A következő helyzet alakult ki én és az "anyám" közt, mit javasolsz?
Jelenleg az a helyzet hogy előre értesítés nélkül és meg nem nevezett ok nélkül kizárt a házából, amely a bejelentett lakcímem és otthonom is volt eddig: cuccaim, téli ruházatom, és sok mindenem ott van bent, elzárva, s mivel halálujja vannak barátaim az egyik befogadott (persze nem ingyen). A helyzet az hogy édesanyám bőségesen jó anyagi állapotba van, neki egy magyar átlag középiskolai tanár fizetés a kis ujja körme alól mint piszok kitudja rakni az asztalra. Telefonon nem elérhető, semmilyen telefonszámot nem hív vissza, facebookon írtam neki, válaszra azonban nem méltatott ("látta" felirat ott van). Otthon nem tartózkodik, valódi helyzete ismeretlen. Mivel szerencsére nem egy kis munkanélküli vagyok, aki anyucin éldegélt, hanem dolgozó ember vagyok így igen, futja miből itt laknom ott ahol, de a jövőben, ha esetleg szeretném hogy ezt a pénzt az anyám vissza adja, lehetséges az hogy ezt hivatalossá tegyem?
( Érthetőbben: Mivel ugyan van fizetésem és munkám, ugyan tudom fizetni a dolgokat, azonban szeretném hogy a dolgoknak nyoma maradjon, és szeretném ezt mondjuk papírra írni olyan formában, hogy ez később fölhasználható legyen az "anyám" ellen, mivel azzal hogy ő se szó se beszéd, kicserélte a zárat és elviharzott, ezzel tulajdonképpen nem tudok hol lakni, még a bizonyítványaimhoz se tudok hozzá férni, tulajdonképpen sokszorosan előre megtervezetten megnehezíti az életet számomra (valószínűleg) aljas indokból kifolyólag.)
Hozzá teszem hogy ezt azért nem vártam volna, és hogy nagyon nincs aki segítsen az én életemen, és szeretném ha a későbbiekben azt a pénzt, amelyet ide beadok (mert a víz és a gáz és barátai nem ingyé vannak), azt biztosan valamilyen úton és módon visszakövetelhessem tőle. Erre léteznek alternatívák?
Feltételezem, hogy nem volt minden előzmény nélkül a dolog.
Nem fogod tudni behajtani ezt a pénzt, ez egyszerűen csak a megélhetésed. Nem okozott neked kárt.
Ha oda vagy bejelentkezve, akkor rendőri kísérettel megjelensz és elviszed a cuccaid. Be kell engednie.
Állandó lejáratás, "szolgának nevelés"(értsd: le voltam xarva és a nővérem kapott jobb támogatást minden téren, ő a family etalonja, aki igaz hogy ott hagyta az egyetemet ahelyett hogy lediplomázott volna, és kapja szépen a mindenféle támogatások hogy egyáltalán a vízen tudjon maradni, mert szerencsétlenke akkora lüke hogy az már halálosan fájna egy-két embernek már), mindenhol rossz színben vagyok feltüntetve, ha a házában beszélni akartam valakivel telefonon akkor egyszerűen ki kellett menjek az udvarra, mert különben kihallgatná azt is, aztán hogy szánt szándékkal olyanokat híresztelt ami nem igaz, és amihez semmi köze, 1 éve 5000 forintot se kaptam tőle, holott bőséges anyagi jólétben van (nővéremék akik xart sem tudnak keresni napi 3-4 órát alszanak és minden pénz oda megy), lejáratni szeretne mindenki előtt és még sorolhatnám, bizonyítékaim pedig nem kell félni, vannak!
Ja, hogy dühös vagyok? Vérszemem van ember.
+ iskolába se tudok járni, mert megy az élősködés meg a beszólogatás, nem végeztem el azt a szakmát amit utáltam és ők akartak volna, sőt mitöbb olyan képzettség lett volna amit csak a családban tudtam volna űzni a családi vállalkozásban.
Rokonaim azóta kerülnek, amióta megmondtam hogy köszönöm nem, nem dolgozik a family bizniszben.
"nővérem ... a family etalonja, aki igaz hogy ott hagyta az egyetemet ahelyett hogy lediplomázott volna"
"nem végeztem el azt a szakmát amit utáltam"
Az egyik mondatoddal agyoncsapod a másikat?
Bizonyítékod van? Kire, mi ellen? Hogy anyád az általa megkeresett pénzt arra költi, amire jónak látja és nem rád?
Abból amit leírtál, az derül ki, hogy utálod az egész családod. Gondolom, hangot is adsz neki, szóval ne csodálkozz rajta, hogy nem te vagy a család gyöngyszeme.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!