Nagyot csalódtam a lányomban (bővebben lent). Anyaként szerintetek mi a helyes döntés?

Maga a megközelítés is hibás.

"CSALÓDTAM A LÁNYOMBAN"....

Nem, te nem a lányodban csalódtál, hanem a rávetített képben, amilyennek Te képzelted őt. A csalódás, mint érzés abban az esetben jogos, hogyha valaki ígéretét szegi. Pl ha a lányod váltig állítaná, hogy talpig becsületes és fontos neki a tisztesség, ellenben a rendőrség előállítaná lopás bűntette miatt. Hülye példa, de arról szól, hogy valaki valamit megígér, valamilyen értékrendűnek vallja magát és aztán ő maga tesz olyat, ami ebbe nem illik bele.

De aligha hiszem, hogy a lányod valaha is megígérte volna neked, hogy nem egzisztencialista alapon tervezi a párválasztást. Sőt, megnyugtatlak, még lesz pár szakítása, mire megleli az igazit. Most (MÉG) nagyon ambíciózus, mindent a leendő jogászkarriernek vet alá, roppant lelkes, de egy gyerek. Nem kell komolyan venni és ilyen vérre menő következtetéseket levonni. Pláne ne terheld a saját projektív frusztrációddal.

Hagyd, hogy maga hozza meg a döntéseit, maga tapasztaljon, csiszolódjon stb.

Kicsit túl van beszélve a téma. (Hacsak nem full kamu a kérdés)

A lány még nincs 18 éves sem, ilyen idősen még senki nem az örökké tartó szerelmet keresi csak jól akarja érezni magát. Szerintem az emberek 90%-a fiatalon tisztában van vele, hogy nem feltétlenül az aktuális párja lesz mellette élete végéig.

Szerintem ez nem a te dolgod és semmilyen szinten sem kellene beleszólnod. Persze, a véleményedet megoszthatod vele, ha szeretnéd, de ennyi. Azt is be kell látnod, hogy nem egy korosztály vagytok és teljesen mások a szempontjaitok. Egyrészt tényleg az érzelmeken múlik a dolog, mert semmi értelme nincsen egy olyan kapcsolatnak, amiben a felek nem érzik jól magukat és nem őszinték az érzéseik, még ha esetleg kívülállóként te máshogyan képzeled is el őket. Másrészt pedig egyáltalán nem biztos, hogy valóban igazad van az "észérveket" tekintve.

Én egyáltalán nem tartom nagy problémának a lány döntését, szerintem valahol érthető. Azért abba gondolj bele, hogy a lányod 18-19 éves (nem tudom, hogy írtad-e, bocsi), a napjainak a nagy részét az iskolában tölti, most a továbbtanulás a fő fókusza, van egy nagy álma, el szeretné érni a kitűzött célt és, ha felveszik, akkor ismét egyetem, előadások, szemináriumok, zh-k, vizsgák, tanulás stb., stb.... neki erről szól az élete és neki ez a fontos. Ebből kifolyólag neki ez a fő irányvonal az életében, ebben él, ezek a dolgok foglalkoztatják, erről beszélget és szerintem semmi meglepő nincsen abban, ha olyan társat szeretne maga mellé, aki ebben maximálisan partner és megértik egymást. Nem azt mondom, hogy egy joghallgató kizárólag egy szaktársával találhatja meg a közös hangot és így tovább, viszont ki merem mondani, hogy azért nagyban megkönnyíti a dolgot. Nekem is volt egy párom, aki OKJ-t végzett majd dolgozott, miközben én egyetemre jártam. Minden oké volt, viszont egy idő után igenis zavartak a különbségek és ez nem sznobizmus vagy beképzeltség stb., hanem szimpla tények. Én nem ismertem az ő mindennapjait, ő pedig az én életemmel nem volt tisztában és mindig mindent meg kellett magyarázni, később folyton piszkált és nyaggatott, hogy miért tanulok, minek kell nekem ennyit készülni és miért nem inkább vele vagyok stb., miközben ő munka után csak lefeküdt a tv elé vagy játszott, mert nem volt semmi dolga. Ezekből és hasonló különbségekből voltak konfliktusaink. Mióta az egyik szaktársammal vagyok együtt azóta ez már abszolút nincsen jelen és kifejezetten pozitívan hat a kapcsolatunkra az, hogy egy szakon tanulunk pl. rengeteget tudunk segíteni egymásnak, támogatjuk egymást és tényleg nagyon jó, hogy megértjük a másik helyzetét. Szóval nem kell elsődleges kritériumnak lennie, de szerintem nem hátrány, ha azért van több közös pont is az életükben és ez ennyi idősen még bizony ezt jelenti. Lehet közös hobbi, lehet közös érdeklődési kör stb., de a legnagyobb időt mégis a tanulmányok veszik el az ember életéből ebben a korban. Felnőttként persze, az ember már tapasztaltabb, több mindent átélt és ezáltal kibővül a "kör", de ezt ne várd egy fiatal, éppen felnőtt lánytól.

