Hogyan tegyem túl magam a bántalmazásán? Bővebben lent.

Honnan tudod, hogy nem bántaná? Nem engedném a közelébe!

Ha meg tényleg az van, hogy az unokát nem bántja, de téged bántott, na azért külön csessze meg...én már csak bosszúból sem engedném hogy lássa :)

Ez természetes reakcio,tudat alatt fáj ami volt és ezzel védekezel szerintem,viszont ha mondani kell neki h a nevelési elveid játszanak mert magátol nem aszerint bánna a unokákkal én megkérdőjelezném a megbánást, én nem engedném felügyelet nélkül hozzá az fix,elég h engem tönkre tett. Csatlakozom ahhoz aki irta h Verte a nagyanyja,mikor senki se látta.

35N

Én is így nőttem fel, hasonló a viszonyom anyámmal, de én tudom, hogyha fizikailag nem is merné, mert fél, hogy megtudom, szavakkal kijönne nála a dolog.

Viszont mivel ebben nőttem fel, az első reakcióm sajnos nekem is az ütés lenne, pedig életemben nem bántottam senkit, sőt elbőgöm magam, ha erőszakot látok. Ennek ellenére sikerült 2 éves korában rácsapnom a gyerek fenekére párszor minden igyekezetem ellenére. Olyan másfél éves koráig fel sem merült bennem, hogy valaha is megütném.

Azóta 2 év telt el, hasonló sem történt, de minden alkalommal visszhangozznak a gyerekként hallott mondatok a fejemben, ha ideges vagyok és legszívesebben megütném, aztán megundorodok magamtól és elmúlik.

Aki bántalmazó(vagy bántalmazott volt) annak alapból ez az első reakciója és rendkívüli önfegyelem kell ahhoz, hogy leküzdje.

Sosem hagyom anyámmal kettesben(hallótávolságon kívül), sem másokkal, pedig már igénye lenne rá, 4 éves..

A környezetemnek nem magyarázom, pláne nekik nem. Nem is értik, hisz ők is felneveltek gyerekeket(engem is) és milyen jó volt nekünk. Én valahogy nem így emlékszem..

Egyébként nemtudom, te hogy vagy vele, de a mi viszonyunk az anyámmal csak látszólag jó, tehat felszínesen eldumálgatunk, ha muszáj, a lászat kedvéért, önszántamból időt vele kettesben nem töltenék.