Miért akar sok szülő "kirakatgyereket"?

Nem hiszem, hogy úgy állnak hozzá, hogy akkor ők most kirakatgyereket akarnak, aki mindenbe tökéletes.

Csak egyszerűen, az emberek többsége, nem gondolkodik, nem tervez előre, nem méri fel azt, hogy egy gyerek mennyi felelősséggel jár. Egyszerűen, mikor jönnek a problémák, amik mindenhol vannak és jönnek azok a helyzetek amikkel meg kellene birkózni a szülőknek is, a legtöbben nem tudják megfelelően kezelni. Úgy tekintenek a gyerekre, hogy majd őt formálják inkább semmint, nekik kelljen magával a problémával foglalkozni, megoldani szembenézni.

Mert megfelelési kényszerben szenvednek a társadalom felé + a gyereken keresztül akarják kompenzálni a saját, korábbi sikertelenségeiket bizonyos területeken (pl nem tudott x szakon tovább tnaulni, ezért azt kényszeríti a gyerekre, hogy majd helyette elvégzi, stb. Az nem baj, ha a gyereket k...ára nem érdekli.)

2 lányom van, kicsik még (8 és másfél évesek).

Látom, hogy a szülők pakolgatják fel a bizonyítványokat a facebookra. Nekem nem jutott eszembe ez soha, pedig jól tanul. Oklevéllel le van fotózva, ilyet tettem fel pl, de nem azért, mert vállveregetést várok (sokan igen, + versenylovat akarnak a gyerekből.)

Hozott már haza 2-est, nyilván nem ugrottam ki a bőrömből, de nem dőlt össze a világ. Ha évek múlva 1x azzal állítana haza, hogy leszbikus... Valószínűleg meglepődnék, le kéne üljek, de elfogadnám. Azt sem mondhatom, hogy az ő döntése, mivel a szexualitást az ember nem választja (na ezt se tudják sokan megérteni.)

A tanulmányi eredményekről, az erőlködésekről, maximalizmusról meg megosztok valamit, ha nem baj. Van egy barátnőm, még a középiskolából. Falusi, egyszerű szülők gyereke. Magyarból jó volt, beszélőkéje nagyon volt, de helyesen írni sose tudott, a többi tárgyból meg többnyire rugdosták mindig. A lényeg, együtt érettségiztünk. Kivéve a matekot, abból nem mehetett, mert megvágták 12.végén. Októberben mehetett, elcseszte. Májusban megint. Következő októberben sikerült letennie. Azaz másfél évvel később, mint a többi tárgyból. Azóta elvégzett 2 szakmát, diplomát és nyelvvizsgát szerzett. Mindezt úgy, hogy a kutya nem várt el tőle semmit.

Többször dolgozott külföldön a szakmájában, így tapasztalata is van.

Na, amit ki akarok ebből hozni, hogy vajon a későbbiekben kit fog érdekelni, hogy az a szerencsétlen gyerek szín 5ösre, vagy éppen 3-as átlagra érettségizik? Vagy hogy milyen tanuló volt általánosban?

Meglepő, de kijelenthetjük, hogy leginkább senkit...

Tényleg sokan leginkább egy versenynek élik meg, és nem a gyerekek, hanem a szülők között megy a harc a gyerekeket felhasználva, hogy Pistike akkor is jobb legyen év végén, mint a szomszéd Danika...

Ismerek, elég közelről. Velem ötös miatt is üvöltöttek, ha nem volt 100%. Egy hármas miatt eltörték a vállam. Soroljam még?

Egy közeli barátom néhány évvel ezelőtt ment keresztül azon, hogy az anyja kivágta, mert meleg. Persze nem magától vallotta be, a testvére állította kész helyzet elé. Pszichológushoz akarták cipelni a srácot, nem volt elég aja, hogy az majd "meggyógyítja". Akkor jött rá, hogy valószínűleg nem vele van a baj, mikor legalább egy tucatnyian közöltük, hogy az anyjának meg a testvérének kell az elmeorvos, nem neki.

Fogalmam sincs, mi ez a kattanás a szülőkben, összetévesztik a gyereknevelést egy lóversennyel, kié a szebb, okosabb, tökéletesebb... Szerintem ennek egy része se szól magáról a gyerekről, sokkal inkáb a szülőkről, hiszen a szülőt a gyereke minősíti. No igen... az érzelmileg nyomorba döntött, ha rajtuk múlna, már hajléktalan gyereke minősíti őket...

Az én anyám is ilyen a mai napig, pedig már felnőtt vagyok. Neki csak akkor voltam jó, ha tökéletes vagyok, olyan amilyen gyereket elképzelt. A gond az, hogy nagyon nem olyan lettem. Nekem abba sem volt pl. beleszólásom, hogy mikor, kivel, hova akarok menni, mert azt anyum döntötte el.

