Hány évesen költöztél el a szüleidtől? Hány évesen ideális?

23 voltam, dolgoztam és örültem, hogy végre leléphetek, akkora szar volt a helyzet, gyűlöltem.

Imádtam, hogy végre nem azt csinálhatok, amit és amikor akarok, nem pfáznak az életembe és nem oktatnak ki, még ha tojásfőzésről van is szó.

Most 28 vagyok, és 1000km-re élek, félévente pár órára hazamegyek, és ennyi bőven sok belőlük, még így is képesek simán megalázni a párom előtt.

21 évesen kezdtem dolgozni, a diplomaosztó után. Akkor még otthon laktam én is és a párom is (az ő szüleinél). A szüleim nem kérték, hogy szálljak be a költségekbe, ezért majdnem a teljes fizetésemet félre tudtam tenni. Így be tudtuk rendezni a lakást, ahová költöztünk (hűtő, ágy, szekrény, kanapé, mikró, mosógép...stb.), mert pl. a szobákban -a radiátorokon kívül- semmi nem volt.

Ebben a lakásban laktunk 2 és fél évig, addig szépen gyűjtögettünk tovább. (Mára sajátunk van.) Minimális bérleti díjat fizettünk, mert önkormányzati tulajdonú volt, pályázni kellett rá, hogy beköltözhessünk, melynek feltétele volt a lakástakarék számla nyitása (és persze fizetése), mindkettőnk részéről. (Nem szociális bérlakásra kell gondolni, egy jó állapotú, 40 négyzetméteres lakás volt.)

Az elején izgultam, hogyan fogok tudni minden feladatot ellátni, nem is volt könnyű, hogy mindig legyen ennivaló, tiszta ruha, rend, de végülis hamar belerázódtam. A párommal közösen végeztük/végezzük ezeket, nem szakadt rám minden.

Nagyon megszerettem az önállóságot, őszintén szólva már el sem tudom képzelni, hogy otthon lakjak. Félreértés ne essék, nagyon jó a kapcsolatom a szüleimmel, nem ez a gond, sokszor találkozunk, de megvan a saját életritmusunk, és az övéké is.

18 èvesen

Tanultam is ès dolgoztam is

2 hónapig magam laktam, aztán a párommal (azóta már férjem)

Nem igazán èreztem, hogy bármit meg kellene szokni, intéztem amit kell stb

24N