Mi volt a legsértőbb/ legdurvább amit valaha is mondtak nektek a szüleitek?

"Miert nem teged oltek meg?"

"Neked kellett volna meghalnod!"

Anyam orjongve kiabalta ezt nekem, amikor a tv-ben bemondtak, hogy leszurtak egy hasonlo koru sracot.

Nekem se piskóta szüleim vannak (főleg az apám), de egyes hozzászólások kapcsán rendesen ledöbbentem.

Ezért is mondom, hogy kötelezővé tenném a gyerekvállalás előtt az intelligencia tesztet, valamint tüzetes pszichológia kivizsgálást, hogy aki mentálisan instabil, vagy intelligenciája egy döglött ló szintjén áll, annak ne lehessen gyereke.

Apám egy igazi semmirekellő alkoholista, munkanélküli féreg volt. Az életben elért sikertelenségét a családján való uralkodással kompenzálta.

Gyerekkoromban ilyeneket hallgattam, voltak "finomabb" és durvább sértések (10-14 évesen):

"Neked mikor lesz ilyen házad?"

"Sosem lesz ilyen házad mint nekem"

"Ezt a házat én egyedül építettem a két kezemmel"

"Örülj hogy a házamban lakhatsz"

"Örülj hogy nem teszlek az utcára"

"Örülj hogy nem zavarlak ki a disznóólba aludni"

Mint látjátok, az egyetlen felmutatható eredményével, a házával példálózott egy 14 éves gyereknek! Volt hogy konkrétan ki akart zárni, és ordított hogy a disznóólban fogok aludni mert nem enged be. Mindezt azért mert épp úgy volt kedve, vagy valaki beszólt neki a kocsmában, utcán ezért rajtam kellett bosszút állni. Hozzáteszem ahhoz hogy az "Ő háza" felépüljön ahhoz 30 éves koráig az anyjáéknál kellett lakjon, zsíros kenyéren éltek anyámmal meg kidolgozták a belüket is. És nem mellesleg a fél rokonság a házat építette míg ő a kerti fa alatt feküdt részegen.

Nem hangzik őrülten durva sértésnek, de tönkreteszi egy gyerek életét. Gondoljatok csak bele, minden nap úgy keltek, mentek el, jöttök haza hogy idegennek, megtűrt személynek érzitek magatokat azon a helyen amit mások úgy neveznek hogy otthon.

Gyakorlatilag utolsó "beszélgetésünk" is az volt hogy elkezdett rám ordítani hogy takarodjak az Ő házából, én az Ő házába soha ne jöjjek vissza. Mindezt úgy hogy fél év után hazalátogattam pár napra. El is húztam onnan, legközelebb már csak a temetésére mentem. Viszont mióta meghalt, azóta sem járok haza, egyszerűen nem érzem magam jól "otthon". Ismerősök, munkatársak mind furcsállják is és nem tudják elképzelni hogy mi az hogy nekem nem otthonom a szülői ház. Szerintem idén még nem is voltam arrafelé.

Vagy voltak kifejezetten a személyem ellen irányuló beszólások, szintén egész gyerekkoromban ezeket hallgattam:

"Klapka fülű"

"Miki egér"

"Kiharapod a pókot a sarokból"

"Girhes"

"Gilisztás"

"Pápaszemes"

"Fehér bőrű"

"Hófehérke"

"Miért nem barnulsz már le"

Folyamatos megjegyzések mentek a külsőmre. Nem volt elég bajom hogy ronda gyerek vagyok, még a saját apám sértéseit is el kellett viselni minden nap. Régen vékony voltam, elálló fülekkel, kiálló fogakkal. Véletlenül se az volt eszébe hogy "hát b..meg csak kellene egy fogszabályzó a gyereknek" a gúnyolás az ingyen van. Később mikor elkezdtem hízni, nem voltam túlsúlyos, átlagos alkatom volt minimális pocakkal akkor már azt kaptam hogy kövér vagyok, hájas vagyok. Aztán csodálkozik mindenki hogy miért nincs önbizalmam mikor még a saját apám is folyton rombolta egész nap.

Illetve időnként én is megkaptam a "Minek születtél meg" "minek neveltünk fel" szöveget.

Vagy folyamatosan megkaptam hogy lusta vagyok, csak mert nem csicskáztathat egész nap. Gyakorlatilag nem is gyerekeként hanem munkaerőként tekintett rám. Ha havonta 1 alkalommal hazamentem, akkor automatikusan az volt minden gondolata hogy "na itt van még 2 dolgos kéz, használjuk is ki". Amivel nem lenne normális családban baj. A baj nálunk volt, hogy ő az év 365 napján a farkát lóbálja, és azt a kevés munkáját is rám akarná sózni ha hazamegyek. Aztán persze jött a "ha nem dolgozol takarodj innen" szöveg.

