Milyen anyagi helyzetben nőttél fel?

Felső középosztály, vidéki család. Mikor egyetemre jöttem, vettünk Budapesten egy lakást, van autóm.

Dolgozom is, lett saját vállalkozásom másodévesen, amibe az indulótőkét a szüleim adták, de ezt megsokszoroztam, nincsenek anyagi gondjaim/gondjaink.

Én kb. hasonlóan mint te, ruhákkal stb, ugyanez volt a helyzet. Apám alkoholista, rokkant nyugdíjat kapott, anyám segélyt plusz ugye utánam a dolgokat amíg kicsi voltam. Amikor valamihez kellett az egy főre eső jövedelem, visszaadták a papírt mert azt hitték, hogy elszámoltuk.

Nekem is kihat a vásárlásomra, én se veszek egyszerre 2 "luxus" (apám ezeket annak hívta) dolgot pl. csoki, gyümölcslé, péksüti. A szendvicsbe mindig csak 1 szelet sonkát teszek, lassan eszem a csomagos dolgokat hogy tovább kitartson. Kb. egy éve kezdtem el ezeket tudatosan leépíteni.

Engem nagyanyám nevelt, így visszanézve egyszerűbben, de ő mindig is dolgos víz, nyugdíj mellett eljárt takarítani, ez miatt nem kellett lemondani a sonkáról vagy a gyümölcsléről. A kertjében is állandóan dolgozott, megtermelte a zöldséget, elrakta a gyümölcsöt, mindig volt mit enni. Én ezt tanultam, hogy bár nél volt gazdag, de ahhoz, hogy ne szűkőlködjön az ember dolgozni kell, ha kell, akkor többet, mint szeretnénk, pedig neki csak négy elemije volt.

Innen indultam, anyagilag viszont a nulláról.

Ma már házunk van, két autónk, útközben simán eszek, mert tudom, hogy megdolgoztam érte, nincs miért megvonnom magamtól az ételt, ha éhes vagyok. Ruhákat nem szeretek venni, mert az egyszerű dolgokat szeretem, viszont a gyerekeknek nagyon szeretek csini dolgokat venni.

Ha valami pluszt akarok, mondjuk magánorvost bármi miatt, akkor több munkát vállalok, hogy meglegyen rá a pénz. Nem szórom két kézzel, mama megmutatta hogyan kell ésszel beosztani azt, amink van, legyen az bármennyi.

Rövid story: Alkesz apa, anyuka nyomi, ezért csődbe mentünk anyagilag, valamint érzelmileg. (Anyut szeretem tisztelem, csak akkoriban nem tudott dönteni)

Amióta pénzt keresek azóta főleg ruhákra költök, legfőképp felső középkategóriásakra. (Van egy drágább darabom is egy LV & Supreme pulóver)

Vásárláskor mindig átgondolom, hogy mi is fontos nekem, ha nagyon tetszik a ruha és 100%-ra évekig fogom még hordani.

Élelmiszeren spórolok, kb. 18 ezer forintból jön ki egy hónapra.

Élvezeti cikkeket nem használok.

Hobbim nincs. Esetleg sportolás, de ezt nem tartom hobbinak.

Szenvedélyem a zene. Ez elég olcsó. Egy Spotify prémium havonta, illettve még anno vettem egy beatz hangfalat.

18 vagyok.

20 éves koromig megveszek minden olyan dolgot ami tényleg kell. (Teljes ruhatár, minden időszakra. Egy autó 450~ körül, pénzt megtakarítani fősulira, még egy zongorát is szeretnék, de ez egyenlőre álom)

Aztán zsa a nagybetűs életbe. :D

Szintén messze nem ideális helyzetből jöttem és még ma is vannak olyan "rigolyáim" mint Neked, kérdező. :)

Volt házunk, volt mit enni, de évekig nem vehettem semmi olyat, amit szerettem volna (és itt most olyanra gondoljatok hogy egy csomag olcsóbb túró rudi, vajkrém margarin helyett, fagyi, stb) mert apum rokkantnyugdíjas volt és még hülye "befektetésekre" pazarolta el a kevés pénzünk, anyum meg nem lépett fel ellene.

Nagyon korán elkezdtem dolgozni, 20 éves koromban, 21 éves koromra önellátó lettem.

Apum időközben meghalt, gondolhatjátok hogy anyum támogatása sem lendített a pénzügyi dolgaimon...

Aztán 2-3 év alatt lassan egyenesbe jött anyum és én is. Na ott volt 2 év, amikor jó állásom lett és a munka miatt sokat utaztam külföldre, ott megvettem mindent ami tetszett, és céges számlára jó éttermekbe mehettem.

Örülök hogy ez megadatott, mert évente 1-2 szép cipő, pár szép ruha, havonta szórakozás nem vágott a földhöz, tudtam ilyen "luxus" dolgokat venni mint egy doboz fánk, egy alsóbb kategóriás külföldi bor, stb.

Emellett fenn tudtam egy pici lakást magam tartani (még az árbumm előtt volt), igaz, bár volt megtakarításom de nem raktam félre aktívan, a fizum szinte teljesen feléltem.

