A szülőnek "kötelező" vagy "illendő" adni a gyerekének a nagyszülői örökségből, ha egyébként neki mindene megvan?

1. Az a szülőt illeti, a gyereknek nincs köze hozzá.

2. Ha lenne gyerekem, és örökölnék anyám-apám után, és nekem meg lenne mindenem, akkor első körben kérdezném meg a gyerekemet, hogy van-e szüksége valamire, vagy csak simán felajánlanám, hogy kiegészítem az önrészét, nézzünk együtt neki lakást.

A nagyszülöi örökség a szülöé, az ö dolga, hogy mit tesz vele, semmiféle "felelösége" nincs ezzel kapcsolatban.

A gyereknek meg nem "kötelezö vagy illendö" adni bármit is, ha a szülö úgy ítéli meg, hogy "tud" adni és a gyerek "megérdemli", akkor adhat, de akkot sem kötelezö!

Az meg, hogy egy gyereknek nincs autója vagy ingatlanja - ez "természetes" fiatal korban, és a gyerek "dolga" ezeket a munkájával megszerezni, nem a szülö feladata!

A hivatalos blabla szerint a nagykorú gyerek már felnőtt, ki van tanítva, és emiatt a szülő már nem tartozik támogatással. A gyerek csak úgy ilyen cuccokat ajándékba ne kapjon. Ezt letudtuk.

Én a fenti örökséghez jutott szülőtől elvárnám, hogy a gyereket annak ésszerű életvitelt lényegesen - nem feltétlenül ellehetetlenítő csak - hátráltató dologban segítse, azaz ha bérlakásban lakik vagy a munkába közlekedése tömegközlekedéseel nagyon nehézkes, akkor legalább részleges önerővel támogassa.

Ha a szülő még jobban áll és a gyerek megérdemli, akkor elvárnám, hogy a gyerek ne csak az önerőt, hanem az említett indokoltságú lakás/autó árát is kapja meg, ha a gyerek megérdemli.

Ezzel a segítséggel a gyerek előbbre lesz az életben, és valószínűbb, hogy még előrevivőbb lehetőségeket fog tudni kihasználni, amikhez amúgy nem lenne lehetősége (pl. lakáshitel esetén nem biztos, hogy kellően hitelképes maradna vállalkozáshoz stb.)

Jogilag biztos semmi köze hozzá, de én biztos nem lennék képes megtartani csak hogy nekem nagyobb lakásom legyen inkább a gyereknek adnám (főleg ha szorgalmas és amúgy megérdemli ezt hozzáteszem, egy drogozó lébecolónak nem adnék).

Esetleg egy utazasravalót megtartanék magamnak.

Az örökös rendelkezik az örökséggel, senki más nem tarthatja a markát érte. Etikusan persze jön a kérdés, hogy kinek legyen hasznára. Ha a tehermentes, de lelakott panelt egy házra cserélné az örökség bevonásával, vagy nagyobb autóra, esetleg egy indiai útra vágyik és így alkalma nyílik rá, akkor senki nem mondhatja, hogy helyette inkább a gyereknek vegyen lakást, és örüljön a meglevő kis életének. Ha még van lehetősége (pénz, egészség, stb.) a céljait megvalósítani, akkor tegye. A gyereke meg ugyanúgy megteheti majd és neki is lesz bőven ideje előteremteni ugyanezt.

Azt viszont senki nem róhatja fel, hogy önző és akármilyen más negatív jelző, ha nem a gyerekbe fekteti, mert a szülőknek is egy életük van es ritkán jut akkora összeghez, amiből megvalósíthatná a sok évig félretett álmait. Annyi évig a gyerek érdekeit nézte, ha felnőnek, hadd kerüljön előrébb az egyéni igénye is.

Anonymus !

Elvárnád ? Aztán miért? Megmondom őszintén, erre én ugrok. Ha a gyerekem valaha az életben azzal állna elém, hogy x dolgot elvár tőlem, akkor egészen biztosan keresztet is vethetne rá.