg, hogy megmutassák nekünk, milyen puccos lakásuk van, és milyen jól élnek. Sajnálatból még pár márkás ruhát is vettek nekem, de azon kívül le vagyok szarva. Nem lehet elmondani neki semmit, őt nem érdekli a gondom, beszélgetni is nehezére esik neki. Nem segítene semmiben, teljesen ismeretlen embereket karolt fel a lakhelyünkről akikkel "jóban voltak", és szerzett nekik melót kint, indította el az életüket jó irányba. Én is már többször mondtam, hogy segítenék bármiben, idegen nyelvet is jól beszélek, elboldogulnék, csak egy lehetőséget szeretnék. Persze jött a Covid, de az igazság, hogy most is, meg azelőtt is le voltam szarva, hallani se akart ilyenről, hogy nekem munkát adni bárhol kint, én nem érdemlem meg. Nem is értem meg, hogy idegen embereket miért kedvel jobban, mint a saját öccsét. Szerintem csak élvezi, hogy ilyen megalázó lehet, hogy konkrétan eltapos az élet minden területén. És úgy van vele, hogy sínylődjek csak tovább, ha ő megcsinálta, és bejött az élet neki, akkor csináljam utána. Habár ő sem teljesen egyedül vágott neki külföldnek, neki is ismerősei segítettek. Én mostmár úgy gondolom, hogy nálam ez el van döntve, én vagyok a rossz, ő a jó. Ő megérdemli, hogy jól éljen, én azt érdemlem, hogy aprópénzért dolgozzak és utána keseregjek, mert semmi mást nem tudok csinálni. És persze irigy vagyok rá, hogy ő ezt elérhette, neki megadatott a lehetőség, jól él, gazdag, gyereke is van meg párja akivel szeretik egymást és stb. Nekem pedig a törekéde sincs. Az tény, hogy legalább nem halok éhen, meg van fedél a fejem fölött, a szüleim lakásán, de ennél többet nem tudok felmutatni. És már amúgy is el vagyok késve mindennel, közel járok a 30-hoz, már nincs is időm, hogy egyáltalán bizonyítsak valamiben. Ha tanulnom kéne még évekig, akkor kikészülnék még jobban a gondolattól, hogy úgyse érek majd semmit a diplomával, 30-on túl, úgysem ő vagyok, rothadhatok itthon tovább, mert úgysem viszem soha semmirem. Egyszerűen csak megőrjít a gondolat, hogy ez miért van így, hogy nekem így kell élnem, ilyen lepukkant nincstelen szegényként, ő élvezheti a luxust. Egyszerűen nem tartom fairnek, miért van ez így.