Aztán megismerkedtem a férjemmel, az ő pénzügyi kultúrája átragadt rám is. Félrerakunk, elég szép összeget, azóta megint jobb munkánk van. Bármit megvehetünk, de eljutottam én is oda hogy - tényleg kell ez dolog nekem? Ha bizonytalan vagyok, nem veszem meg.

Igen, néha nekem is összeugrik a gyomrom egy-egy nagybevásárlás után, de aztán eszembe jut, mennyit félrerakunk 1-1 hónapban.

Nekem ez a háttér segített tényleg megbecsülni a dolgokat, és megbecsülni valaminek az értékét reálisabban. Szóval, mai eszemmel már nem bánom.

Nem az hat ki hogy szegény voltál vagy sem hanem az hogy szüleid hogyan álltak a pénzhez meg az élethez.

Te esetedben egy bűntudat alakult ki valószínűleg a csúfolás vagy a szüleid sulykoltak beléd valamit. Ezen lehet változtatni ha akarsz.

Nem kell smucignak lenned magadhoz. Gondolj arra, hogy a drágább dolgot megvenni befektetés lehet, ha az a jó közérzetedet biztosítja. Például ha megveszed egy drágább természetes kozmetikumot/ élelmiszert akkor az egészségedbe fektetsz bele mert kevesebb kemikáliát használsz. Igaz hogy most többet fizetsz , de hosszútávon kevesebbet költesz mert nem leszel beteg.

Középoszt. Szüleim Budán építkeztek, minden pénzük a házukra ment. Ruhám alig volt, egyszer egy sulis bulin egy fiú meg is jegyezte, hogy öltözhettem volna jobban...ja, ha lett volna mit :-(

Kajára nem sajnáltak, de ruhákat leszakadásig hordtam aztan diakmunkabol vettem.

Mikor dolgoztam mar jol ment, sokaig minden sz..t megvettem főleg ruhakat. Aztan rajottem ez semmit se ér.

A gyerekeimet szépen öltöztem (pont a sulis élményem miatt), mindent megadok nekik egy átlagos élethez, zsebpénz, jó minőségű étel. Magamnak mióta gyerekeim vannak alig veszek vmit de nem is hiányzik.

Eleg nehez megvalaszolni.

Nekunk, sok nalunk szerencsetlenebb sorsuakkal ellenben, enni mindig volt mit- de ez nagyreszt csak annak volt koszonheto, hogy falun elve, a haztajinak hala pl tyukjaink, zoldsegek mindig voltak.

De emlekszem tobb olyan esetre, hogy a hutoben bizony csak zsir vagy tejfol (+kenyer) volt.

Autonk is volt, 1986-2004 kozt ugyanaz a negyutemu trabant.

Ruhakat mindig kaptunk rokonoktol, plusz jellemzoen iskolakezdes elott 1-2 polo, 1 uj nadrag, 1 pulover esetleg uj cipo belefert. Termeszetesen a maximum 2-3 ezer ftos kinai fajtabol.

Egy szavam nem lehet, mert a tesom is, en is mindent megkaptunk a szuleinktol, mondhatom azt, a lehetosegeiken felul is.

pl. tesomnak segitettek 28 evesen hazat venni, nekem pedig fizettek az egyetemet (allami tamogatottkent, osztondijak mellett is rengeteg penz volt).

Viszont, ezek ellenere, pici koromtol lattam, h a szuleim folyamatosan aggodnak a penzen, rengetegszer ereztem rosszul magam, ha koltottek ram.

Az elso 2-3 evben, amikor mar dolgoztam, MINDEN koltes lelkifurdallast okozott. Szo szerint rettegtem, hogy elfogy a penz, hogy nem jut majd, ha kellene stb..

Mostanaban kezdtem kicsit kiengedni, sajnos picit a lo tulso oldala, rossz pszichologiai folyamattal kompenzalom magam a gyerekkori kvazi nelkulozesert.(nyilvan ez nem nelkulozes az ehezo gyerekekehez kepest)

pl 13 evesen egy 200 ftos szemceruza is luxusnak szamitott...ma pedig sajnos sokszor nem tudom otthagyni az akciosan "csak" 7-800 ftos, tizedik darab ruzst sem.

Valamivel átlagkörülmények felett, de azért nem luxusban.

Diplomás szülők, egyetlen gyerek. Talán egy kicsit el is kényeztettek, nem rémlik, hogy nagyon lett volna olyan, hogy nem kaptam meg valamit, amit szerettem volna.

Nem kellett sosem számolgatni/, hogy mire mennyit költünk, nem kellett nézegetni az akciós termékeket, olcsóbb márkákat, stb... Ilyesmi nem okozott gondot. Ruhám is rengeteg volt/van, de egyik sem luxusmárka.

Minden évben eljártunk külföldre nyaralni, meg évközben még párszor kiruccantunk valamerre 1-1 napra (nem messzire, csak autóval a közelben, várost nézni, kirándulni, fürdeni).

Érettségi után kaptam lakást, de nekik is van egyébként több ingatlanuk. (nem ilyen budapesti 100+ milliós luxusvillákról van szó:D)

Én magamat nem mondanám költekezősnek, nem szórom ész nélkül a pénzt, nem vásárolok tucatszámra felesleges dolgokat, de az is tény, hogy spórolós sem vagyok.