Az apám egy éven keresztül csalta az édesanyámat és mindezek után is ő érezte sértve magát. Most anya mégis azt akarja, hogy velünk költözzön. Mit gondoltok erről a helyzetről?
A történet nagyon személyes, de annyira el vagyok keseredve, és olyan bizonytalan vagyok, hogy már fogalmam sincs, mi a helyes, és kihez fordulhatnék. Az apám egy évig csalta az édesanyámat egy másik férjezett nővel. Először szeptemberben bukott le, anyám akkor megbocsátott neki, de nem kezelte következetesen a problémát - magát kezdte hibáztatni sok dologban, amiért apám ezt tette vele, hónapokon keresztül mindig a kedvében akart járni úgy, hogy apám ígéretet sem tett arra, hogy többet nem találkozik a nővel - mindig az apám érdekei és óhajai voltak az első helyen, még ha elfogadhatatlan stílusban is nyilvánult meg. Minket jóformán kihagytak szeptemberben az egészből, apám elintézte azzal, hogy mi gyerekek vagyunk (18 éves vagyok), semmi közünk ehhez az egészhez. Amikor csak kérdeztük anyától a nővéremmel, miszerint minden rendben van-e, apa valóban megszakította-e a nővel a kapcsolatot, ő csak bólintott, és kérte, hogy ne aggódjunk, nincsen semmi gond. Csakhogy ő sem mondott igazat, mert félt attól, hogy csalódni fogunk és felháborodunk.
Úgy alakult az anyagi helyzetünk, hogy el kellett mennünk dolgozni a nővéremmel, hogy kisegítsük a családunkat. Nem kevés pénzt adunk le egy hónapban, és amíg nem lettem magántanuló, nagyon nehéz volt heti 20-24 órát dolgozni iskola mellett. Nagyon kimerültem, és a nővéremet is apám vádlás alá helyezte, hogy a testvéreinek miatta nem lesz mit enniük, mert nem megy el azonnal dolgozni. Amikor azt hittük, minden rendben van, mert ketten együtt 100-120 ezer forint körüli összeget adtunk le egy-egy hónapban, apám akkor is panaszkodott folyton (miután beivott kiváltképp), hogy minden mennyire szar, soha semmi nem jó, stb. A nővérem egyszer vett magának egy cipőt egy nehezebb hónapban, de leadott több tízezer forintot, ám apám arra is azt mondta, hogy inkább neki adhatta volna a cipő árát, mert mennyire kell a pénz - mindezt úgy, hogy édesanyám határozott tiltakozása ellenére új telefont és okosórát vásárolt magának, amelyekre semmi szükség nem volt, mert tökéletesen funkcionált a már meglévő. Ő folyamatosan a nőhöz járt, de mivel neki nagyon kényelmes volt az, hogy mi a nővéremmel folyamatosan tejelünk, anya pedig minden szavára félve ugrik, egészen addig jól megvolt ezzel a helyzettel, amíg le nem bukott.
Azonban kiderült három hete, amire nem is számítottunk, legalábbis mi gyerekek nem: megláttam az üzenetváltását a nővel és ezután kiderült minden szép sorjában; potencianövelőt és óvszereket vásárolt nem olcsón, a nővel rendszeresen együtt voltak, de otthon igényelte a szexet, amikor anyával volt; tudott az egész dologról a rokonsága, akik nem is szóltak nekünk, de azért vigyorogva fogadtak bennünket mindig, amikor náluk voltunk.
Olyan arculcsapásként ért bennünket ez az egész összességében, hogy hihetetlen stressz alá kerültünk édesanyámmal és a testvéreimmel. Alapvetően nem könnyű a helyzetünk, mert ki kell költöznünk a nyár folyamán a jelenlegi albérletünkből. Apám nem is nézett bérelhető lakásokat, ő beismerte, hogy nem tervez velünk hosszútávon, a nőbe szerelmes. Emiatt, és hogy békénk legyen, kibéreltünk négyen egy lakást, apa nélkül. Tudtam jól, hogy ez azt jelenti, hogy a nővéremnek és nekem dolgoznunk kell egész nyáron 40 vagy annál több órát, hogy megéljünk, és érettségi előtt állva is majd hetente többször kell vállalnom pár műszakot iskola után. Átbeszéltük anyával és a nővéremmel, és úgy döntöttünk, vállaljuk, és megcsináljuk közösen. Apám persze érzékelte, hogy rezeg a léc.
