Apám kórházban van, mit csináljak?

Egy hete elesett és beverte a fejét. Egy-két napig a látható horzsolásokon kívül nem volt baja, de utána elkezdett zavarodottan beszélni. Mondtam neki hogy menjen orvoshoz, de ő nem akart. Nem erőltettem utána, ez mondjuk az én hibám. A teljes sztorihoz hozzátartozik hogy apám rengeteget terrorizált, és emiatt nem tudom nem utálni. Félek tőle és utálom, kerülöm amikor tudom mert nem tudom mikor robban és esik nekem megint. Emiatt azt hittem hogy ha történik majd vele valami, teljesen közönyös leszek vele szemben. Ehhez képest rengeteget sírok és nem bírok egyedül lenni. Borzasztóan érzem magam, egyrészt sajnálom hogy kórházban látom kiszolgáltatottan, másrészt utálom magam hogy képes vagyok sajnálni valakit aki annyi szenvedést okozott mint nekem ő. Keresztanyám (aki apám nővére) is rengeteg terhet rám rak, mondjuk akaratlanul. Ő elvárja hogy amikor csak lehet legyek apám mellett, hogy segítsek neki amiben lehet stb. Ezeket csinálom magamtól is (mondjuk én szívem szerint kevesebbet látogatnám, akármennyire is gonosz ez) mert tényleg sajnálom, de így valahogy olyan mintha bele lennék kényszerítve és nem tudom jól csinálni. Nem tudom szeretni apámat mint keresztanyám, és emiatt borzasztó bűntudatom van. Másrészt tudom hogy apám 100%-ig rászolgált erre. Nagyon sokáig próbáltam szeretni, próbáltam mindenben megfelelni neki, de már nem megy. Ráadásul (tudom hogy ez gyerekes) de nagyon félek és úgy érzem hogy minden egyszerre zuhant a nyakamba. Egy rokonom se él a környéken, teljesen egyedül vagyok és ez nagyon nyomaszt. A barátaim próbálnak segíteni, de így érettségi előtt nem várom el tőlük hogy mindig lógjanak rajtam csak mert nekem most rossz. Ja és ne értsetek félre, szeretném hogy apám rendbejöjjön teljesen, és káröröm sincsen bennem egyáltalán.

Ne haragudjatok, tudom hogy hosszú és lehet hogy valahol zavaros, de muszáj voltam kiírni magamból.