Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Szülő-gyermek kapcsolat » Mit tennétek, ha megtudnátok,...

Mit tennétek, ha megtudnátok, hogy anyától már volt házas?

Figyelt kérdés

24 éves vagyok, már nem otthon élek, van 3 testvérem. Anyám mindig arról papolt, hogy ő apámmal volt először együtt minden értelemben, amíg nem ismerte meg végig otthon lakott. Kb. egy éve a páromnak elszólta magát, hogy "amikor 20 éves korában elköltözött otthonról, akkor jobb volt a megélhetést". Rá is kérdeztem, hogy miért költözött el otthonról, de mintha meg sem hallotta volna, gyorsan témát váltott.

Eszembe jutott ez és a nagynénémnél rákérdeztem (anyu húga), aki miután megesketett, hogy soha senkinek nem mondom el, hogy tudom, elárulta, hogy anyám még a 20-as évei elején hozzáment egy "vén trottyoshoz", 1 évig voltak házasok, a vége felé ismerte meg apámat, emiatt elvált az öregembertől, majd gyorsan titokban hozzáment apámhoz. Azt, hogy "titokban" házasodott apámmal tudtam, de sosem értettem, csak a két tanú és ők voltak. A nagynéném szerint ez, hogy hozzáment egy öregemberhez, volt anyám életének nagy hibája, amiről azóta is mindenki hallgat.

Mikor ezt megtudtam baromira meglepődtem. Oké, hogy a gyerekeknek kiskorukban nem kell ezt az orrukra kötni, de már felnőttek vagyunk, nem illene ilyet elmondani? Vagy csak túlreagálom és el kellene felejtenem, mintha nem is tudnék róla?


2017. aug. 21. 10:49
1 2 3 4
 11/35 anonim ***** válasza:
26%
"Miért vonszolnám ki a főtérre? " Virtuálisan már meg is tetted, erről szól nagyjából az egész családi kapcsolatok témakör. Kivonszolunk valakit a főtérre, és megkövezzük. Szavakkal teremteni lehet (lásd a nagy költeményeket) és ölni is. Ezt tudja ám az anyukád húga is! És minden más háta mögött pletykálkodó szaralak.
2017. aug. 21. 11:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/35 anonim ***** válasza:
57%

Érthető, hogy meglepődtél, szándékosan hazudott, félrevezetett. Én ezután már nem tudnék hinni, bízni benne.

Sztem elmondhatod neki, hogy tudod, de ne mondd el, hogy kitől.

Pl azt mondd: bent jártál az anyakönyvi hivatalban, mert megkérdőjeleződött, hogy hogyan kell a neved írni, hosszú-rövid ékezet, v anélkül, v valami hasonlót találj ki és ott utánanéztek édesanyád férjes nevének és az elektronikus anyakönyv ott lehozta, hogy nem ez volt az első házassága, szóval én ezt mondanám, de nem hallgatnék, az tuti, tudja csak meg, hogy lebukott és kár volt hazudnia.

2017. aug. 21. 11:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/35 anonim ***** válasza:
60%

Én véletlenül tudtam meg, családfakutatást kellett csinálni a suliban és apa mondta, hogy anyának ő a második férje volt.


Kicsit meglepődtem, de ennyi volt :)

2017. aug. 21. 11:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/35 A kérdező kommentje:

8. Köszönöm, tökéletesen megfogalmaztad, amit érzek.


13. Te legalább a szüleidtől tudtad meg. Nekem is kellett csinálni annak idejét családfakutatást, de egy szóval nem említették.

2017. aug. 21. 12:19
 15/35 anonim ***** válasza:
19%
"Miért vonszolnám ki a főtérre? " Virtuálisan már meg is tetted, erről szól nagyjából az egész családi kapcsolatok témakör. Kivonszolunk valakit a főtérre, és megkövezzük. Szavakkal teremteni lehet (lásd a nagy költeményeket) és ölni is. Ezt tudja ám az anyukád húga is! És minden más háta mögött pletykálkodó szaralak." Ennél szebben nem is lehetett volna megfogalmazni.
2017. aug. 21. 12:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/35 anonim ***** válasza:
69%

Én már csak amiatt is kiakadnék hogy papolt róla és hazudozott. Nem nagy dolog, hogy kétszer volt féjnél de legalább ne papoljon, bort iszik és vizet prédikál.

Amúgy is szánalmas dolog hazudni a gyerekeknek szerintem.

Én számon is kérném anyámat, hogy miért kellett hazdni egy ilyen dologban.