Leültünk vele, és közöltük, hogy költözünk négyen. Változatlanul képviselte az álláspontját, miszerint ő a nőbe szerelmes, vissza akar költözni az anyjához, valamint teljes közönnyel a szemünkbe mondta a költözésünk hírére, hogy: “Jól van, menjetek”. Szembesítettük vele (sokadszorra), hogy mennyire undorító az, ahogy anyánkkal bánt, és hogy az különesen felháborító, hogy még miután lelepleztem, még neki állt feljebb az azt követő héten - ugyanis követelte a tiszteletet és a szeretet, hogy mi értsük meg, hogy az ő boldogsága forog kockán, neki kell a gondolkodási idő augusztus végéig, addig ő lehet, hogy nem is dönt arról, hogy marad-e vagy sem. Mi értésére adtuk, hogy ez nem így működik, de még ő fogadta felháborodással azt, hogy nem tüntetjük ki a bizalmunkkal mindezek után, és mi gyerekek sem társalgunk vele. Még el is kezdett viccelődni a beszélgetésünk során azzal, hogy majd ha leköltözik az anyjához, végre vásárolhat potencianövelőt anélkül, hogy bárki is belekötne. Úgy éreztem, nincs miről beszélni, teljesen felborult az egész értékrendje, s örültem annak a testvéreimmel együtt, hogy négyen készülünk tovább folytatni és újra felépíteni az életünket.
Azonban, anyám egyszerűen nem tudja elengedni apámat, ahogy nemet mondani is képtelen neki. Bár azt a döntést velünk, azaz a gyerekeivel hozta meg, hogy külön lakást béreljünk (amelybe 1-2 héten belül beköltöztünk volna), nem közölte velünk, hogy az ő tervei között szerepel az is, hogy apámat odaköltöztesse, amennyiben ő fütyül egyet. Ő is azt szerette volna, hogy egy ideig külön éljünk, hogy apám gondolkozzon és ne mérgezze a viselkedésével a környezetünket. Azonban apám hirtelen felismerte, azok után, hogy közöltük vele, elköltözünk, hogy gyakorlatilag nem is olyan könnyű a helyzete. Rájött, hogy visszaköltözhet a nehezen elviselhető anyjához, hogy gyakorlatilag elveszíti a családját, mert ritkán fog látni bennünket, az eufórikus boldogság, amit afelett érzett, hogy végre “szabad lehet”, elmúlt. Fél nappal a beszélgetés után sírva mondta az anyukámnak, hogy ő mennyire megbánt és sajnál mindent, és milyen szemét alak, és minden kapcsolatot megszakít a nővel. Megint másnap az öcsémnek azt mondta, hogy ő még mindig szerelmes a szeretőjébe, és a kapcsolat megszakítása “nem megy egyik napról a másikra, de anyád most azonnal akar mindent”. Aztán anyának azt mondta hat óra elteltével, hogy szakított a nővel. Anya meg most annyira odáig van azért, hogy “apánál elindult a változás”, hogy azt mondta a testvéreimnek és nekem, hogy ő nem tudja megígérni, hogy nem költözteti apámat hozzánk, ha ilyen megbánást tanúsít, azt érzi, hogy mi őket kettejüket szét akarjuk szakítani, és kérdezte tőlünk, hogy miképp várhatjuk el, hogy ő lemondjon a férjéről. Hiába magyaráztuk el értelmesen, józanul mérlegelve a helyzetet, hogy a bizalmunkat ki kell érdemelnie, és ez nem megy egyik napról a másikra, valamint csak meg van ijedve, és emiatt fűt-fát ígér hirtelen, anya hajthatatlannak tűnik; hiába mondunk bármit a nővéremmel, úgy tűnik, hogy bár végighallgat minket, már valójában döntött, s bár mi mindig kitartottunk mellette, ő mégis az apámban bízik, aki erre nem szolgált rá semmilyen módon.