Vagy volt 1-2 alkalom amikor már konkrétan dührohamot kaptam én is. Egyik ilyen az volt, hogy egyetemre jártam, mellette dolgoztam, és még otthon is egy hosszabb szünetben egész nap a fát hordtam a pincébe. Erre ő elkezdett a nyitott ablakon át az ÁGYBÓL(!!!) üvölteni hogy én egy semmirekellő lusta vagyok, soha nem dolgoztam egész életemben, és még a fát is NEKI KELL BEHORDANIA... Egyszerűen annyira abszurd és megalázó helyzet volt, hogy konkrétan éppen a munkáját végzem, ő meg fekszik mégis arról beszél hogy ő dolgozik én meg lazsálok.

Vagy a manipulatív viselkedésével is rendszeresen porig alázott. Hallottam mindig jönni az utcán, mindenkinek odaköszönt, mindenkihez volt 1-2 kedves szava. Majd amint belépett az ajtón első mondata az volt hogy "Hol a k..va anyádban vagy?". És onnantól azonnal jött a gyerek mert segíteni kell (azaz dolgozz helyettem) szöveg. Ami rettentő undorító volt, hogy ha nem ugrottam első szavára, akkor felhívta mindig nyájas hangon anyámat hogy "Jajj beszélj már a gyerekkel mert csak gépezik, csak játszik és nem akar segíteni kicsit". Aztán adta anyám, aki megkért hogy segítsek. Ő is tudta hogy mi a helyzet, mégsem tett ellene semmit. Gyakorlatilag olyan volt mintha koncentrációs táborban lennék, vagy hadifogoly táborban, be vagyok zárva, senki nem hallja a segélykéréseim és ott van egy börtönőr felettem aki a tulajdon apám. És kívülről mindenki azt látja hogy én vagyok a fekete bárány, a lusta gyerek, a semmittevő. Ő meg maga a tökéletesség.

Másik igazán sértő, amit nem a szüleim hanem rokonok, nagyszülők, ismerősök mondtak:

"Tisztelned kell, ő az apád"

"Ne beszélj így róla, mégis csak az apád"

"Hogy beszélhetsz így az apádról"

Eleinte elszégyelltem magam, rossznak éreztem magam. Majd felnőtt fejjel elküldtem az összes rokonom, nagyszülőm a k..va anyjukba és közöltem velük hogy a annyira nagy pofájuk van, akkor költözzenek apámhoz. Persze ilyenkor azonnal ment a hebegés habogás, mert mindenki tudta milyen valójában, mégis asszisztáltak a terrorhoz.

Szivfájditó ezeket olvasni!

Nálunk gyererekkoromba még csak egy: "hülye vagy " sem szokott elhangzani.

Nekem két kis gyerekem van es mindennap elmondom nekik hogy mennyire szeretem őket.

Van hogy olyat csinálnak ami miatt kiabálok velük de elképzelhetetlen számomra hogy valaha is ennyire csúnyán beszéljek velük!

Akik ezeket átélték,elmondanátok hogy: hogy alakult ez ki? Már egész piciként igy bántak veletek?

Esetleg alkoholisták voltak? Depresszó?,stb..

Tényleg nem értem mi visz rá egy szülőt arra hogy saját gyerekével igy bánjon.

Ami még igazán sértő volt, hogy bármit elértem az életben, az mindig az ő sikereként volt beállítva.

Mindig mindenki mondta hogy mennyire büszke ránk. Mindig mindenkinek mondta hogy "Az én fiaim..." csak épen ez a dicséret nem nekünk szólt. Minket soha nem dicsért, soha nem mondta hogy jók vagyunk, soha egy jó szava nem volt hozzánk. Ő csak magát dicsérte, és az "Én fiaim" mondatban az ÉN volt a lényeg. Hogy ő csinált minket, ő miatta létezünk, ő tőle örököltük a tudást, minden amit mi elérünk az valójában az ő érdeme. És nem azért vagyok jó tanuló, nem azért van jó állásom mert küzdöttem az egész k..va életben, hanem le volt tudva minden hogy "Mert az ő fia vagyok" és hát ő tőle csak is tökéletes gyerek származhat.

Hozzá kell tenni, apám igazi proli sztereotípia mintapéldánya volt. Egyik rokonunkat folyton azzal b..szogatta hogy ő volt katona XY bezzeg nem. Minden tökéletességet azzal azonosított hogy ki volt sorkatona meg ki nem. Azt sosem hangoztatta hogy ő pont a katonaságban lett 20-on évesen alkoholista amivel tönkretette a saját és 3 másik ember életét.

Vagy ugyanennek a rokonnak mondta mindig hogy "Csinálj már fiút" "Mi van te fiút sem tudsz csinálni?". Mert neki két lánya volt. És persze apám itt is maga a tökéletesség volt, mert az ő f..sza 2 fiú gyermeket nemzett, és a fiú a minden a lány meg semmi.

Vagy "mellettem volt" ironikusan értve az élet nagy döntéseiben is.

