Hogyan lehet bàrmilyen módon "beadagolni", hogy otthagyom az egyetemet?

Anya, apa nem tetszik a szak, nem folytatom tovább.

Egy hónapon belül keresek munkát, hogy ne élősködjek rajtatok. Enny, nagyjából.

Egy reális kész terv nélkül, hogy mit fogok helyette csinálni, neki se állnék.

Nem muszáj egyébként bejelenteni, hagyd ott, aztán mikor kérdezik, akkor mondd meg, hogy már nem jársz.

Először gondold végig, hogy biztos vagy-e benne, miért csinálnád és, hogy milyen terveid vannak a jövőre nézve (legalább nagy vonalakban). Majd, ha ez megvan, akkor szerintem csak szimplán mond el nekik, hogy így döntöttél ezért és ezért. Szerintem érdemes elmagyarázni nekik, hogy mi miatt döntöttél így, mert akkor legalább ők is megértik a helyzetedet. Valamint szerintem azt is érdemes elmondani vagy legalábbis beszélni róla, hogy milyen terveid vannak pl. rájöttél, hogy más érdekel és ezért inkább egy másik szakon szeretnél tanulni, inkább szakmát tanulnál vagy nem tudom, amit szeretnél. Ennyi.

Én így csináltam. Az első évben már rájöttem, hogy én ezt nem akarom és rosszul döntöttem, inkább mást szeretnék tanulni. Én is féltem tőle, hogy "úristen, biztosan ki fognak akadni" stb., főleg, hogy itt is olvasgattam minden hülyeséget a témában, ami csak mégjobban beparáztatott...Jobb hamarabb túlleni rajta és felesleges a gyakorit bámulni, mert szerintem csak rosszabb lesz... Itt csomó olyan ember van, aki minden kis apróság miatt rögtön kivágná a semmibe a gyerekét, hogy dögöljön meg, megzsarolná, megverné meg jönne a hibáztatás, elhordanák mindennek stb., stb....Ezzel senkit nem akarok megbántani, de ez így van, rengeteg ilyen hozzászólást lehet olvasni és én ezt egyáltalán nem tartom helyesnek, sőt... Abba kell belegondolni, hogy teljesen mindegy, hogy idegen emberek mit írnak és mit reagálnak itt, névtelenül. Te ismered a szüleidet, te tudod, hogy hogyan reagálnának, úgyhogy nem az itteni válaszokból kell kiindulni.

Ha normális szüleid vannak, akkor le lehet ülni velük beszélgetni és megértik, támogatnak, segítenek. Nálunk ez így történt. Ők mindig kérdezgették, hogy mi van velem, hogy megy, tetszik-e stb., tehát azért valamilyen szinten tisztában voltak vele, hogy nem az a szak a szívem csücske...így mikor eléjük álltam, hogy otthagyom az egyetemet, mert mást szeretnék tanulni, akkor azért nem lepődtek meg rajta. Nyilván nem örültek neki, ahogyan én sem, mert ideális esetben már elsőre is sikerült volna olyan szakot választani, amit szívesen tanulok, nekem való és szeretem, de sajnos nem sikerült és ez van, utólag már nem lehet vele mit csinálni. Ugyanakkor nem voltak mérgesek, elmondták, hogy nincsen semmi baj, rajtam kívül még csomó más is járt már így, nem kell miatta szégyenkezni, nyugodjak meg stb. és abszolút támogattak abban, hogy megtaláljam a számomra megfelelő szakot. Nem dobtak ki, nem vertek meg, nem hibáztattak, semmi ilyesmi....sőt, még ők is segítettek tájékozódni, ha hallottak valamit a felsőoktatással kapcsolatban, akkor azt rögtön megosztották velem (ami tök aranyos volt, mert ők teljesen más rendszerben tanultak, nem egészen értik a mai rendszert, de jó volt látni, hogy próbálkoznak és érdeklődnek), elvittek nyílt napokra is, ha kellett és továbbra is ugyanúgy mellettem álltak, mindenben támogattak, eltartottak.