Most anya hazudik? Hogy lehet, hogy nem emlékszem?
Elvileg a miénk is kikapcsol, de néha elfelejt.
Az is előfordul, hogy ha épp mélyálomból keltenek, akkor válaszolsz, de nem emlékszel rá másnap. Ha az se zavart, hogy szól a tévé, rendesen ki lehettél dőlve.
Nem hiszem, hogy anyukád hazudik ilyesmiben, és értelmét sem látom, mi jó lenne neki ebben.
Lehet az is, hogy hazudik, de igazából igaza is lehet.
Én speciel volt egy idő, hogy összevesztem vele azon, hogy nem ébresztett fel időben, és hasonlók. Ő állítása szerint többször szólt, és mindig mondtam, hogy "kelek" illetve, hogy "mindjárt megyek". Én persze nem hittem neki. Azután a többi családtag megerősítette a dolgokat, hogy ténylegesen szólt nekem. Egyszer volt amikor a barátommal skypeoltam, és úgymaradt, én meg bealudtam, mikor felkeltem szintén mérges voltam, hogy nem keltettek fel, erre megszólalt, hogy hallgatta, ahogy végig félóránként bejöttek felkelteni engem, én pedig visszaválaszoltam. Ebből pedig semmire nem emlékeztem. A Tv-re meg az lehet a megoldás, hogy ahogy bealudtál, lehet megnyomódott a távirányító, az elég a TV-nek sokszor ahhoz, hogy ne kapcsoljon ki, de volt már olyan is, hogy a tv alapból nem kapcsolt ki hiába volt beállítva. Szóval igen, előfordulhat, hogy alva beszélő vagy.
Előfordul az ilyen, ha felébresztik az embert, mielőtt kialudta volna magát az ember. Én is csináltam ilyet kiskoromban, hogy elaludtam a tv előtt, felébresztettek, másnap persze nem emlékeztem semmire.
A nagyon kicsi 2-3-4 éves gyerekek ébredés után pár percig sokszor azt sem tudják, hol vannak.
Lehet hogy túloz kicsit az éjféllel de kétlem, hogy hazudni.
Mindenkivel előfordul, hogy felriad egy pillanatra és nem emlékszik. Én legutóbb az egyik reklámról tettem valamilyen megjegyzést a mellettem tévéző páromnak.
férjem a fal felé fordulva aludt. Kértem tőle a távirányítót, erre kijelentette, "Nem! Nézem a filmet!" aminek már rég vége volt. Kinyomtam a tévét gombbal, megkérdeztem, hogy "jól látod?" erre bólogatott, motyogott valamit, hogy úgyis mindjárt vége...
Nálam kollégiumban volt hasonló. Hatan voltunk egy szobában. Az egyik lány mindig korán kelt, és rém idegesítő volt az ébresztője. Egyik nap nehezen ébredt, és öt lány eskü alatt vallotta, hogy én, aki mindig csendes és kedves voltam, hozzávágtam a párnámat és üvöltve közöltem valami olyasmit, hogy ha nem kapcsolja ki azonnal azt a sz@rt, akkor kinyírom.
Nem emlékszem semmire :D
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!