Kinek van igaza?

A gyk-n minden kérdező gyerek egy köcsög és a szülőket védik általában, de azért gondoltam kiírom a kérdést.

Szóval 19 éves vagyok. (Talán több mint) másfél évig laktam a húgommal egyedül a nevelőapám szüleinek házában, hogy segítsek anyámon aki vidékre költözött a férjével és állatokat vettek amiket rendezni két emberes munka. Miután leérettségiztem dolgozni kezdtem és 1-2 hónap után fizettem a rezsi felét. A húgomat ez idő alatt én tartottam el. Anyám ruhán kívül nem igazán vett neki semmit.

Egy hónapja mondtam el anyámnak, hogy el fogok költözni. Meg akartam várni míg a húgom végez a sulival. (Mert utána anyámhoz költözne). Ezen a héten van a ballagása, már megvan minden jegye, tankönyvek sincsenek már nála, már csak készülnek a ballagásra. Én szabadságot vettem ki, hogy le tudjam bonyolítani a költözést. Aztán kiderült, hogy anyám azt akarja, hogy a húgom még menjen ezen a héten, holott nem csinálnak semmit, és húgomat is pont annyira érdekli az iskola hogy épp átment. Anyám nem tudta azt sem miből áll bukásra s most hirtelen fontos lett. Nekem ez nyilván nem volt jó mert az új lakásban alszom és pakolok, nem érek rá hogy a húgomra is figyeljek mikor csavarog az iskolából ezeken a laza napokon.

Anyám azt mondja csalódott bennem, meg hogy keresztbe húztam a terveit a héttel kapcsolatban. Azt mondta nem segítettem neki soha semmit, de nem baj csak. Azt mondta a párom egy paraszt én meg egy k*urva vagyok, hogy összeköltöztem vele.

Engem esz a bűntudat hogy rosszat tettem vele de közben haragszom is, mert szóltam neki előre hogy megyek és nem törődött vele. Megértem a nézőpontját de ezektől az érzésektől nem látok tisztán szóval kellene külső nézőpont.