Amikor meghallottuk, hogy oda akarja hozni a lakásunkba, az öcsém is ellenezte, mi a nővéremmel sírva fakadtunk, és könyörögtünk anyának, hogy gondolja át, és mérlegelje a helyzetet. Mondtuk neki, hogy az apám olyan sértően viselkedett nemcsak a megcsalást követően, hanem előtte is, úgy tönkretette a nővérem, az öcsém és az én önértékelésemet, sokszor olyan kritikán aluli stílusban beszélt velünk, és mindemellett még neki voltak elvárásai. Minden este anya tálcán vitte be neki a vacsorát, üvöltött, ha valami nem készült el addigra, hogy ő elvárta volna, megsértődve ment fel aludni, ha a kávé nem volt elég meleg akkor is kiabálva csörtetett ki a konyhába, stb. Előfordult, hogy valóban kritikán aluli módon viselkedett - ennek az előzménye is az volt, hogy élvezte, hogy idegesíthet engem, direkt nevetett rajtam, és amikor elég volt, elkezdtem vitatkozni vele. Még ő háborodott fel, és a nem messze tőle ülő anyámra borította az asztalt. Azonban úgy tűnik, anya ezeket részben elfelejtette, részben nem gondolja nagy horderejűnek, vagy szándékosan nem akar rá gondolni, annyira nem bír elszakadni az apámtól.
Most nagy valószínűséggel oda akarja hozni a lakásunkba apánkat. Olyan stressz alá kerültem, amikor ezt meghallottam, hogy vagy 200-ra felmehetett a vérnyomásom. Majdnem elájultam a szoba közepén, zokogtam egy órán keresztül, olyan erős tiltakozást éreztem magamban azzal kapcsolatban, hogy apámat napi szinten lássam ezután, és tovább nyeljem ezeket tőle. Ez történt tegnapelőtt. Másnap vizsgám lett volna, de miközben utaztam be, éreztem, ahogy a szívem egyre hevesebben ver, azt hittem, össze fogok esni; alig bírtam bevonszolni magam az iskolába; komolyan aggódtam, hogy szívinfarktust fogok kapni. Odabent egy órán keresztül zokogtam az osztálytársaim előtt, és nem bírtam levizsgázni, hazamentem. Nem akarok beszélgetni az apámmal, nem bírok vele egy szobában sem megmaradni. Félek attól, hogy velünk költözik, és már előre látom, hogy sosem akarok majd otthon lenni - vagy a tanulásba, vagy a munkába menekülnék, s csak aludni járnék haza, de arra vágyok, hogy békében és nyugalommal legyek az otthonomban, még ha az nem is a sajátunk. Nem tehetek róla, próbálok uralkodni az érzéseimen, de egyszerűen a sírás rohamszerűen jön rám, amikor meghallom, hogy apám velünk költözik. Már azt sem tudom, helyes-e egyáltalán az, hogy én ezt másképp szeretném, s valóban gonosz és rosszindulatú lennék-e?
Kérlek szépen segítsetek valamilyen tanáccsal! Mi lenne a helyes? Mit tennétek a helyemben? Előre is köszönöm a segítségeteket, és bocsánatot kérek, amiért ez ennyire hosszúra sikerült.
18/L
A nővéreddel ketten kerestek annyit, hogy kettesben fenn tudjatok tartani egy albérletet. Én külön mennék, megmondanám anyámnak, hogyha ő továbbra is a férjéhez ragaszkodik, rendben, de nektek a jövőtök megy rá, kezdve azzal, hogy esetleg nem sikerülnek a vizsgáid...
