Milyen alapon szólnak bele a szüleim a párválasztásomba?

Én nem vagyok diplomás, de anyum nagyon szerette volna, hogy az legyek. Végül pont ezzel érte el, hogy megutáljam az iskolát, tanulást, mert neki semmi más nem létezett.

Mikor megtudta, hogy párom, "csak egy szakmunkás" ő is húzta a száját. Sokszor mondta, hogy ezerszer jobbat találhatnék. Olyan is volt, hogy a munkatársa fiát ajánlgatta nekem, mert szerinte vele mennyivel jobban járnék. Hogy őszinte legyek, pont nem érdekelt, hogy tetszik e neki, vagy hogy bunkó voltam a munkatársa fiávak. Én azóta is párommal vagyok és érdekes, 3x annyit keres, mint anyum, "pedig még érettségije sincs". Mi boldogulunk ketten is, szeretjük egymást, ő meg morogjon otthon egyedül. Az esküvőnkre sem lesz meghívva, mert az eljegyzésre is úgy reagált, mintha nem lennénk normálisan, meg kiröhögte az egészet, szóval én nem szeretnék ilyen embert látni az esküvőnkön, aki ennyire ellenzi a kapcsolatot. Nem érzem magam hálátlannak emiatt, magának köszönheti.

Kérdező, először is nyugodj le :-)

Mivel 31 éves vagy, nyilván nem ez az első kapcsolatod. Gondolkodj el azon, hogy az eddigi kapcsolataidat hogyan fogadták a szülők? Gondolkodj el azon, vajon a nő mivel válthatta ki ezt az ellenszenvet belőlük?

és elsősorban kérdezd meg a barátodat: neki miért lett ilyen a reakciója?

Többen azt tanécsolják itt Neked, hogy felnőtt ember vagy, azt csinálsz, amit akarsz, meg csapd a szüleidre az ajtót, stb. Nos, én erre azt mondom, hogy annak idején én is kiálltam a párom mellett a szüleim ellenében - aztán 2 év múlva mégis szétmentünk, mert sajnos igazuk volt. csak úgy van, ahogy 5-ös írja: amikor az ember szerelmes, akkor nem látja a fától az erdőt :-)

"Összejöttem egy lánnyal, akit 4 hónap együttjárás után bemutattam a szüleimnek."

Nos, ez a szóhasználat, hogy "összejöttem", ez nekem kicsit furcsa. Hol, hogyan "jöttél össze?"

Ha azt írtad volna: megismerkedtem, akkor az más. Még nem mondom el, miért kérdeztem erre rá?

Ezen kívül 4 hónap nem túl sok idő, főleg nem együtt járással.

És még egy észrevétel: bár nem ismerem a lányt, simán működhet is a kapcsolat, de leírom az én példámat: az én házasságomban, nő létemre nekem volt magsabb végzettségem, s bár anno szerelmes voltam a férjembe, de az idő múlásával bizony előjött, hogy nem tudtam vele szellemi életet élni. Elkezdett hiányozni, hogy értelmes dolgokról beszélgessek valakivel, elkezdtem a kollégáimmal eljárogatni és bár nem csaltam meg, mert tényleg csak jókat beszélgettünk, de ez már az eltávolodás kezdete volt. Később elváltunk.

Szóval én azt mondom, adj időt ennek a kapcsolatnak, a szüleiddel meg ne vessz össze, hanem gondolkodj el rajta, mit miért mondanak.

Nem állítom, hogy igazuk van - de akár az is lehet.

Végezetül bizony nem egy nő ismerősömet húzták pasik úgy csőbe, hogy csúnyán kihasználták - ez fordítva is előfordulhat.

Ha ennyire kiakadtak azért első körben azért gondolkozz el rajta, hogy tényleg ok nélkül mondták-e.

A végzettségtől teljesen függetlenül: párod okos, értelmes? Hozzá tudott szólni a témákhoz, nem viselkedett proli módra? Udvarias volt? Van elképzelése a jövőjéről, szereti azt amit csinál? Lehet vele beszélgetni értelmesen bármiről?

Ha mindenre igen a válasz, és a szüleidnek nem ezekkel, hanem tényleg a végzettségével volt a problémájuk, akkor viszont ne csak hajtogasd hogy önálló 30-as férfi vagy, hanem viselkedj is úgy, és megmondhatod te is, hogy a nő bizony marad, ha tetszik ha nem. Úgyis beadják a derekukat előbb-utóbb, hiszen te vagy a tét. 26/N

“Én most teljesen összeomlottam, fel se fogom mit történik, el se hiszem, hogy ilyen velem megtörténhet! :( ”

Kutya legyek, ha ezt egy férfi írta le. Ez egy tinilány. Valószínűleg unalmában találta ki. Kedvencem a kis szomorú arcocska. Csillagom, nem tudsz nőként férfigondolatokat leírni, ne erőltesd.

Már a kamusztorik se az "igaziak". Unalmas, gyenge, átlátszó.

Teljesen összetörtél? Vicc a köbön. 31 évesen most először történt meg veled, hogy nem egyezett a szüleid véleménye a tiéddel? Vicc. Ezért össze kell törni?

Valamennyire megértem a szüleidet, mert aggódnak érted, de az nekem szemet szúrt, hogy számukra az esztétika fontosabb, mint a te boldogságod. Az ő értékrendjük alapján a tökéletes esztétika a szégyenmentesség. Számukra szégyen, hogy fiuknak nem értelmiségi a barátnője. Azaz jobban félnek a szégyentől, mint a gyermekük pofára esésétől. Na és ez nagyon önző részükről.

Amúgy nem ítélem el azt az embert, aki a gyermeke választottját nem fogadja el. De a te szüleid túlzásba viszik. Én se repdestem az örömtől, amikor a fiam egy buta fittnesz libát vett feleségül, de csalódottságomat sose mutattam ki, csupán azért, mert szeretem és tisztelem a gyerekem és senki se érheti el nálam, hogy fájdalmat okozzak neki.

Én egy 33 éves, független férfi vagyok. Világ életemben jó kapcsolatom volt az anyámmal, bármiben számíthattunk egymásra. Összejöttem a párommal, akit már a kapcsolatunk elejétől utált, fúrt és folyamatosan próbált ellene hangolni.

Próbáltam a jó édes anyámnak elmagyarázni szépen, hogy fejezze be. Nem tette. Próbáltam csúnyán, akkor sem tette. A végén úgy elfajultak a dolgok, hogy mérlegelnem kellett. Ha nem lépek valamit, akkor elveszítem a páromat akit imádok. Ez egy hosszadalmas folyamat volt, végig kitartott mellettem mindenben. Aztán elkezdtem tisztán látni végre, de akkor már egy hajszálon múlt a kapcsolatom. És elegem lett. Anyámmal 8 éve megszakítottam a kapcsolatot, azóta nyugtunk van. Az utolsó összeveszés után kimutatta a foga fehérjét, mondvacsinált indokokkal feljelentgetett minket stb. Jobban megutáltam anyámat, mint a párom. Nem bántam meg a döntésem, ma is így tennék, maximum annyit változtatnék, hogy sokkal előbb lépnék.

El kell döntened, hogy mennyire tervezel komolyan a pároddal, mennyire fontos neked és ez alapján kell döntened. Ne a szüleid válasszanak párt neked, nem az ő döntései szerint kell élned. Ha csak addig vagy a fuik, amíg úgy élsz ahogy ők azt elképzelik, akkor nincs rájuk szükséged.