El tudnátok felejteni, ha gyerekként apukátok eltörte volna az orrotokat?

Nem.

A hím felmenőm egyszer igen csúnya rágalmat mondott anyámra.

Soha többé nem álltam szóba vele. No persze, eleve nem volt egy hű, de jó apa, soha nem fizetett tartásdíjat, csak ontotta a hamis szeretetszólamokat és minden gyermeke megszakította vele a kapcsolatot... De anyám rágalmazása szerintem önállóan is elég lett volna.

Eltörni az orrom verés kapcsán talán még durvább dolog.

De, lehet haragudni egy életen át, illetve nem is haragudni és utálni a másikat, de nem törődni vele. Egyszer megtudtam, hogy meghalt ama felmenőm, de akkor már rég idegen volt és kicsit sem érdekelt. Van ez így.

Nem.

Anyukás meg menjen a fenébe, az enyémmel együtt, aki szintén úgy gondolja, hogy az, hogy örökös terrorban éltünk a mostohaapám miatt (szintén verések, mindenért ), azt csak úgy el lehet felejteni, meg az nem is volt olyan vészes, meg mert szegénynek olyan rossz volt a gyerekkora (hogy a saját gyerekei milyen volt, kit érdekel ), meg egyébként is milyen jó, hogy a mostohaapám mindent meg tud csinálni, nem kell szakembert hívni, és irigykednek a szomszédok,hogy milyen szépen lerakta a térkövet.

Én se vagyok anyámmal túl jóban. ..

mondjuk, nem mondja, de nem is avatom be semmibe...

őt is verte, emlékszem rá gyerekkoromból.

nálunk gyakorlatilag minden baj volt, ilyenekért szidtak gyerek, meg kamaszkoromban, hogy olvastam, meg uszodába jártam. (mert az nem házi- és kerti munka.) a mai napig anyukám azzal jön (és 42 éves vagyok, nem mai tyúk...), hogy mert csak munkára akart szoktatni - ja, semmi se volt jó, amit csináltunk, ha mosogattam, akkor belekötött, hogy "mert pofákat vágsz hozzá" (nem vágtam), ha elküldtek boltba (amit egyébként szerettem), akkor csak azért szeretek menni, mert unalmamban elmegyek, ha megkérdeztem anyukámat, hogy el kell-e menni boltba, és azt mondta, hogy nem, akkor mostohaapám "jaj de jó, most ugye örültök", szóval gyakorlatilag mindenbe belekötött.

amúgy most már 75 éves,öregkorára normálisabb lett (ja, mi meg nem vagyunk gyerekek és nem lakunk otthon...), meg vannak saját unokái (első házasságából származó lánya - akitől egyébként eltiltották, lány csak felnőtt korában kereste meg - és nem tudja, mekkora mázlija volt), szóval az ő gyerekei - és ők bizony sokkal rosszabbak, mint mi valaha is voltunk...

Nem. Az ilyesmit nem felejti el az ember.

Nekem is volt fej asztalba verése de "csak" a szám hasadt fel. Viszont anyám eltörte a csuklómat amikor levágott a lépcsőn pert útban voltam. Rosszul forrt össze mert orvos nyilván nem látta, nem tudom rendesen mozgatni. Még csak 5 éves voltam de k*rvára nem felejtettem el. Ő ezzel szemben igen, szóba került már de letagadta. Minden súlyosabb verést letagad. Fura ez a szelektív emlékezet a szülőknél...

Az orromat ugyan nem törték el de engem apám rendszeren vert gyerekként.

Sosem felejtem el ezeket. Az efféle állatokat (én embernek nem nevezném őket) a legkevésbé sem sajnálom.

Felőlem ágyú elé is köthetik az ilyet.