Szerintetek igaza van?

Az a helyzet, hogy a férjemmel van egy közös lakásunk, amit fel szerettünk volna újítani. A felújítás időtartamára anyuhoz költöztünk, természetesen a költségeket vállalva. Viszont úgy alakult, hogy terhes lettem (betegségek miatt kb. csoda, hogy sikerült) viszont a lakásunk a baba érkezéséig nem készül el. Ennek oka, hogy mindent saját erőből hitel és kölcsönkéregetés nélkül vagyunk kénytelenek megoldani a dolgot, mivel a férjem külföldön dolgozik én pedig egyéni vállalkozó vagyok. Így is kb. 2 hónapot csúszunk csak az eredeti tervhez képest.

Viszont, mivel anyukám 3 szakban dolgozik, rá való tekintettel úgy döntöttünk, hogy elmegyünk arra a 2 hónapra egy másik lakásba (rokoné, üres). Mielőtt kérdeznétek, azért nem mentünk oda eddig, mert nagyon rossz környék... a lakás ugyan élhető, de amíg volt jobb megoldás (itt anyunál) nem erőltettük.

Erre most hallom vissza, hogy anyu mindenkinek azt hangoztatja, hogy a saját lakásunk nem halad semmit (pedig hétvégente napi 12 órákat dolgozunk benne még én is 37 hetes terhesen), kvázi mi a semmire vállaltuk a gyereket, miből fogjuk eltartani stb... nekünk meg persze megy a mézes mázas duma, hogy arra a két hónapra maradjunk már nála stb. De mi alapból nem akartuk az ő nyakára a gyereket, így meg már főleg nem.

Nem értem, olyan nehéz megérteni, hogy most ilyen helyzetbe kerültünk, de igyekszünk és minden erőnkkel azon vagyunk, hogy utolérjük magunkat? Idén egy strandolás se fért bele az időnkbe, sőt a nagy hajtásban a férjem le is sérült úgy elvágta a lábát, hogy 2 hétig nem tudott menni, de még akkor is intézte a lakást. Nem mártírkodni szeretnék, mert persze vállalhattuk volna akkor is a gyereket, amikor kész a lakás, de nem tudtuk előre se azt hogy mikor jön össze a baba, se azt, hogy nem kapunk hitelt. Ennek ellenére úgy érzem mindent megteszünk és soha egy szóval nem mondtam, hogy a nyakára hoznám a gyereket, sőt, kifejezetten hangsúlyoztam, hogy nem akarunk a terhére lenni... erre tessék...