Például 14 évesen anyámmal a pályaválasztási füzetet böngésztem napokig. Apám letudta annyival hogy "Tanuljál fiam, mert te dolgozni sosem fogsz". Itt is előjött a proli énje hogy csak a kapálás meg szar talicskázása a munka.

Egyetemen ugyanez volt, azt is letudta hogy "Csinálsz amit akarsz, belőled úgysem lesz senki, dolgozni úgysem fogsz".

A barátnő szerzős témánál sem volt soha nagy apa-fia beszélgetés, sosem tanultam meg hogyan kezeljem a nőket, hogyan álljak hozzájuk. Főleg hogy apám a nőt mint olyat csak valami alsóbb rendű szextárgynak tekintette aki azért van hogy kielégítse a férfi minden igényét. A nagy felvilágosítás abból állt hogy részegen odajött megmondta hogy "Ott a gumi, van fogamzásgátló, menjél és b..sszál". De kb szó szerint ennyi volt. Aztán mikor még 18 évesen sem volt csajom, akkor megkaptam hogy biztos b..zi vagyok.

Illetve én is megkaptam a "bolond vagy" "kihívom rád a rendőröket" "elmegyógyintézetbe záratlak" szöveget. Tény hogy néha konkrétan teljesen ki voltam készülve idegileg, szerintem voltam olyan szinten hogy orvosi segítség kellett volna. Amit persze nem kaptam meg, mert azt se tudtam hogy ehhez segítség kell. A világ számára meg be voltam én állítva a gyenge idegzetű, dührohamos gyereknek.

Azt soha senki nem nézte, hogy apám konkrétan napi szinten direkt odaszólogatott, hergelt, élvezte hogy kínozhat a szavaival. Azt senki nem nézte hogy azért vagyok "idegbeteg" mert kikészítenek, csak én kaptam a szidalmazó szavakat hogy "Tanuljak meg uralkodni magamon".

Így utólag visszagondolva a Jó büdös k..va anyját az egész rokonságnak, szomszédságnak, szüleimnek, barátaiknak, mindenkinek aki elfordítja a fejét akkor amikor egy gyereket akár lelkileg akár testileg bántalmaznak.

Utolsó! A "bezáratlak" apuka lánya vahyok. Az teljesen ismerős.

Mindenkivel megy a bájolgás, mindenkihez van két szava. Úgy ismerik, mint egy humoros, türelmes embert, akit kenyérre lehet kenni.

Aztán hazaér és megy az ordítás, meg a pofozgatások. Mi visz rá egy embert, hogy behúzzon úgy neki, mint a kocsmában szokás, hogy elered az orrom vére?

Aztán megy, hogy "nyugodtan menj máshova, úgy se hinné el ezt rólunk senki". Azt ilyen apróság miatt, hogy 2 perccel később indultam a buszra, vagy annyival később értem haza. Vagy barátnőmmel voltam egész nap, erre elkezdte, hogy drogozni járok el stb.

Én azt kaptammeg mindig, hogy anorexiás vagyok, mert valahol hallották, de azt se tudja mit jelent. Mert nem azt, hogy valaki vékony. Csakmert nincs +100 kg rajtam.

Az udvarra szoktam menekülni előle és visszaszólni, de hiába. A mi szomszédainknak is azt adja elő, hogy egy semmirekellő, hogyan beszél az apukájával, aki mindent megadott neki, felnevelte. Lejárat mindenki előtt. Nekem a tefonomat tettetönkre, merthogy nem segítek (neki a házimunka, nem munka) csak azt a szart nyomom.

Én szerintem, sőt biztos, hogy pszichopata.

#26 nyugdíjas lett és elkezdett inni

Ez minden öröme, hogy engem kikészíthet, avagy idézném "kicsinállak".

Én mindig imádtam őt kicsiként, meg utána is... Ez van, én nem leszek ilyen SOHA.

"Már egész piciként igy bántak veletek?"

Én mióta az eszemet tudom, apám csak sejeltként tekintett rám.

Mindig öcsém volt a favorit. Ő sokkal nyitottabb gyerek volt, sokkal "pajkosabb" sokkal jóképűbb. Mondhatni minta gyerek. Én meg csendes, visszahúzódó, vékony, lányos, gyenge, és úgy néztem ki mint egy kis majom. És ez pont elég egy sztereotípiák szerint élő proli apának arra hogy ne is tekintsen rád emberként.

Normális szülő próbálja megérteni hogy működik a gyereke, próbálja belőle kihozni a maximumot, fejleszteni, tanítani. Nálam meg olyan mintha apám már kiskoromban lemondott volna és onnantól le voltam szarva. A későbbi éveim sem segítettek ezen. Apám mint fentebb írtam igazi proli volt, őt az autószerelés, motorszerelés érdekelte, meg a kétkezi dolgok. Én sokkal inkább a papíron alkottam, olvastam, lexikális tudást szereztem. Ez is csak az ellentétet növelte. Lásd a fentebbi "Tanulj mert dolgozni sosem fogsz" szólása.