Emiatt nagyot csalódtál? A lányod kb 18 éves. 18 évesen, de még 20 évesen is annyi mindent gondol az ember az életről, aztán másnap az ellenkezőjét is. Nincs kiforrott, tapasztalaton alapuló véleménye a párkapcsolatokról, mert honnan a manóból lenne?

Valószínűleg a mostani párját intellektuálisan nem érzi partnerének. Most hogy tényleg kevésbé okos, vagy csak éretlenebb, vagy máshogy működik az agya mint a lányodnak, azt nem tudhatjuk, mindenesetre boldogtalan mellette. Nyilván ennek kompenzálására találta ki (gondolom pár jogi tévésorozattal megtámogatva) hogy neki jogász pár kell.

Aztán majd meglátjuk hogy mi lesz ebből. Lehet hogy megtalálja élete párját jogi karon, és boldogan élnek amíg meg nem. De lehet hogy csalódni fog a jogász pasijában, szakít vele is, és korrigálja a sztenderdjeit, rájön hogy nem jogász kell neki, csak az a fontos, hogy diplomás legyen. Vagy hogy odafigyeljen rá amikor mesél a napjáról. Vagy hogy legyen önkritikája. Vagy bármi.

A legtöbb ember nem úgy születik hogy tudja, mit vár élete párjától, és az alapvetéseket (ne csaljon meg, ne verjen, ne sértegessen) és a közhelyeket (legyen figyelmes) kivéve csak tapasztalati úton lehet rájönni hogy milyen tulajdonságú pár passzol hozzád.

Anyaként amit megtehetsz, hogy beszélgetsz róla. Megkérdezheted, hogy miért pont jogász, miért nem lenne jó egy mérnök. Hogy biztos a jogi végzettség a fontos, és nem csak az hogy lehessen vele beszélgetni, hogy intelligens legyen.

De emiatt nagyot csalódni kicsit túlzásnak érzem.

Érettségi előtt van a lányod, gondolom még 18 sincs. Nyilván alapból kicsi az esély arra, hogy a mostani barátjával öregszik meg. Rengeteget változik az ember ebben a korban. Én a 16 éves kori volt barátommal 2 mondatot nem tudnék most beszélni, annyira más irányba mentünk el mindketten.

Persze elég egoista és anyagias dolog, hogy ő jogásszal akar lenni. A szerelem nem ismer határokat, nem a másik szakmája az, amibe beleszeretunk. Erre majd ő is ràjön.. Én beszélgetnek vele, hogyha nem szereti a mostani barátját, ne rabolja az idejét.

hát, én is kib szott nagyot csalódnék a gyerekemben, hogy még az iskolát se fejezte be, de már fél méterrel a föld felett lépked a leendő nagy jogászságával, és még gumikesztyűben se pillant rá a pórnépre a lába alatt. szerintem az a helyes döntés, hogy megmondod neki, hogy akkor dobjon téged is, és keressen magának egy megfelelő rangú, kellően elit anyukát, mert ha veled marad, sosem lehet belőle kellően nagyképű és elit jogp csa.

ja és komoly önvizsgálatot tartanék magammal szemben, hogy hogy sikerült eddig eljutnia, kitől látta ezt?