Nagyon-nagyon sokat segítettetek otthon, de nem várható el, hogy a végtelenségig tűrjetek.
Én is őszinte leszek: apád szemét, anyád pedig idióta. Apád gonoszságból teszi tönkre a családot és a saját gyerekeit, anyád pedig gyengeségből, amit szerelemnek csúfol asszisztál hozzá.
Én a helyedben semmiképpen sem mennék bele ebbe, üljetek le beszélni vele hármasban vagy négyesben a tesóiddal, és ne engedjétek odaköltözni apádat, ezt anyádnak mindenképp el kéne fogadnia. Ha erre nem képes értetek, akkor vagy összeszorított foggal és sírógörcsökkel kihúzzátok amíg el tudjátok kezdeni a saját életeteket, vagy pedig már most különköltöztök mindkét szülőtől. Nem nektek kell tizenévesen eltartani őket, ha okosórára új telefonra megy a pénz, akkor saját bérelt albérlettel vagy szobával is jobban jártok. Kollégiummal is.
Apátoktól ha nem tudtok közösen megszabadulni, akkor nektek kell külön költözni. Ahogy 18 lesz az öcséd mehet ő is hozzátok, amennyire a hosszú leírásból lejön, ti tesók szerencsére számíthattok egymásra, erre induljatok el.
Megmondjátok, hogy akkor anyagilag nem támogatjátok őket, ha apátok is odaköltözik. Azért álljon már meg a nászmenet, hogy még ti güriztek, hogy faternak maradjon pénz potencianövelőre meg okosórára!
Anyátok jobb, ha időben észhez tér: apátok csak nem akar gyerektartást fizetni, meg az anyjával élni. Nem bánt ő meg semmit, csak kényelmesen akar élni, miközben csalja is.
Anyádat nem érdekli, hogy apád csalja.
Ez van, nem a ti dolgotok, majd ők ketten megoldják.
Ezért nem kell beleszólni mások kapcolatába, mert 99%-ban ez lesz, a megcsalt fél, vagy akit bántalmaznak leszarja, hogy a másik milyen ember, önbecsülése semmi, plusz kapcsolatfüggő is, és vele marad.
Eljenek egyutt boldogan. A hideg kiraz az apas fajta embertol, de az anyad se semmi. Ne haragudj tenyleg, hogy nyers vagyok, de kicsit felbosszantott igy ismeretlenul is. Ti testverej fogjatok ossze, azt hagyjatok ott az egesz bagazst a francba. Nehogy mar a szulok hulyesegere menjen ra a fiatalkorotok. A jovot kene megalapozni, nem a szulok szrsagait megoldani nektek, gyerekeknek.
En elhiszem, hogy anyudnek nehez es probalja helyrehozni megha nem is a hyes uton, de en a helyeben, a maradek onbecsulesemmel egy jo nagy pofon kisereteben repitettem volna a lakasbol az embett, nem csak azert, mert engem megalaz rendszeresen, hanem mert a gyerekeit kiteszi ilyennek egy uj punci miatt.
Koltozzetek el, amint lehet. Tonkrementek idegileg...
Köszönöm az eddigi válaszokat. Sajnos azonban különköltözni a nővéremmel nem tudnánk, mert nem keresnenk iskolaidő alatt annyit, hogy a lakbér és rezsi kifizetése mellett maradjon pénz ételre és utazásra. :( Mivel az érettségi eredményem forog kockán, nem merek heti 30-40 órát bevállalni iskola mellett, mert aggódom a fél évvel ezelőtti tapsztalataim miatt, hogy teljesen kimerülnék.
A kollégiummal kapcsolatos költségekkel sajnos nem vagyok tisztában, ennek mindenképp utána nézek majd, bár a testvéreimet sem szeretném egyedül hagyni egy ilyen helyzetben. De nagyon szépen köszönöm a javaslatot!
Írtad, hogy apád anyja elviselhetetlen.
És az anyai nagyszülők? Ők nem tudnak nektek, gyerekeknek segíteni?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!