Miért akkor gond a mai világban? (nem provokáció)

Az én gyerekem nincs még akkora.

Viszont gyerekkoromban 1-2 alkalommal kikaptam. Tudom, hogy mikor és miért, és így utólag azt mondom, megérdemeltem.

Első körben nem értitek a liberális nevelés lényegét. Az elhanyagolás NEM liberális nevelés.

A hetvenes években születtem. Engem sem vertek meg soha és én sem verem a gyerekemet. De szabályok mindig is voltak! Én pl az esti mesén és a szombat délelőtti matinén kívül nem nézhettem tv-t. Esti filmeket már csak tizen x évesen. Stb.

A viselkedési normákat nem azért tartottam be, mert szabály volt hanem mert szerettem az anyukámat. (apám meghalt)Csináltam néha hülyeséget, főleg kiskamaszként, amiért leszidtak, végül megbeszéltük, az élet ment tovább.

A gyerekemmel kapcsolatban a következőket tudom mondani:

1. sokat foglalkozom vele. Játszunk, beszélgetünk.

2. de nem akaszkodom rá. (ha egyedül akar maradni, hagyom)

3. gondoskodom róla, hogy sokat mozogjon. (játszótér, kirándulások, edzés)mert a legtöbb rosszalkodás a felhalmozott energiákból ered

4. nem várom el tőle hogy brillírozzon az iskolában, de bátorítom a kíváncsiságát, érdeklődését, ha kérdez valamit és nem tudom a választ, együtt keressük meg a neten, vagy éppen együtt bogarásszuk a földgömböt, térképet, lexikont. Kitűnő tanuló, de házit utál csinálni és ezért sem szoktam cirkuszolni.

5. nincsenek tabu témák, bár odafigyelek, hogy korának megfelelő módon kapja az információt.

6. ez néha engem is próbára tesz pl volt egy vallásos időszaka, én nem vagyok az, de együtt néztük a bibliai meséket és sokat beszélgettünk Jézusról. A liberális nevelés ugyanis VALÓS nyitottságot feltételez a szülő részéről, nem csak a neki kellemes dolgokkal kapcsolatban.

Végezetül: ha gond van, megbeszéljük. Nem értem, minek kéne megverni vagy mitől lenne jobb, ha egy hisztit egy maflással akarnék elintézni.

Mert a gyengébbet nem bántalmazzuk, sem tettel, sem szóval.

Mert az nem nevelés.

Nálunk a családban nem divat, nem is volt soha. Mégis jól nevelt emberek vagyunk, a szüleink nem ütöttek sem gyereket, sem beteget, sem állatot, sem nagymamát, sem egyébb gyengébb, gondozásukra bízott élőlényt.

Mi sem tesszük ezt a szeretteinkkel.

20

Tökéletes példája vagy az érzelmileg megnyomorított, ütéssel és elnyomással nevelt, kommunikációra képtelen, erőszakos tuskónak.

Gondolom, vertek.

Nekem az a véleményem róla, hogy ha a gyerek tényleg nem odaillően viselkedik, túl pofátlan vagy olyan a helyzet, mindegy, hogy kicsi vagy nagy, akkor nyugodtan fel lehet egyszer pofozni vagy rá lehet csapni a fenekére.

Nem rendszeresen és nem minden apróság miatt és azért ne úgy, hogy kiköpje a fogait, lila legyen, elszálljon a feje, hanem normálisan.

Engem nem sokat "vertek" a szüleim, de anya kiskoromban sokszor rácsapott a fenekemre, apám meg egyszer felpofozott, mert hisztiztem és ő azt nagyon nem tűrte. Semmi bajom nem lett tőle. Kamaszkoromban nem volt semmi ilyen, mert nem voltam rossz, nem viselkedtem úgy, de sok osztálytársamra ráfért volna.

Szerintem jobban vissza lehetne hozni egy kis szigort, az iskolákba is. Anyámhoz vágta hozzá a kulcscsomót a tesitanár, mert sokat dumált, az osztálytársa pedig akkora taslit kapott, hogy kifordult a padból és el sem merte mondani otthon. Most pedig ha ez történne, a tanárt kirúgnák, akár börtönbe is menne. Nagypapámat is sokszor képelték fel a tanárok, mégsem lett semmi baja. Megérdemelte biztos.

Nekem anyukám nem szigorú, de volt, hogy láttuk, akár élőben, akár egy filmben, hogy a gyerek nem csupán visszabeszélt, hanem csúnyákat, durvábbakat mondott a szüleire, például "utállak" "b meg" "hülye", anyám itt dühös lett mindig és azt mondaná, hogyha én ilyeneket mondanák, akkora pofont lekeverne, hogy csak néznék.

#28 sajna-bajna itt mellélőttél. Nem vagyok se megnyomorodva érzelmileg, se képtelen a kommunikációra, sőt, még erőszakos se vagyok. Egyszerűen átlagos kisgyerek voltam, és jó viccnek tartottam a mindenféle tilalmak megszegését. Mert ötévesen okosabbnak képzeltem magam mint a szüleim.

Nem fogod elhinni, ha már sokszor szóltak, és csak azért is csináltam, akkor igen, kaptam pár nyaklevest. És meg is tanultam belőle, mit szabad és mit nem szabad. Amikor csokit loptam a boltból, bizony verést kaptam, és sokkal jobban jártam így, mintha nem kaptam volna verést - helyette kaptam volna kettőtől nyolc évet. Az a pár csicskapofon hosszú-hosszú börtönévektől mentett meg.

Azt is írtam mellesleg, hogy nem veréssel kell indítani, hanem rá kell szólni. Ha nincs hatása, akkor és CSAK akkor jöhet az erőszak.

Tetszik vagy sem, az erőszak minden formában jelen van az életünkben. Az autó sebváltóját nem fogod miatyánkkal nagyobb sebességbe rakni, a szöget nem fogod beimádkozni a fába kalapács nélkül, a termőföldet sem szép szóval tudod forgatni, hanem kapával. Ha a bokrot, fát nem nyesik időnként, elvadult dzsindzsás dudva lesz belőle. Néha igenis kell a megfelelő időben egy-két csicskapofon, ha a gyerekkel nagyon elszalad a nyihaha. Bármennyire szeretnéd azt képzelni, hogy a szép szó technikája mindig beválik, NEM fog. Ha majd a gyereked üvöltve fogja követelni "kariajcsira" a fizetésed másfélszeresét kitevő Plésztéjsön ötöst az áruház játékosztályán, és valaki kiröhög miközben vágod a nézőközönség előtt a pofákat, lehet, hogy az a valaki én leszek.

Akár tetszik neked, akár nem, vannak társadalmi konvenciók, igen mélyen tisztelt #28, és senki nem immunis rájuk, alkalmazkodni kell hozzájuk. Ha magától nem tud az illető ember, akkor bele kell verni.

Ha ez nem tetszik, költözz el valami lakatlan szigetre, vagy egy szabolcsi cigánytelepre ahol fehérember szökőévente egyszer fordul elő, és vígan lubickolnak a buckalakók az anarchiába. Ott aztán azt csinálhatsz, amit csak akarsz, meglátjuk, mennyire fogod élvezni.

A piros kezet pedig vissza is kaptad.