Szerintetek hány olyan ember van akit a szülei finanszíroznak 30 éves kora fölött is?

Hány ilyen van? Most vársz egy számot, vagy mire gondolsz?

Eléggé összeszedetlen és csapongó a kérdés, de ha jól hámoztam ki:

Egyrészt miért lenne a "reprezentáció" annyira fontos mindenkinek? Főleg tinédzserkor után.

A férjem is tehetős családból származik, mégis dolgozott ő karosszérialakatosként, bolti eladóként, takarítóként is. De pont a munkához való hozzáállása miatt elég magasra jutott saját erejéből, most már vezető beosztásban dolgozik, magyar viszonylatban jó pénzért.

De én is takarítottam egy ideig közgazdász diplomával, mert egyszerűen hónapokig nem találtam munkát. Legalább volt bevételem, szociálisan sem makkantam meg itthon. Amikor lett jobb lehetőség, akkor értelemszerűen váltottam arra.

Szia, én 24 éves koromtól teljesen önálló vagyok, 18 éves koromtól dolgozom és tanulok is, ellenben a tesóm 35 éves lesz és még mindig anyukám szolgálja ki a pici fiát. Többször összezördültünk már emiatt anyuval, nem érti meg, hogy rosszat tesz a gyerekének, mert annyira önállótlan, hogy képes éhezni, ha nem rakják elé az ételt.

Sok szülő nevel életképtelen gyereket azzal, hogy körbeugrálja még ennyi idősen is és nem abban segíti inkább, hogy egészséges érett felnőttként megállja a helyét a világban. Hiába mondom anyukámnak, hogy amint kiderül tesómról, hogy 35 évesen még az anyja "pelenkázza", lehet akármilyen megnyerő stílusa, de menekülnek mellőle a nők, mert senki nem akar pátyolgatni egy nagy gyereket. Akármilyen jómódú is egy család, a szülők kötelesek a gyereknek megtanítani, hogy minden pénzbe kerül, amiért meg kell dolgozni, nem szégyen semmilyen munka sem, annál nagyobb szégyen a lustaság, az önállótlanság és az, hogy mindig mástól várják a segítséget.

Nem igazán értem, mi a kérdésed, egy konkrét számot akarsz, vagy mit?

Amúgy meg elég összefüggéstelen, először arról írsz, hogy a szülei tartják el, aztán, hogy nincs életcélja, utána meg, hogy képmutató... Döntsd el előbb, hogy MI érdekel, és utána tedd fel, ÉRTHETŐEN a kérdést.

Én 24 vagyok, munkanélküli. Nagyon szeretnék önállósulni, de ugyanakkor félek is, hogy soha nem fog menni.

Ránézek bátyámra (34), világ életében anyámékat szipolyozta. Most egy feleséggel, és két gyerekkel még mindig havi 30-40 rugóval leakasztja a szüleimet. Ezért nagyon csúnyán szoktam rá nézni, de aztán eszembe jut, hogy egyenlőre én sem tartok sehol. És attól félek, hogy én is ugyan ilyen leszek, ha lesz munkám, akkor is.

Nyugodj meg, qrva sok.

De legközelebb ÉRTELMESEN FOGALMAZZ és röviden!