A két testvérem nagyobb gyerekei között 3 év van, az egyikőjük most ballagott, a másik 3 évvel ezelőtt. Mivel nem vagyok túl jó az ajándékozást illetően, most megkérdeztem a testvérem hogy ők mit terveznek venni a lányuknak a ballagásra, és egy ipad-et kapott egyetemre. Mivel tudom, hogy az unokahúgom szeret rajzolni, ezért úgy gondoltam a párommal, hogy veszünk neki egy apple pencil-t, aminek szerencsére baromira örült szóval én is boldog voltam, hogy legalább egyszer sikerült venni egy értelmes ajándékot. Aztán most hallottam vissza a másik testvérem feleségétől, hogy a testvéremnek rosszul esett hogy most 50 ezret költöttünk, amikor az ő fiának 3 éve csak egy 20 ezres könyvutalványt adtam. Erre én jól felhúztam magam és közöltem a testvéremmel telefonon, hogy azóta eltelt 3 év, túl vagyok két előléptetésen és párom is van már, tehát a lakbér kettéoszlik, összességében sokkal stabilabb anyagi helyzetben vagyok most, mint 3 éve. Ez viszont szerinte csak kifogás és bocsánatot kéne kérjek. Kinek is van igaza?
Nekem is rosszulesne a kivételezes, de nem lennék olyan bunkó, hogy ezt így konkrétan elnondjam.
A könyvutalvány nem mindenkinek jön be, korlátozott dolog, egy Apple termék pedig lássuk be menő főleg a fiatalok körében.
2021. jún. 2. 11:12
Hasznos számodra ez a válasz?
12/40 anonim válasza:
Szerintem meg a tesó hozzáállása nagyon gáz. Írta a kérdező, hogy akkor nem állt úgy anyagilag. Meg mi van ha a gyerek az utalványnak örült, gondolom nem hasra ütés szerűen adta azt. Neked van igazad, kérne bocsánatot a fene, most megtehetted hogy apple pencilt adtál. Gyerek is örült neki, 2 in 1. Nem hiszem hogy ezek után tartanám a kapcsolatot tesóval, aki ilyen haszonleső.
2021. jún. 2. 11:13
Hasznos számodra ez a válasz?
13/40 anonim válasza:
Meg itt megkérdezésre került a dolog és ahhoz kapcsolódott az ajándék.
Anno is meg lett kérdezve hogy mit szeretne vagy mire gondoltak a szülők? Vagy a nagyszerű könyvutalvány ötlet hogy jött?
2021. jún. 2. 11:14
Hasznos számodra ez a válasz?
14/40 A kérdező kommentje:
#9 Az unokaöcsémnek azért adtam könyvutalványt, mert nem igazán voltam tisztában a hobbijaival, azt viszont tudtam, hogy magyarból tett emelt érettségit, így úgy voltam vele hogy olvasni biztos szeret. Azért nem pénzt adtam, mert az a mi családunkban soha nem volt szokás. Én tényleg nem kivételezni akartam, egész egyszerűen valami hasznosat szerettem volna adni, természetesen a pénztárcám függvényében. Unokaöcsémnek nem tudok róla hogy ez baj lett volna, bár ő elég magának való, akkor sem hiszem hogy szólna, ha ezzel valóban megsértettem volna.
2021. jún. 2. 11:22
15/40 anonim válasza:
Én még mindig nem az árat nézem, de lehet kívülálló vagyok, és az emberek tényleg ilyen felszínes carok. Ha én 20 ezerért kaptam volna valamit, ÉS a tulajdon tesóm meg 50-ért (sokszor volt már így amúgy:)), nem lett volna bennem SEMMI harag, vagy rossz érzés. :D Kit érdekel ki mennyiért kap valamit, pláne évek különbségével? Kaptam és örültem. Ennyi a lényeg. Mondjuk én normális testvér vagyok.
A másik meg, hogy jujj, miért nem pénzbe adta oda a 20 k-t, micsoda xar nagynéni. :D Én kimondottan örülök, ha valaki nem pénzt ad, hanem konkrét dolgot. Egy könyvutalványtól kiugrottam volna a bőrömből. Lehet a srác is. :)
9#
Te meg csak magadról állítasz ki szegénységi bizonyítványt. 20 és 50 ezer forintos ajándékokról volt szó, nem 150 ft és 30 millió. Ne hozz fel kérlek ilyen primitív példákat.
2021. jún. 2. 11:24
Hasznos számodra ez a válasz?
16/40 A kérdező kommentje:
#14 Mint mondtam, tényleg nem tartozik az ajándékozás az erősségeim közé, így természetesen az unokaöcsém ballagása előtt is megkérdeztem a szülőket. Ő a jogosítványt illetve egy nyaralást kapott a barátaival ajándékba a szülőktől, amivel igazság szerint nem voltam előrébb, így maradt a könyves ötletem.
2021. jún. 2. 11:29
17/40 anonim válasza:
16, Tehát mégis csak számít az ár, csak te döntöd el, hogy mikor. Értem. Így tényleg nagyon kényelmes.
2021. jún. 2. 11:29
Hasznos számodra ez a válasz?
18/40 anonim válasza:
Nem adnék ezek után nekik lószart se.
2021. jún. 2. 11:33
Hasznos számodra ez a válasz?
19/40 anonim válasza:
úr isten, milyen sztorik vannak XD
egyáltalán nem jutna eszembe összeszámolni az öcsémmel, hogy ki, milyen alkalomra, kitől, mekkora értékben kapott bármit is... nem mindegy? ajándékba kaptuk, tehát örülünk neki és hálásak vagyunk, mert nem nekünk kellett megvenni. pont. (és írom ezt úgy, hogy tudom, hogy számszerűen sokkal többet költenek rá a családban, mert sokkal drágább hobbija/munkája van, mint nekem, de a végeredményt, hogy ő is jól érzi magát meg én is, hogyan kéne felárcímkézni mégis?)
2021. jún. 2. 11:33
Hasznos számodra ez a válasz?
20/40 anonim válasza:
Nem voltál igazságtalan. A testvéred túl anyagias
Mikor én ballagtam nagynéném mondta h ők nem jönnek el mert nem tudnak semmit venni nekem. Nagyon rosszul álltak akkor anyagilag.
Természetesen mondtam h jöjjenek el,nem érdekel ha semmit nem kapok.
Mikor a húgom ballagott jobban álltak,ő kapott tőlük pénzt
Eszembe nem jutott h szóvá tegyem,és a szüleimnek sem.
A kérdező is írta hogy most jobban állnak anyagilag azért is engedhette meg az 50 ezer Ft os ajándékot
És ha semmit nem tud venni/adni? Akkor el se menjen ?
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik. Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!