Milyen anyagi helyzetben nőttél fel?

Mi atlag alatt eltunk. Volt mindig mit enni, volt hol aludni de mindig oreg autoval jartunk, szuleim nem epitettek hazat hanem a mamanal laktunk es azt ujitgattak aprankent. Apam sokat iszik ezert soem volt sporolt penzunk. Nyaralnik kb 5 szor voltunk a csaladdal, utoljara akkor mikor 17 eves voltam es minegyik olcso belfoldi nyaralas volt. Tesommal minden kozos volt es utaltam hogy o is akkor akart rollerezni mikor en vagy gorkorcsojazni.

En amint dolgozni kezdtem, tettem felre a penzt es vettem robogot, kesobb autot es utana is mindig gyujtottem valamire.

Mar kulon elek tobb mint 1 eve es hazas vagyok. En nem cigizek nem iszok es igazabol csak a kotelezo dolgokra koltok. Vasarlasnal is az arakat nezem, nem azt hogy markas legyen.

Most meg alberletben vagyunk de jovore mas munka utan nezek hogy hazra tudjunk gyujteni. Nekem fontos az hogy jobban eljek mint gyerekkoromba.

Ruhat alig veszek es altalaban outletben vagy hasznal ruha boltban vasarolok. Jelenleg oreg atoval jarok de vettunk egy ujat is es az oreg autot jovore lecserelnem nehany evvel fiatalabbra.

Etterembe eleinte elmentunk havona 2szer, de most mar nem jarunk mert annyi penzbol sokkal tobb kajat csinalunk itthon. Ha megyek valahova akkor se allok meg kajat venni hanem elotte eszek vagy kibirom hazaig.

Inkább én érzem magamat átlag alattinak, nem a pár válasszal feljebb lévő. Szüleimnek 8 általánosa volt, apám minden pénzét elitta vagy ellopatta. Anyám nagyjából egyedül nevelt fel minket, extra bevétel csak a családi pótlék meg egyetemi szoctám volt.

Bolti ruhát először 17 évesen kaptam, máig emlékszem hogy 7000 ft-os rövigatya milyen drágának és márkásnak számított. Nagyon vigyáztam rá. Nem jártunk étterembe, nem jártunk nyaralni, csak 1-1 napokra belföldre. Külföldön 25 évesen voltam először, akkor már saját pénzből. Anyám máig nem volt külföldön, nem ült repülőn, apám szintén. Gyalog meg egy régi biciklivel jártunk mindenhova. Az autókkal semmilyen kapcsolatom nem volt, 14 voltam amikor nagy nehezen vettünk egy használt trabantot. Ezek közül semmi nem zavart volna, de általánosban mindenki gazdag volt hozzám képest, ők kaptam zsebpénzt és márkás ruhákban jártak ezért sokat csúfoltak a szakadt, használt cuccaim miatt.

Szerencsére testvéremmel mindketten jó eszűek és ambiciózusak voltunk, ezért sikerült kitörnünk. 19 éves korom óta külön élek, ugyan még albérletben..de bőven elég a mostani fizetésem. Minden nap étteremben eszek és tudok félretenni is. Ami viszont hátrány, hogy a szüleim sosem tudták támogatni a nagyobb kiadásaimat, így az ingatlan vásárlással még sehogy sem állok.

30/F

Nagyon jó gyerekkorom volt, sőt máig nagyon jó dolgom van a szüleimnek köszönhetően, akik csak saját erejükből jutottak arra a szintre amin vannak. Mindketten egyetemet végzett emberek (mérnőkök), valamint apum különösen okos ember, nagyon jó érzéke van a pénzhez/befektetésekhez. Ő egy nagyon szegény családból szármázik, ezért nekünk mindent meg akart (és meg is adott), amit csak lehetett. Külföldön végzem az egyetemet, lakást kaptam tőlük, amit csak az egyetem után fogok használni, révén hogy a lakás Bp-en van én meg nem. A húgom idén érettségizik, de már neki is megvan a lakása a jövőre nézve. Tehát amint mondtam, apának nagyon jó érzéke van a befektetéshez és a nulláról oda jutott el, hogy jelenleg 3 kiadó lakásunk van (ebben benne van az is ami az enyém lesz ha elvégeztem az egyetemet, meg a húgomé is).

