Miért nem hagy szóhoz jutni? Miért teszi tönkre az önértékelésemet? Mit tegyek? Hogyan szabaduljak az érzéstől?

Bármit kezdek el mondani, apukám mindig belevág a szavamba és túlkiabál, és hihetetlenül konok, pedig rengetegszer nincs igaza. Ilyenkor mégcsak egy porszemnek sem érzem magam, annyira meg vagyok alázva. Semmit nem ér a szavam, bárcsak megnémulnék, akkor legalább nem azért nem hallaná amit mondok, mert egy senki vagyok. Ha másokkal beszélgetek, akkor nem vagyok képes néha megremegő beszéd nélkül végigmondani egy hosszabb mondatot, beszédhibák nélkül, talán mert nem szoktam hozzá. suliban órán sosem jelentkezem mert úgy gondolom, senkit sem érdekel a véleményem. Senki nem figyel rám, anorexiás voltam két éve, akkor kaptam figyelmet, de akkor sem éreztem úgy hogy eüberként bánnak velem. Ma este annyira ideges lettem miután apám megint nem hagyott szóhoz jutni, hogy bezárkóztam a szobámba és szétkarmoltam az arcom, mivel vagdosni nem akarok újra elkezdeni de ha ennyire sarokba szorítva érzem magam valamit muszály tennem hogy megszabadulva érezhessem magam és az önbántalmazások segítenek. Ez elég hosszú lett, de lényegében ennyi.

19/L