Sosem felejtem el, hogy rendszeresen vitt alkesz rokonhoz nyaralni. Nagyon féltem tőle, kicsi voltam, még a kutyáját is rám akarta egyszer uszítani, mert nem ismert fel részegen, stb. Ezt anyum is tudta, de ahelyett hogy leült volna a rokonokkal beszélni, hogy bocsi, de a gyerek nem érzi jól magát itt, ezért csak egy ebédre hozzuk át mit csinált? Becsalt a kocsiba (azt hazudta, hogy máshova megyünk), bezárta a gyerekzárat és nekem csak akkor esett le, hogy hova megyünk, mikor több km út után nem fordultunk le ott, ahova állítólag mentünk. De még ekkor is csak azt mondta, hogy ebédre megyünk csak. Ja, persze... Megebédeltünk, eltelt pár óra, én vártam, hogy indulhassunk haza, mire anyum besétál egy szatyor ruhával, hogy ő indul haza nekem meg jó nyaralást, egy hét múlva jön értem. Ez kamasz koromban is megtörtént, akkor sem pénzt sem iratokat nem tarthattam magamnál, nehogy hazaszökjek. Nyilván ezer más miatt is használtuk az autót, ezért nem volt gyanús, mikor évente 1x-2x azt mondta, hogy beugrunk pl. bevésárolni, csak mikor a másik irányba fordult, de akkor már nem tudtam kiszállni. Ha meg mertem mondani, hogy én nem szeretek ott nyaralni akkor én voltam az utolsó szar, bunkó. A rokonoknak azt hazudta, hogy én szeretnék mindig menni, ezért nem is értették, hogy miért vagyok náluk bunkó, mikor anyum szerint én alig vártam a nyaralást.

Farsangon meg ilyeneken mindig szerepelni kellett. Ez nem abból állt, hogy kitaláltam mi szeretnék lenni, mint a legtöbb gyerek. Anyum kitalált egy jelmezt koreográfiával és nekem be kellett tanulnom farsangig és előadni. Utáltam szerepelni és középpontban lenni, de ez nem érdekelte, hogy mennyire érzem ezt megalázónak, mint valami bazári majom. Perdze sosem lettem első, mert sok más gyerek volt, aki élvezettel szerepelt, nyilván ők nyertek és nem én, akin látszik, hogy bárhol máshol szívesebben lenne.

Anyáknapi versmondáskor nem pityergett, mint a többi anyuka, hanem kerek perec megmondta, hogy beszélhettem volna érthetőbben is a mikrofonba.

Volt, hogy nem adott pénzt ruhára, ha nem olyat hordok, amilyet ő szán nekem. Ha nem vágattam le a hajam olyanra, mint akarta akkor azzal szekált. Ez kb mindennel volt, ami nem tetszett neki rajtam, de nem hagytam változtatni.

Továbbtanuláskor kb. katasztrófa lett, mert nem mentem a hőn áhított egyetemére, hogy évek múlva az ő régi munkahelyén dolgozhassak egy olyan területen, ami nagyon nem az én világom. (Több, mint másfél hónapig nem szólt hozzám.)

De volt, mikor feljelentéssel kellett megfenyegetnem, mert már az egészségemet tette kockára, csak hogy az legyen, amit ő akar. (Nem akartam hazaköltözni és gondolta, ha bajom lesz és nem tudom megoldani akkor megijedek és hazamegyek.)

Anyum azért akart "kirakatgyereket", mert nyilván sokkal könnyebb dicsekedni egy olyan gyerekkel, aki ötös tanuló, jól nevelt, egyetemre jár, stb, mint egy olyannal, mint én. (Csendes, magának való, nem szeret középpontban lenni, stb.)

"Látom, hogy a szülők pakolgatják fel a bizonyítványokat a facebookra. "

Fú,ez de gáz:)

A sok idióta meg lájkolja,adja alájuk a lovat:D

Ez nem a gyerekről szól, hanem az ostoba szülőről. A gyerek csak egy eszköz ebben a viselkedésben. Itt GYK-n is mindig le van pontozva szinte mindenki a dühös, frusztrált anyukák által, akik azt merik állítani, hogy egy szülő nem csak szent és jóakaró lehet.

Nálunk unokatesóm meg az anyja volt ilyen. Az anyja már azért is megbüntette, ha a gyerek nem maximális pontot kapott egy dolgozatra, a 4-esért már 1 hét szobafogság járt. Folyamatosan hánytorgatta, hogy X gyereke mennyivel ügyesebb, jobb, neked miért nincs olyan szép hajad, stb.

Nemrég (unokatesóm már 24 éves) viszont előkerült a drága anyuci bizonyítványa, tele 3-assal 2-essel. Na akkor unokatesóm elküldte a francba az anyját üvöltve, hogy tönkretette a gyerekkorát, meg őtőle megkövetelte a maximális kitűnőt, mikor az anyja b@ szott tanulni, és megmondta neki, hogy bárcsak olyan anyja lenne mint XY-nak, mert ő mennyire normális, kedves és ő szereti a gyerekét.

