Normális ha ennyire irigy vagyok a bátyámra?

Követelőzhetsz a bátyádon, de ha te nem teszel érte, hogy neked jobb legyen, senki nem fog helyetted!

Ha ilyen jól beszélsz n,elveket, van érettségid (esetleg folytatnád az iskolát) tudnál magadnak is találni munkát!

Én úgy jöttem ki Bécsbe, hogy németül kb. el tudtam mondani h ki vagyok, hány éves, honnan jöttem.

Angolul jól beszéltem már akkor is.

Beadtam az AMS-hez a jelentkezést és hoppá elküldtek pár helyre, a harmadik hely alkalmazott is (mint recepciós, nem kell nagy dologra gondolni).

Azóta befejeztem az egyetemet, javítottam a német nyelvtudásom és már sokkal jobb a helyzetem, mint sokaknak.

EGYEDÜL értem el. Nem volt se bátyám, se senkim aki tudott volna ebben segíteni nekem. Persze szívesen vettem volna a segítséget, de elboldogultam.

A lakhatásról az elején nem is beszélve... (Nőként) egy 8 szobás lakásban béreltem 1 szobát, mindenhonnan érkezett férfi munkásokkal kellett együtt laknom.

Azóta saját lakást tudok bérelni.

Nem szabad sokáig kétségbe esni, vagy akkor sajnos megreketsz!

33

Én 4.gyerek vagyok szóval bőven tapostak ki előttem utat.

De ha ennyire sz.ar családod van akkor miért nem léptél ki vagy lépsz ki és járod a saját utad? Miért kell ezt elviselned? Ha ennyire rossz emberek akkor viszlát nem?

36

Fiatalként az ember szerintem nem így gondolkodik. Ugyanis nekem nem volt szar családom, legalábbis lehetett volna sokkal szarabb is, ha pl. vernek, nem biztosítják az alapvető szükségleteimet, kidobnak otthonról, veszélyeztetnek, alkoholisták vagy más szenvedélybetegségük van stb. Sokkal rosszabb gyerekkorom is lehetett volna. Rólam viszont mindig rendesen gondoskodtak, mindent megadtak nekem amire szükségem volt, anyagilag és funkcionálisan legalábbis maximálisan, tehát nem éheztem, nem kallódtam el, taníttattak stb. és egyébként ők próbáltak a saját meglátásaik és elveik alapján a tőlük telhető legjobb módon nevelni. Az tény, hogy ebben voltak itt-ott problémák és ennek volt negatív következménye, de nem éreztem azt, hogy jobban járnék azzal, ha pl. 18 évesen elköszönök és megyek a dolgomra. A saját utamat járhattam úgy is, hogy nem szakítottam meg velük a kapcsolatot és lehetséges, hogy még tűrnöm kellett pár dolgot, de legalább nem vágtam el a lehetőségeimet sem és például tanulhattam, lakhattam még náluk, számíthattak az anyagi támogatásukra stb. Nekem nem érte volna meg mindezt feladni. Pláne úgy, hogy nem bíztam magamban, hogy pl. teljesen egyedül is képes lennék magamnak mindent megteremteni és elköltözni, dolgozni, tanulni, fenntartani magam stb., hiszen nem igen támogattak, biztattak stb., így nem volt elég önbizalmam, magabiztosságom. Valamint a családomon kívül sem számíthattam másra, nem voltak olyan barátaim vagy párom vagy akárki, akire támaszkodhattam volna és, aki tudott volna nekem segíteni, támogatni, aki meghallgatott volna stb.

Nem tartod fairnek? Jézusom, és te elvileg egy felnőtt ember vagy?!

A bátyád megdolgozott azért az életért, amit él. Te is megdolgozhatnál a sajátodért, csak nem teszed. Azon lovagolni, hogy bátyádnak is segített valaki külföldön meg tök felesleges. Nekem meg pl senki nem segített, nem is kértem segítséget. Felszedelődzködtem és mentem. Ahogy iszonyúan sok másik ember is!!!

Szóval ha te tényleg ennyire mennél konyhára meg bárhová dolgozni és beszélsz nyelvet: akkor menjél! Gyerünk!

Mert nekem ebből úgy tűnik, hogy egy szerencsétlen vagy, aki nem mer kilépni anyu szoknyája mögül, csak ha valaki kézenfogja. A magadról állított képességek meg mind semmisek lesznek annak fényében, hogy ennyire nem használod ki őket. Tehát vagy igazak vagy sem...

Egyébként mint írtam, én is a magam erejéből mentem ki, és nekem is voltak rokonok, ismerősök, akik jöttek, hogy szerezzek nekik munkát. Volt távolabbi ismerős, akinek szereztem. Volt közeli (sógornő), akinek nem. De megmondom őszintén, a legjobb barátaim közül sem mindnek szereznék! Mert nem azon múlik, milyen közeli valaki, hanem ahogy írta más is, baromi ciki, ha odaviszel egy dolgozót valahova, és az sz-rul teljesít. Akiket én beprotezsáltam, azokat ismertem, mint munkatársat. Tudtam, hogy jól dolgoznak, tudtam, hogy beillenének oda. Van olyan barátom, akiért az életemet áldoznám kb, de tudom, hogy borzalmas munkaerő :) szerencsére ő soha nem is kérne tőlem ilyet, hogy nyomjam be egy munkahelyre baráti alapon... Sógornő kérte, mi meg megmondtuk, hogy nem. Mert ismerjük. És nem romboljuk szét azért a saját egzisztenciánkat, mert valaki rajtunk akar bekapaszkodni valahová. Megmondtuk neki, hogy ha kijön magának munkátkeresni, segítünk, amiben tudunk: az már nem volt jó neki. ha nem adtunk alá mindent, nem is kellett semmi sem.

Szóval ezek alapján azt gondolom, hogy a tesód egészen máshogy mesélné ezt az egészet el. Te pedig csak rettenetesen irigy vagy, és ahelyett, hogy végre felnőnél agyban is, és megtanulnál önállóan élni és felelősséggel lenni a tetteidért, inkább arra mutogatsz, aki a saját élete rendbetétele után nem téged ás ki a halom guano alól, amibe belefészkelted magad...