Mit kellenne tennünk?

Zsarolásbak nem szabad engedni, ragaszkodjatok a döntéseitekhez. Szabad nem vinni az ötévest a szüleidhez. Nem itt hibázzátok el ezt az egész történetet. De valahol szerintem elhibázzátok.

Tudod, én is mozaikozok, gyerekből van nálunk saját, övé, közös is, és számomra elképzelhetetlen lenne az az életmód, hogly gyakorlatilag a nagyi nevelje az egyik gyereket, ráadásul a gyerek állandó érzelmi nyomást gyakoroljon (hátul kell kullognotok, féltek a hisztijeitől, érzelmileg zsarol, ilyesmi). Az ex nálunk se egy szupergondoskodó anyuka, még annyira se, mint nálatok, de nem a nagyira lőcsöljük rá a gyereket, pedig a nagyi vevő lett volna a dologra, hiszen úgy újra fontosnak érezhette volna magát a szerepében, de valójában ez senkinek se lett volna jó, se a gyereknek, se a gyerekhez nagyon is ragaszkodó férjemnek, se a családi rendszernek, ami így tele lett volna káros szereptévesztésekkel és szerepkeveredésekkel. Nálatok is elsősorban ezt kellene helyretenni. Úgy jó, ha a nagymama nagymama marad, minden gyereknek egyformán (nem pótanya az egyiknek, a többinek meg szinte senki, ez a gyerekek közé is szakadékot váj, és konfliktusok melegágya a szülővel), a szülő szülő (mindegy, hogy vérszerinti-e, a mozaikos szülő is szülő, vagyis az a felnőtt, aki gondoskodik, biztonságos pont, és akinek a szava szent), a gyerek pedig gyerek (aki megkérdőjelezhetetlen családjának védőernyője alatt él).

Mi kifejezetten küzdöttünk érte, hogy mi neveljük a férjem gyerekét, és ne próbáljon meg szülő lenni a nagyi. Viszont így nem kellett soha küzdenünk egy megborult lelkű hisztis ovissal. Az összes gyerekünk jól érzi magát a családban, egyenlő bánásmódban részesülnek, és állati összetartó testvérek. Még azok is, akik közt nincs vérségi kapcsolat. A mi szüleink és nevelt gyerekeink közti kapcsolatot pedig nem erőltetjük a szüleink határain túl. A saját határaikat ők húzzák meg. Bánásmódbeli különbségek ott sincsenek, de természetesnek vesszük, hogy másfajta kötődésük van a különböző gyerekekhez, és másfajta intenzitással igénylik a találkozásokat. Szóval szerintem nem gáz, ha most a kétévessel akar unokázni az anyukád, ha amúgy áltaban tekintettel van az ötévesre is. Itt a férjed és az anyukája közt kell tisztázni a szerepeket. Nem is értem, hogy bírtad 4.5 éven át ezt az egészet így.

Most csak egy elméleti kérdést futtatok le: ha a következő három évben szétmentek a pároddal és a közös gyermeketek az apukájával szeretne lenni, akkor hogy magyarázod majd el neki, hogy nem lehet, mert apuka a legújabb családjával van?

Kérlek nézz magadba... :(

Eddig azt hittem, csak az anyós akarja, hogy vigyétek a gyereket, ti pedig a férjeddel egyetértésben inkább pihenni szeretnétek, az ötévest pedig itthon hagyni.

Egész más a dolog fekvése, ha a férjed maga szeretné vinni a gyerekét, nem pedig csak anyós pampogását kell lecsitítanotok.

Ez már egy komplexebb probléma, és a megoldás függ egy csomó más dologtól is: pl. van-e még szabadsága a férjednek, amikor a nagyobbik gyerekével lehet, vagy hogy miért csak a bíróság által megszabott láthatással él, ha élhetne többel is, stb.

Az biztos, hogy ezen veszekedni a férjjel súlyos hiba. Ha egy házasságban valami fontos az egyik félnek, a másik félnek az a feladata, hogy ebben támogassa, és megtaláljátok a közös határaitokat a témában. Ha neked fontos a kettesben töltött idő, beszéljétek meg, hogyan teremtsetek ilyen alkalmakat. Ha a férjednek fontos a nagyobbik gyermeke integrálása a családjába, akkor neked meg ebben kell partnernek lenned. És nem úgy, hogy hátul kullogsz, amikor cukrászdába mentek.