Az összeomlás szélén vagyok anyám miatt. Mit tegyek?
Édesanyám lehetetlenné tette azt hogy normális életet lehessen vele együtt élni. Nemrégiben jött haza, és egyszerűen nem lehetséges mellette meg lenni. A veszekedéseink már olyan hangosak, hogy már-már félek attól, hogy csendháborítás miatt kihívják ránk a rendőröket.
Ő ezt mind szánt szándékkal csinálja velem, azonban utána érdeklődtem annak is, hogy hogy is mennek a dolgok. (Rendőrséget felhívtam: sz!rt nem tudnak tenni.) Polgári per útján lehetne őt elintézni, és az ugye pénzbe kerül. Jelenleg ugyan munkám nincs, viszont tanulok (kresz) és közben keresek munkát, ám egyszerűen otthon olyan katasztrófa a helyzet, hogy az ember frusztrált lesz és ideges, ami által lehetetlenné teszi számomra azt hogy tanuljak, pihenjek, és egyebek. Ő csicskást akart belőlem csinálni, azonban én meg nem voltam és lettem olyan h-lye mint ahogy ő gondolja. Egyszerűen nincsen hová menjek, nem igen tudok kialakítani semmilyen értelmes életet ott, ahol vele lakok sajnos. ( Anyagilag bőségesen elvan látva - 1 millió forint/ 4000 svájci frank a fizetése).
Vannak bizonyítékaim ellene, van 2 tanúm, viszont nem akarok bírósági ügyet csinálni belőle, pláne olyat, hogy én fizessek. Megoldást nem látok, rokonaim nem igen keresnek és beszélnek velem, mióta nem követem a "családi útmutatást", és nem látok megoldást rá. Anyámmal bármilyen együttélést pedig nem lehetséges semmilyen úton és módon fenntartani. Vannak azonban olyan rokonaim, akik ha én segédmunkásuk lennék ( lóf$sz pénzért, szinte ingyen) akkor meg engednék hogy ott éljek náluk, azonban érthető hogy akkor a kresz-en kívül és más egyéb tanulási vágyaimat eláshatom. (F/24)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
'Aki talál munkát az akar' Ja persze, Pesten talán, de vidéken biztos nem
Pályakezdőként én szintén 1 évig voltam munka nélkül, volt amikor heti 3-4 állásinterjún voltam aztán semmi... A tescoba gyakorlatilag kiröhögtek amikor a 165 cm 40 kilommal jelentkeztem árufeltöltőnek. Először én is csak közmunkát találtam amiből simán éhen haltam volna ha nem támogatnak a szüleim, plusz nem takaritok feketén... De közben elvégeztem 2 támogatott okj-t, most ebben dolgozom, egyetemre készülök amit magamnak fogok finanszirozni.
Kérdező, viszont ne haragudj tudom hogy xar munka nélkül de anyudnak kell ebben igazad adnom. A kresz nem egy olyan húde nagy dolog ami mellett nem lehet még besegiteni se otthon. Anyud ideges mert 24 évesen gyakorlatilag nem csinálsz semmit(bocsi), már rég el kellett volna kezdened tanulni azt a szakot amit akarsz. Kérted már a segitségét? Lehet hogy be tudna szervezni téged is vmi svájci melóba addig is amig összeszeded magad.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!