Szüleim nem finanszíroznak anyagilag kiskorúként. Mit tehetek?
17 éves, jó tanuló, jó sportoló vagyok, aminek köszönhetően elég szép ösztöndíjakat kapok havonta. Most nyáron elkezdtem dolgozni is, így a havi keresetem meghaladja az anyukám fizetését. Korábban is előfordult, hogy anyám kölcsönvett tőlem apukám tudtával és beleegyezésével, amit később visszaadtak nekem. De most, hogy már van saját keresetem a szüleim semmiben nem akarnak támogatni. Se tisztálkodási szerek, se ruha, se cipő, se utazás. Néha azt is elvárják, hogy a kaja is én pénzemből legyen kifizetve.
Hárman vagyunk tesvérek, anyám fizetése a rezsire és max. egy bevásárlásra elég. Apám keresetét próbáljuk félretenni a félkész házunk befejezésére.
Nem költök szórakozásra, nagyon ritkán mozdulok ki itthonról, nem gyűjtök jelenleg semmi komolyabb dologra, a pénzem szeretném félretenni egyetemi éveimre.
Engem felháborít az, hogy így viselkednek velem a szüleim, hogy még alap tisztálkodási szereket, néhány turkálós(!) ruhát is úgy kell kikönyörögnöm tőlük.
Mit gondoltok erről? Mit tudok tenni ebben az esetben? A mindennapos veszekedések miatt már teljesen kivagyok. Nem tudom, hogy mi lenne a helyes döntés. Adjam oda anyának az egész keresetem, ha már ennyire le vagyunk égve? (ami sajnos nem is átmeneti, mindig is elég szegények voltunk) Kérlek segítsetek, mi lenne a helyes döntés ebben az esetben, megköszönöm a segítőkész válaszokat.
"anyám fizetése a rezsire és max. egy bevásárlásra elég"
Az nagyon durva! Közmunkás az anyukád és valami hatalmas palotában laktok, hogy elmegy a rezsire??
A többi szükségleteteket miből fedezitek? Mármint a többi 4 családtag, mert azt értem, hogy Teneked van bevételed.
Lehet kérni az önkormányzattól segélyeket (a te bevételed nem számít bele az egy főre eső jövedelem számításába), de csak egy bizonyos lakásméret alatt!
Ha pl. 200 nm-en laktok 5-en, akkor biztosan nem kaptok.
Azt sem tudom, mit számoltok a rezsibe. sok család fölöslegesen triplán előfizet, fölöslegesen fenntart dolgokat és úgy tekint arra a "rezsire", mint kötelező alapra. A kötelező alap az a közös költség lakás esetén, semmi több. Ez szokott lenni úgy 5-15 000 Ft/hó egy jól megválasztott ingatlanban.
Én is ismerek olyat, akinek havi 400 000 Ft a havi "rezsije". Van benne üzlethelyiség bérleti díja, adóelőleg, 3 autó fenntartása, parkolóhelybérlés, 8 mobilnetelőfizetés, 3 otthoni netelőfizetés, 4 TV-előfiztés, biztosítások, lakás bérleti díja, stb.
Ha nektek több a havi kötelező rezsitek 15 000-nél, akkor ott érdemes kutakodni.
"jó tanuló, jó sportoló vagyok, aminek köszönhetően elég szép ösztöndíjakat kapok havonta. Most nyáron elkezdtem dolgozni is, így a havi keresetem meghaladja az anyukám fizetését...
Hárman vagyunk tesvérek,"
Engem meg az háborít fel, hogy ahelyett, hogy örülnél neki, hogy TÖBBET KERESEL, MINT ANYUKÁD, ehelyett itt hőzöngsz és a másik 2 testvéredre nem gondolsz, akit anyukádnak és apukádnak kell eltartani - mert gondolom, ők kisebbek. Örülj neki, hogy ilyen jó helyzetben vagy!!
Nem kell odaadni a keresetedet, de meg kéne érteni anyukádat is.
Tudom,hogy nagy úr a NINCS, de én azt nem tartom helyesnek, hogy innentől kezdve tartsd el magad. Valóban jól jönne még az a kis pénz, ha majd egyetemre jelentkezel, hiszen olvasva a helyzeteteket, szüleid ebben nem fognak tudni segíteni. Mi lenne, ha egy teljesen átlagos gyerek lennél, minden jövedelem nélkül? Mi lenne, ha valaki beteg lenne a családban? Azért szerintem a szülőnek át kell gondolni, hogy 3 gyerek felnevelése milyen anyagiakat kíván meg.
Persze, fedezd egyedül az extra kiadásaidat, ha már megteheted, de nekem az a véleményem, hogy az alapokat, mint kaja, ruha, azt a szülőnek kötelessége biztosítani.
Írom mindezt szülőként.
"A kötelező alap az a közös költség lakás esetén, semmi több. Ez szokott lenni úgy 5-15 000 Ft/hó egy jól megválasztott ingatlanban."
Na nehogy már, nálunk a közös költség 12 ezer havonta, ehhez jön a villany, víz, gáz (főzésre használjuk), nyáron az alapdíj és vízmelegítési díj, ami 7700 Ft, télen ehhez jön még a fűtés, ami hidegtől függően lehet 25-30 ezer. És akkor még csak fenntartottam a lakást, nincs benne TV, internet, telefon. Hol élsz te?
7!
Te elnéznéd, hogy anyád és apad minden fillérjét elköltve napról napra él, míg te gyűjtögeted a pénzedet, csak mert van még egy éved hogy 18 legyél ? Ilyenkor adok hálát az égnek, hoyg engem normális értékrendben neveltek
Havonta 1-2 tusfürdő meg 1-2 póló nem fogja veszélyeztetni az egyetemi éveidet. Próbálj beszélni velük, hogy X összeggel tudod segíteni a családi kasszát (pl. 1-2 számla erejéig, vagy 1 nagyobb bevásàrlás hónap elején).
Mit dolgozol, hogy június közepe után már jobban keresel, mint anyud? És ő mit dolgozik?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!