Az idióta anyjának 2-3 hónap kellett, mire felfogta, hogy ő a hibás az egész történetben. Unokatestvérem azóta nagyon minimálisra csökkentette a kapcsolatot az anyjával, ha 2 havonta egyszer beszélnek telefonon, meglátogatni nem látogatja meg.

Tényleg "megéri" a szülőnek egy bazári majmot csinálni a gyerekből. Ezzel csak azt érik el, hogy a gyerek feléjük se fog köpni egy idő után.

Szerintem az ilyen szülők azt hiszik, hogy teljes mértékben ők alakítják a gyerek minden tulajdonságát és képességét, nem gondolnak bele, hogy a gyerek is ugyanolyan ember, és hogy a gyerek nem a szülők klónja. Ez a viselkedés egyáltalán nem szülőhöz méltó.

Sajnos én is ismerek ilyet, a gimnáziumból. A lány csak első meg második osztályban volt osztálytársunk, magasan a legjobb tanuló volt, mindig ötöst kapott mindenből. Viszont ha nem 100%-os lett a dolgozata, akkor sírni kezdett. Először nem értettük miért, majd egyszer a szemünk elé tárult, hogy a barom anyja üvöltözik vele, hogy nem 100%-os a dolgozata, és emiatt nem engedi el osztálykirándulásra. Teljesen le voltunk döbbenve.

Ez így ment másodikban is, ott sem jött kirándulni, mert egy 100 pontos dolgozata csak 98 pontosra sikeredett (a második legjobb is csak 82 pontot ért el). A szülőket behívatta a tanár meg az igazgató is, erre a szülők csak annyit csináltak, hogy átíratták a gyereket egy másik iskolába harmadiktól.

Később, úgy harmadik osztály második felében, aztán megtudtuk, hogy a lány teljes idegösszeomlást kapott, és a kórházban fekszik. Meglátogattuk, jól esett neki, de mit láttunk? Az idióta anyja még oda is vitte neki a könyveket. Az osztályfőnökünk elmesélte, hogy volt ott egy pszichológus, aki szó szerint elküldte a drága anyucit/apucit a búsba, hogy tönkreteszik a saját gyereküket, valamint a lány is megmondta nekik, hogy mennyire gyűlöli őket, hogy tönkretették, és hogy 17 évesen idegösszeomlással fekszik kórházban, és még mindig nem esik le nekik, miért.

Miután az igazgató, a pszichológus meg maga a csaj is elküldte őket melegebb éghajlatra, visszavettek és már nem büntették a lányt a nem 100%-os eredményért. Most 24 éves vagyok, néha szoktam a lánnyal beszélni, eléggé helyre jött, viszont 18 évesen azonnal elköltözött otthonról, és dolgozott egyetem mellett. A szüleit már egyáltalán nem látogatja, és a telefont sem veszi fel neki.

Teljesen megértem, hogy így döntött.

15. vagyok. Én is kerültem kórházba anyum miatt, mert soha (de szó szerint soha) nem maradhattam otthon, ha rosszul éreztem magam. Max, ha nagyon beteg voltam, hogy már ébren sem bírtam maradni. Emiatt az egyik betegségem annyira elfajult, hogy majdnem be kellett feküdnöm a kórházba és ő is hozta utánam a tankönyvet oda is meg kérdezgette a tananyagot, amég vártuk, hogy behívjanak, stb. Nekem meg olyan torokgyulladásom volt, hogy szó szerint nem tudtam tőle enni és napok alatt 5-6 kg-t fogytam az alapból kevés testsúlyomból. Pont leszartam a törit, jobban érdekelt, hogy hova és mikor kell befeküdnöm.

De volt, mikor az ájulás határán voltam és őt csak az érdekelte, hogy tanultam e már. Én meg ingerülten mondtam neki, hogy ülve sem bírok maradni, nem még tanulni. Erre sértődötten megjegyezte, hogy tanulni fekve is lehet és otthagyott. Nem emlészem pontosan meddig feküdtem a sarokülőn, de a szomszéd akart hozzám dokit hívni, de anyum nem engedte. Azt mondta, hogy csak szimulálok, mert lusta vagyok tanulni.

Suliban is estem már össze emiatt, mert hiába voltam rosszul és szóltam is neki, nem maradhattam otthon. Elzavart iskolába és elvette a kulcsom, hogy nehogy haza tudjak menni. Ez sokszor előfordult, ha beteg voltam. Egyszer a tanár akart hazaküldeni, mert 40 fokos lázam volt és alig bírtam nyitva tartani a szemem én meg tökre szégyelltem magam, hogy nem tudok hazamenni. Már bánom, hogy nem mondtam meg az igazat, nem nekem volt szégyellnivalóm.