Normális viselkedés ez?

Egyre jobban idegesít anyám viselkedése.

21 éves vagyok, egyetemista.

Anyám... valahogy gyerekként kezel.

-napközben többször gügyögve szólongat random beceneveken.

-esténként mindig kér, hogy feküdjek közéjük (apum meg ő közé) az ágyban kis időre. Ezt is ilyen gügyögve, kislányhangon

-fürdőszobában simán bejön ha ott vagyok, levetkőzik a jelenlétemben (nem akarok rosszat mondani rá, dehát zavar, ha ott van. Meg hogy is mondjam, nem egy vékony alkatú. Most fiatal férfiként nem kellemes látvány ruhátlanul látni meg egyébként is: meztelenül egy szobában anyámmal, fúj)

-szobámba egész életemben kopogás nélkül jött be. Most is így jön be mindig. Bejön, mert pl épp össze akarja szedni a szennyest, hiába mondom, hogy kiraktam a ruhákat.

-mosott ruhákat mindig összehajtva felstócolva berakja a szekrényembe. Egybe mindet. Hiába kértem többször is, hogy hagyja az ágyamon. Mintha a falnak mondanám.

-egyetemen minden hétvégén haza KELL jönnöm. Vérig van sértve, ha pl egy-egy hétvégét nem itthon töltök. Ha koliban maradok akkor ugyan miért nem jó nekem otthon, ha meg más programom van akkor meg miért nem inkább tanulásra szánom a hétvégét -.-

-minden hétvégén főz, sokat. Ezt köszönöm is neki meg minden, de elég lenne kevesebb is, minőségre meg mennyiségre is. Valahányszor szóbahozom megsértődik, kénytelen vagyok elvinni amit főz. Már többször volt, hogy a fagyasztóban penészedett meg egy-egy kaja.

-meg sokszor kioktat. Olyan banális dolgokat kezd el elmagyarázni, hogy tényleg elcsodálkozok, hogy tényleg nem néz ki belőlem semmit?

Másnak van hasonló tapasztalata? Mit lehet tenni? Valamiféle kompromisszumra lehet jutni vele?