2017. aug. 21. 12:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/35 A kérdező kommentje:

Kedves 15! Anyukám húga, ha annyira égett volna a vágytól, hogy ezt elpletykálja, hidd el, hogy már lett volna rá ezer meg ezer alkalma, hogy megtegye, mégse tette! Én kértem, hogy meséljen róla, én kérdeztem rá, mivel mondtam neki, hogy anyámat hiába kérdeztem, elengedte a kérdést a füle mellett, majd gyorsan témát váltott. A nagynéném legalább elmesélte, hozzátette, hogy van ezer dolog, amiről még nem tudok és tátanám a szám, ha kiderülne, de nem volt hajlandó többet elárulni, tehát ki a pletykás? Én úgy gondolom, hogy az a pletykás, akit kérdezni sem kell és magától mondja a dolgokat, aki pletykás, az nem kér arra, hogy ígérjem meg, soha senkinek nem árulom el, hogy tudok róla.

Azaz szerinted én lennék a szaralak, mert a lányaként ledöbbentem, hogy már házas volt és erről mélyen hallgatott, hogy ki ne derüljön nagyokat "lódított"? Bele se merek gondolni, hogy mi lehet az, amiről még nem tudok, szerinted ha kiderül, hogy van egy idősebb féltestvérem, aki az öregemberrel maradt a válás után, amellett is el kéne mennem?

2017. aug. 21. 12:48
 18/35 A kérdező kommentje:

16. Engem is a bort iszik, vizet prédikál dolog bosszant.

A nagybátyám (apu testvére) elvált, mert a felesége megcsalta, így két nőtől van 2-2 gyereke ( a második feleségével már 15 éve boldogan élnek) anyám ezért folyton megszólta őt, hogy nem bírt megtartani egy nőt, meg úgy általában az elvált embereket is mindig megszólja. Tehát alapvetően azzal, hogy kétszer volt házas semmi baj nem lenne, de ne játssza a szentet, attól, hogy valamit próbál feledésbe taszítani, még megtörtént.

2017. aug. 21. 12:54
 19/35 anonim ***** válasza:
27%

valami vaj van a te fejeden kérdező, azért nyüzsögsz most ezen a témán, elmondhatod, itt anonim.. és azon hátha lehet segíteni is...


Miért lett ez a több ponton kifogásolható dolog - amelyben szinte mindenki - anyád is- hibázik?


Anyukád valószínű azért nem beszél erről, mert szeretné, ha ti nem össze-vissza kapkodva párzanátok bele a vakvilágba, hanem egy igazi szellemi-lelki-testi társat találnátok magatoknak - ezért ő a régi bűnét nem teregeti elétek, hanem megpróbál egy normális életet nektek elképzelni a SAJÁT HIBÁJÁN TANULVA!!!


Nem tisztem védeni ismeretlenül anyukádat, de gyűlölöm a sárdobáló gyakori -családi oldalt ezért még 1-2 dologra felhívnám a figyelmed, vállalva a súlyos lepontozás terhét:


Legalább ezt értsd meg: ha valakinek a háta mögött beszélnek az PLETYKA - még ha jót is mondanak (bár ritka, mint a fehér holló) akkor is. Miért? Mert nem tud védekezni, mert azóta megváltozott, mert azóta egész más már stb, és mert a háta mögötti beszédek mindig csavarintottak, mindenki csavar egyet rajtuk. Ismered azt a társasjátékot, hogy körben ülnek és sorban egymás fülébe súgnak 1 mondatot és a végére egész más lesz az a mondat. Ebben az esetben a háta mögötti faggatózást - vagyis a pletykát TE magad gerjesztetted.


És a testvér - valószínű féltékeny, és nem szereti anyádat - még egy igen gonosz utalást is tett: "ha én egyszer kinyitom a számat, ha én egyszer elkezdek beszélni" - egy régi kabarészám stílusban!!


"de nem volt hajlandó többet elárulni"

- csak felgyújtotta a lelkedet, gyanakvást, gyűlöletet gerjesztve.

2017. aug. 21. 13:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/35 anonim ***** válasza:
93%

Én nem tervezem azt,hogy leülök majd a gyerekkel (még csak 8 éves a nagy) és elbeszélgetünk arról,hogy másodszor vagyok házas... ha úgy alakul akkor persze elsunnyogni nem fogom és megemlítem mert pl nekem az elsőnél volt szép fehér ruha és nagy felhajtás, a jelenleginél 2 tanú meg kosztüm,szóval ha majd teszem azt rákérdez,hogy én nem szerettem volna szép menyasszonyi ruhát? stb akkor adja magát a helyzet.

Megértem,hogy anyukád a szent szűznek akarta magát neked beállítani,de szerintem felesleges....mert bízom benne,hogy ha a kamu részt kihagyja és igen nem apád volt az első életembe és volt már egy házasságom is,de apád lett az igazi szöveget lenyomja akkor se gondolod egy utolsónak...pláne,hogy bárki lehet ilyen helyzetbe mert a jövőt nem látja stb

2017. aug. 21. 13:17
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!