Úgyhogy itt az elő példa, hogy ki lehet törni a nyomorból/mélyszegénységből is, a többi csak kifogás. Emiatt nagyon tisztelem és hálás is vagyok a szüleimnek, mert nélkülük nem tartanék ott ahol.

Egyébként én bármit megveszek lelkifurdalás nélkül, ami véleményem szerint értéket ad és racionális keretek között van. Általában a jó minőségű dolgokat preferálom, valamint csak márkás ruháim vannak, de nem azért mert lenézném a márka nélküli olcsóbbat, csak abban a kategóriában sokkal nehezebb jó cuccokat kifogni. Márka alatt azért nem kell Chanelre gondolni, Zara és Guess (közép)kategória ami a ruhákat/kiegészítőket illeti, egyedül a karóráim drágábbak meg az elektronikai készülékeim. Főképp apa, minket úgy nevelt hogy az ár az másodlagos (kivéve persze ha kiugróan magas), de mindig azt vegyük meg ami elsődlegesen megtetszik, ne alkudjunk meg egy olcsóbbal, ami kevésbé tetszik. Tudom, ezzel a válasszal nem leszek népszerű, mivel az emberek jobban szeretik hallani hogy másoknak is sz*rul megy.

"Most már férjnél vagyok, jól élünk, de máig nem tudok átlendülni ezen a mentalitáson."

De miért kéne átlendülnöd rajta? Inkább legyél rá büszke, hogy nem pazarolsz, nem növeled fölöslegesen az ökológiai lábnyomodat, hanem ezzel a hozzáállással véded a környezetet. Ráadásul így tudsz félretenni akkorra, amikor majd esetleg tényleg szükség lesz egyszerre több pénzre. Így remélhetőleg sose leszel rászorulva a rokonaidra, sose kell majd segélyért sorba állnod, nem kell azon izgulnod, hogy mi lesz a hónap végén.

Nincs ezzel az egésszel semmi baj. Ha mindenki úgy megbecsülné, amije van, mint te, nem lenne akkora gond a globális felmelegedés se.

"máig emlékszem hogy 7000 ft-os rövigatya milyen drágának és márkásnak számított"

Nem tudom, mikor voltál 17 éves, de én lehetőleg hosszúgatyára se költök ennyit ma se, nem hogy régebben rövidre...

Én is így vagyok, leszámítva a lakást, és azt, hogy az én szüleim gyerekként nem éltek szegénységben.

Múltkor találkoztam egy lánnyal, aki elég rossz anyagi körülmények között él, és lényegében lenézett engem azért, mert drágább ruháim,cipőim és telefonom van. Nem is értettem, mert én ezekkel nem dicsekszem, és előtte még visszafogottan is öltöztem, mert nem akartam megbántani (több napot töltöttem vele), egyszerűen sértegetett, hogy szánalmas vagyok, meg hogy gáz, hogy sok ruhám van és hogy a turkálóban is lehet vásárolni. 16/L

Ezek a társadalom-pszichológiai, szociológiai kérdések racionálisan megválaszolhatatlanok és nehezen értékelhetők. A család anyagi helyzete nem kizárólag a bevételektől, hanem a racionális és irracionális kiadásoktól is függ, márpedig az ember nagyon hajlamos arra, hogy a saját szenvedélyeinek, rossz szokásainak a kielégítését természetesnek veszi. Ismertem egy egygyerekes házaspárt, akik viszonylag átlagos jövedelemmel rendelkeztek, de egy egyszobás lakásban laktak, ami a növekvő gyerek mellett nyilvánvalóan egészségtelen volt, de a feleség (aki a kolléganőm volt) mindig azt mondogatta, hogy spórolni a nincsből nem lehet. Eközben erős dohányos volt férj és feleség is, rendszeresen ittak vodkát étkezéskor ("étvágygerjesztőnek") és a napi többszöri kávézás is az élet része volt.

Mi az öcsémmel ugyanabban a családban nőttünk fel, ugyanazt a példát láttuk, mégis nagyon különbözőek voltunk és vagyunk.