Meddig "egészséges", ha a gyermek egy szobában alszik a szülökkel?

Fél és féltékeny. Igen. Kérdező: beszéld meg a társaddal - ráadásul még testvér is van! - szépen az ágyában aludjon, mert nem vezet ez jóra.

Határozottan fellépve: mostantól MINDIG, hétköznap is az ágyadban alszol. Pont. Meg fogja érteni a 7 éves, és így lehet a későbbi nagyobb bajokat megelőzni.

Iszonyatos féltékenység lesz különben: hisz megjelenik valaki, aki kitúr anya mellől - a testvér részéről/felé is felerősíti majd a féltékenységet.

És még a kisebb baj, hogy te vagy kitúrva az ágyból - a gyermek személyiségfejlődésének árt.

Nyilván más, ha szegénység miatt nincs lehetőség, csak egy helyen matracokon nyomorogva aludni az egész családnak és más, ha van egy külön ágyra/ matracra lehetősége - de a nevelő mégsem ott altatja - hanem a saját ágyában - a SZÁNDÉK az, aminek a kisgyermeknél prioritása van!

Akkor nézzünk rá, hogy alakul ez ki?

Egy normálisan nevelt 3 hónapos (!) meg tudja különböztetni a nappalt és az éjszakát! Érzékeli - nem gondolkodással természetesen, érzékeli is tapasztalással, ha tudná mondani ezt mondaná:

"Van napszak, amikor világos van, rengeteg hang, mozgás, tevékenykedés, játék, mese, ének, evés.

Van egy napszak, amikor sötét van és este betesznek a kis kuckómba, altató énekkel kedvesen elbúcsúznak és hajnalban felébresztem a szüleimet egy kis kiabálással"

- semmi félelem fel sem merül.

Ha beteg, anyja/apja mellé ül és ápolja/virraszt.

Biztonságban érzi magát, szépen nevelkedik.

Később is tud egyedül az ágyában aludni, egyedül játszani, tanulni, felnőve dolgozni, örülni a csendnek.

És mindezt normális esetben nem színez alá tv, videó stb, nappal sem - a nevelők barátságos, szerető hangja, szava, éneke - ettől tanul meg beszélni és szavakkal gondolkodni.

Ősbizalom ez.

A szorongásos neurózisoknál ez rendül meg.

Mert fél egyedül, fél a csendtől, fél saját magától - később pótszerekhez menekül, zaj kell, függőség, vagy vegyszerekkel/ gyógyszerekkel tompítja /zombivá teszi magát - sok ilyen kamasz/felnőtt van.

A félelmet ki lehet alakítani, leginkább úgy, hogy anyja/nevelője fél.

A kisbaba, kisgyerek nagyon átveszi az anya érzéseit, antennája van rá.

Mitől is fél az anya ebben az esetben, mikor a kisbabát/gyereket nem a saját kiságyában altatja?

Hogy elveszíti. Birtokolni akarja - ő már tudja ugyan, hogy ez nem lehetséges, és hogy végül mindent birtoklást elveszítünk a halállal. De ezt lehazudja magának, mert ez ellentmondás. És a tiszta, feltétlen szeretet helyett, "birtokolni ragaszkodóan" - ez látszik megoldásnak az ellentmondásra

- és a gyerek veszi ezt a hazugságot.

Ő is "birtokolni " akarja az anyját ~3 éves kor körül, amikor az "én" megjelenik a tudatában és mondja is.

~Akkortól ezt éli meg: anya fél és én birtokolni akarom, ennek kiváló eszköze, hogy nem hagyom egyedül, én vagyok az ő hős "megmentője" - ennek a szituációnak a létrehozásához kiváló eszköz: azt mondom, félek egyedül a sötétben. Ekkor még a gyerek TUDJA - nincs mitől félni.

De ezt az ellentmondást meg kell szüntetni -

és azután már teremtő képzeletével indok is születik:

a szellemektől/gonosztól/boszorkánytól/csendtől/egyedülléttől félek a sötétben. Meg attól, hogy csendben legyek, meg attól, hogy egyedül legyek - meg a többi embertől, tömegtől, tértől, időtől, haláltól - hisz valamitől csak meg akart védeni anya, mikor nem a külön ágyban aludtam, nem? Így születnek a szorongások. És 3-4 év előtti dolgok bezuhannak a sötét tudattalan tartományba - és akkumulálódnak, a legrosszabbkor atavisztikus erővel fel is törnek...

és amikor fellépnek a szorongások, már nagyon nehéz erre a sötét tartományra fényt deríteni, amitől meg is szűnnek hisz maga szülte ezt a fenti folyamat során az ember, ez a gyógyítás - de nagyon nehéz.

Én 8-9 éves koromig aludtam egy szobában a szüleimmel.

Emlékszem, nagyon szorongtam és féltem. Amikor másik szobába küldtek aludni, elkezdtem remegni, és hevesen vert a szívem, könnyeztem és remegtem.

Nem hiszti volt, mielőtt valaki azt hinné.

Nem tudom még mindig, hogy mi válthatta ki ezt belőlem, elég anyás voltam, de azon kívül semmi.

Nyaranként a nővéremmel voltam egy szobában, mivel ő a nagyapánknál volt suli közben.

Aztán meg már magamtól nem akartam velük aludni.

Nem lett végül belőlem szorongó felnőtt, rám mondjuk nem hatott ki.

Talán nem egészséges, nyilván kell a szülőknek is a privát szvéra.

Annyit elárulok, hogy biztosan rá fog jönni, hogy szexeltek.

N.