A szülők miért vannak annyira beizgulva az iskolai jegyekre?
Alapvetően nem baj, ha valakinek vannak rossz jegyei. Senki sem lehet mindenből jó, mindenkinek vannak gyengébb és erősebb készségei. Ha mondjuk 2-es vagy 3-as vagy matekból, de 5-ös vagy pl. idegen nyelvből, és vannak olyan témák, amik érdekelnek, akkor már simán viheted valamire.
Viszont ha valakinek csak rossz jegyei vannak minden tantárgyból, az azt sugallja, hogy az illető teljes mértékben lesz@rja az egész tanulást úgy, ahogy van, nem érdekli semmi, és ez viszont már elég nagy baj. Az ilyen embereknek később tényleg csak a legalja munka marad, vagy még az sem. Ennek pedig egyik szülő sem örülne. Ezért erőltetik a szülők és a tanárok a tanulást.
# 12/ mi látszik meg? nem is ismersz
na , itt van még egy dolog az érzelmi intelligencia ez is oktatásra szorulna sokaknál
Nekem is elvárták a kitűnő bizit, a 4-esnél hisztiztek, kiabáltak. Meg is lett az eredménye,megutáltam az egészet, a legtöbb targyból2-3 voltam a nyelveket leszámítva. Egyetemre akkor nem is akartam, fogalmam se lett volna mit tanuljak. Mégis, a küzdőszellem meg a talpraesettseg megvolt bennem, igy mindig sokkal jobban boldogultam mint sok volt osztalytarsam. Az (ex)párom kitűnő volt gimiben, kitűnő az egyetemen, hihetezlen lexikális tudása van, 25 évig teblábolt nem kellett sehol. Jó diplomája volt, de nem vokt alkalmas semilyen kapcsolatokra es ha dolgozott is vhol, hamar kirúgták.
Szóval a kitűnő bizi se mindig út a sikerhez....
Aki tesiből 2es, azzal mi van? Beteg, vagy lusta. Mi más oka lehet? Érdemes beszélni róla. Mert az egészség része a mozgás. Aki nem akar mozogni, az egészségtelen életmódot választja. Aki nem tud mozogni, az meg valószínű szenved, vagy szenvedni fog miatta.
Nem a jegy a lényeg, a jegy csak egy jelző eszköz. Az odáig megtett út érdekes.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!