Miért hazudik szemrebbenés nélkül?

Tavaly nyaraláson, külföldön megismerkedett a család egy ottani magyarul beszélő férfival. Ideig-óráig látszólag jól megvoltak, apám ügyesen megjátszotta, hogy jól kijön a férfival, emailcímet váltottak, Facebook-on bejelölték egymást. Azóta se váltottak egy email-t, pontosabban apám nem válaszolt neki, Facebook-on is csak akkor válaszolt neki, ha nem privátban írt. Már márciusban úgy volt, hogy mikor ismét külföldön leszünk, találkozunk. Véletlenül elfelejtett neki szólni, hogy ott vagyunk a városában. Az, hogy én szóljak neki, az kizárt, mert "Mégis mi a f***-ért irkálnék egy nálam 20 évvel idősebb férfinak? ". Nyáron kétszer is voltunk külföldön, nem az ő városában, de valóban 20 km-re tőle. Mikor kérdeztük anyával, hogy nem akarunk-e neki szólni, a válasz annyi volt "Szélhámos túlbuzgó p*cs. Ezek után ti még akartok vele beszélgetni? " Nem mondom, vagy egy furcsa affektáló stílusa, de egyáltalán nem igaz apám állítása. Apám Facebook-os bejegyzése alatt, ahol kirakott képeket azokról a helyekről, ahol jártunk, kommentelt a férfi, hogy mikor tudnánk találkozni. Apám szemrebbenés nélkül hazudta, hogy már hiányolta az egész család (ami felőlem és anyu felől igaz, de vele szemben nem állja meg a helyét a dolog) és legközelebb mindenképp beiktatjuk, majd ő fog szólni neki, várja, hogy tudjanak ismét egy jót beszélgetni.

Megértem, hogy nem kedveli, nem is muszáj, de akkor miért kell a képébe hazudni? Értem, hogy nem akart kőbunkó lenni, de valahogy mégis meg kéne neki mondani, mert így csak hitegetjük, míg ha elmondaná neki, hogy nem szeretnénk vele találkozni, akkor nem kérdezné többet. A helyzet az, hogy én pl. szívesen beszélgetnék vele, de ha nem, hát nem, nem ér meg ennyit a veszekedés, de akkor legalább mondanánk meg neki. Akkor írjam én meg ezt neki? Nem venné ki magát furcsán a helyzet, hogy szülők helyett is döntéseket hozok? Meg apám tuti lenyakazna, hogy mégis milyen alapon írok bárkinek róla rosszat.

Kérem, segítsetek! Tanácstalan vagyok.