Jogos, hogy s szüleim ki vannak akadva, mert a nekem megtakarított pénzből vettem egy sportkocsit?
Volt egy takarék számla, amihez 18 éve koromtól férhettem hozzá, egy évig nem nyúltam az összeghez, de most vettem belőle egy ilyen kocsit:
És még maradt annyi pénzem, hogy 1-2 évig fenntartsam akkor is ha nem dolgozom, mert egyetem mellett nincs időm, csak alkalmi munkákra.
Aztán ha végeztem az egyetemen eladom és az összegből nyitok egy lakástakarékot,
A szüleim szerint viszont hülye vagyok, mert az alatt a 2 év alatt fele ammyit se fog érni a kocsi, inkább most kellett volna megnyitni a lakástakarékot, ha kell segítettek volna, ha már tandíj nem kell, mert államin vagyok. Én viszont úgy vagyok vele, hogy az életet ki is kell élvezni és ezt leginkább most fiatalon lehet megtenni.
"Ezért nem nyitunk számlát a gyerekeinknek. Már megbeszéltük a férjemmel. "
erre való a lakástakarék. +30% ingyen, továbbá azt nem fogja autóra, utazása, másra költeni.
Szerintem tényleg hülyeség volt erre költeni a pénzt, de ez nem valami fos, hanem egy GT86.
Ez japán, nem ilyen nyugati szenny, ami 2 évente tönkremegy, ez akár 30 év múlva is autó lesz ha figyelsz a rozsdára és kopóalkatrészekre.
Igazi hátsókerekes kocsi, nem a legerosebb, de ahogy vezettem meg nem mondtam volna, hogy csak 200 paci van benne.
Gumit amúgy ingyen lehet szerezni kb, gumisnal ingyen van játszós gumi, én pár éve egy elhagyatott volt honvédségi területről szedtem össze 9 olyat amivel kimentem volna utcára is, de mindet elfustoltem :D
Villogni jó vele, de fenntartani nem fogod tudn, ergo a SZÜLEID összes félretett pénzét elbxtad.
Nos, a te döntésed, de én ezek után egy petákot nem adnék neked, mert nem tudsz bánni a pénzzel.
Kamu. A kérdező eltűnt, nem reagál semmire.
Tételezzük fel, hogy mégsem az. Akkor egyetemista létére ritka nagy marha, érzéketlen tuskó, akit elkényeztettek, és fogalma sincs a pénz értékéről.
Hülyeséget csinál, és még büszke is rá, itt keresi az önigazolást, annyira meg van győződve az igazáról, fel sem tételezte, hogy itt is leosztják.
Amikor rákérdeztem, hogy mennyi a kötelezője meg a súlyadója, rögtön eltűnt a kérdező.
Így beigazolódott a feltételezésem, hogy csak: KAMU!!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!