Te elengednéd a lányodat?
Nem, mert szinte kislányok NE az ájszakában járkáljanak.
Ha meg "úgyis menni fog", és én erre rájövök, akkor abban biztos lehet, hogy 18 éves koráig SEHOVÁ nem fog menni.
Persze, menjen szórakozni, de NEM diszkóba - be sem engedik -, és 11-éjfélre haza lehet jönni nyugodtan.
Én sem voltam "kis rib@#nc, mint a tinilányok többsége", holott az én szüleim soha semmit nem tiltottak meg nekem! Sosem tartottak hegyibeszédet, nálunk nem ilyen "10 percebe sűrített intenzív gyereknevelés" volt, hanem szimplán úgy neveletek gyerekkoromtól kezdve, hogy átadják nekem egy általuk helyesnek vélt értékrendet, hogy nekem is legyen véleményem, legyen tapasztalatom és ezek szerint cselekedjek. Szinte egyenlő partnerként kezeltek és nem az volt, hogy "ide és ide nem mehetsz mert én azt mondtam", hanem ha valamivel esetleg nem is értettek egyet, akkor azt megbeszéltük és utána rámbízták a döntést és bíztak bennem, hogy jól fogok dönteni. Mindig jó tanuló voltam, sosem voltam részeg, sosem dohányoztam és 18 éves korom után lett az első kapcsolatom. Mondjuk kifjezetten nagy szórkozóhelyekre, discókba nem igazán jártam, inkább csak kisebb bulikba. Én úgy gondolom, hogy sokkal jobban jártam, mert jó volt a kapcsolatom a szüleimmel, meg tudtam velük beszélni a dolgokat (tudtam tanácsot, segítséget kérni) és úgy mentem el otthonról, hogy ők tudták, hogy kivel/hová/mikor megyek, adtak némi pénzt (kajára, inni, közlekedésre) és számíthattam rájuk (ha bármi volt szólhattam nekik, akár még el is jöttek értem). Szerintem sokkal jobban jártam, mint azok, akiknek azon kellett problémázni, hogy mit kamuzzanak otthon és aggódhattak, hogy ne derüljön ki a szüleik előtt és mikor az egyikük megsérült akkor nem volt kitől segítséget kérni, amikor a másikat bedrogozták és nem ment haza időben, akkor a szülők majd megőrültek mert fogalmuk sem volt, hogy hol van a gyerek, amikor a harmadik éjjel a semmi közepén battyogott haza/beült a többi részeg tini közé az autóba mert egy forint nem volt nála buszra/taxira, amikor a negyedik az utcán ücsörgött amíg végül egy ismerőse be nem fogadta éjjelre, mert nem mert hazamenni...még sorolhatnám. Én úgy gondolom, hogy sokkal jobb és biztonságosabb őszintének lenni és a szülők részéről a totális tiltás, ellenzés, kvázi "burokban nevelés" nem jó semmire. Rengeteg osztálytársam, ismerősöm volt, akit "kis Szűz Máriának" neveltek a szülei, de ezt megunta és a hátuk mögött járt el bulizni, míg a szülők otthon abban a hitben nézték a tv-t, hogy a lány csak egy barátnőjénél alszik és filmeznek, beszélgetnek...az ilyenekből szoktak lenni a problémák. Valamint olyan is van nagyon sok, aki elmegy egyetemre, távol a szülőktől és akkor ott megy a buli, ivászat minden, mert bepótolják, ami kimaradt és nulla tapasztalattal, csak úgy a közepébe csapva szerintem ez sokkal veszélyesebb...Akkor már nyilván 18 éves, nem a szülő felelőssége, de szerintem az egy gusztustalan hozzáállás, ha a szülőt csak 18 éves koráig érdekli a gyerek és onnantól már leszarja, hogy mi történik vele, mert az már az ő baja...
Nem azt mondom, hogy a kérdezőt rögtön el kell engedni a legnagyobb bulinegyedbe, a tömegbe, a külföldi legénybúcsú csordák közé stb., de szerintem nem kell mindent megtiltani, hanem le kell ülni megbeszélni, hogy pl. egyelőre csak ide/eddig mehet, barátnőnél alszik, hogy ne éjszaka kelljen egyedül mászkálnia hanem jöjjön haza reggel, küldjön smst/hívja fel a szüleit ekkor és ekkor, ha szól akkor elmennek érte, legyen vele ott valaki aki "vigyáz rá" stb., nekem ez sokkal szimpatikusabb.
Attól is függ, hogy kikkel megy és hová, de alapvetően NEM. Amúgy a 6-7 órát se értem. Egy buli ha nem éjfélkor, akkor azért 3 óra felé véget szokott érni (az utolsó órák már amúgy sem szólnak semmi értelmesről, általában már csak kényszeresen nem akarják abbahagyni az értelmetlent), ha meg ottalvós, akkor jó ha másnap délben összeszedi magát.
De általában tényleg nem kell ezekhez hozzászoktatni. Van olyan társaság és hely is, akikkel jól elvan az ember, de emberi időben kezdik el és fejezik be.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!