Szerintetek igaza van?
Az a helyzet, hogy a férjemmel van egy közös lakásunk, amit fel szerettünk volna újítani. A felújítás időtartamára anyuhoz költöztünk, természetesen a költségeket vállalva. Viszont úgy alakult, hogy terhes lettem (betegségek miatt kb. csoda, hogy sikerült) viszont a lakásunk a baba érkezéséig nem készül el. Ennek oka, hogy mindent saját erőből hitel és kölcsönkéregetés nélkül vagyunk kénytelenek megoldani a dolgot, mivel a férjem külföldön dolgozik én pedig egyéni vállalkozó vagyok. Így is kb. 2 hónapot csúszunk csak az eredeti tervhez képest.
Viszont, mivel anyukám 3 szakban dolgozik, rá való tekintettel úgy döntöttünk, hogy elmegyünk arra a 2 hónapra egy másik lakásba (rokoné, üres). Mielőtt kérdeznétek, azért nem mentünk oda eddig, mert nagyon rossz környék... a lakás ugyan élhető, de amíg volt jobb megoldás (itt anyunál) nem erőltettük.
Erre most hallom vissza, hogy anyu mindenkinek azt hangoztatja, hogy a saját lakásunk nem halad semmit (pedig hétvégente napi 12 órákat dolgozunk benne még én is 37 hetes terhesen), kvázi mi a semmire vállaltuk a gyereket, miből fogjuk eltartani stb... nekünk meg persze megy a mézes mázas duma, hogy arra a két hónapra maradjunk már nála stb. De mi alapból nem akartuk az ő nyakára a gyereket, így meg már főleg nem.
Nem értem, olyan nehéz megérteni, hogy most ilyen helyzetbe kerültünk, de igyekszünk és minden erőnkkel azon vagyunk, hogy utolérjük magunkat? Idén egy strandolás se fért bele az időnkbe, sőt a nagy hajtásban a férjem le is sérült úgy elvágta a lábát, hogy 2 hétig nem tudott menni, de még akkor is intézte a lakást. Nem mártírkodni szeretnék, mert persze vállalhattuk volna akkor is a gyereket, amikor kész a lakás, de nem tudtuk előre se azt hogy mikor jön össze a baba, se azt, hogy nem kapunk hitelt. Ennek ellenére úgy érzem mindent megteszünk és soha egy szóval nem mondtam, hogy a nyakára hoznám a gyereket, sőt, kifejezetten hangsúlyoztam, hogy nem akarunk a terhére lenni... erre tessék...
Szerintem ezt beszéld meg vele. Visszahallott dolgokra nem biztos, hogy ennyire kell adni. Mindig mindenki átkölt mindent. Lehet, hogy eredetileg teljesen mást mondott.
És nyugi, idővel kész lesztek majd és élvezhetitek a felújított lakást.
A lényeg, hogy sikerült :)
Eltelik egy kis idő és egyáltalán nem fog érdekelni, hogy éppen nem lett kész a lakás, csak pár hónap múlva. Nem ez a lényeg.
Ha tényleg nehezen jött össze, akkor szerintem most ennek örüljetek, a többi meg részletkérdés, dolgoztok rajta és meg lesz idővel minden.
Nem a lakásfelújítás tart ennyi ideig, hanem mint írtam: összegyűjteni rá a pénzt. Mivel úgy vágtunk bele, hogy kapunk hitelt (a buta ügyintéző félrevezetett minket), de aztán mégsem kaptunk így kénytelenek vagyunk összespórolni. Plusz várjuk az adóvisszatérítést is, aminek alapból 6 hónap az átfutási ideje... Ezért haladunk lassan, de így is csak 2 hónappal csúszunk meg, de lehet még annyival se. Addig amit meg tudunk saját magunk csinálunk, hogy haladjon az ügy és azon is spóroljunk. Többek között ezért se mentünk nemhogy nyaralni, de még egy strandra se.
Másrészt nem pletykából hallom vissza, hanem tőle személyesen egy telefonbeszélgetést hallottam és azért várok még a “megbeszéléssel” mert túl friss és jelenleg olyat tudnék mondani, amit magam is megbánnék, mivel nagyon megbántott ezzel. Le kell higgadnom és tisztafejjel átgondolnom. Ezért is a kérdés.
Rosszul esik nagyon, mert a párom külföldön 4 nap alatt ledolgozik 44 órát, hazavezet többszáz km-t, itthon 10-12 órákat dolgozik a lakáson (víz, fűtés, gipszkartonozás, vésés, bontás, ügyintézés minden) közben anyu egyet füttyent és ugrik furikázza és anyu meg ezt mondja, hogy a lakással nem halad semmi... nem hazudok, nem mártírkodom, de 37 hetes terhesen én is szeretnék kicsit pihenni, 34. hétig dolgoztam... 2 és fél hét múlva szülök, de úgy érzem majd a kórházban pihenek csak.
Nem arról van szó, hogy vakarjuk a micsodánkat ölbetett kézzel, hogy “nincs pénz, ez van majd lesz valami” hanem igenis teszünk érte, erre ezt kapjuk... nekem sem az az álmom, hogy egy idegen lakásba vigyem haza a babámat én is szeretném a habosbabos gyerekszobát díszíteni, de hát sajnos így alakult, nem értem miért gondolja, hogy nem halad a lakás...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!