Az összeomlás szélén állok, és nem tudom, hogy tudnám magam összeszedni. (? )

"Szedtem már nyugtatót, de az sem segitett."

A nyugtató ritkán old meg problémákat.

Ne hagyd, hogy lenyomjanak az elvárásaikkal. Nálam tavaly következett be a cérna elszakadása, az utolsó csepp a pohárban, vagy nevezzük bárminek. Az úgy volt, hogy teljes munkaidő mellett csináltam a főiskolát levelezőn. Az első két szemeszter sikerült szépen, 100 %-os dolgozatokkal, mert maximalista vagyok. Aztán a harmadikban kezdtem hanyatlani. A negyediket beírtam, de nem volt erőm csinálni, mert annyira kiégtem. Mire mondták szüleim, hogy hagyjam a melót, koncentráljak az iskolára (előbb is felvetődött, de nem akartam teher lenni nekik, de ez más mese és az én felfogásom nem az övéké). Addigra késő volt, mert a hátam közepére sem kívántam a tanulást, még munka nélkül sem. Most sem kívánom túlzottan, bár kezdem kiheverni az utóbbi 1.5 év stresszét. Most 2 helyen dolgozom. Gondoltam felmondani az egyiken, hogy tanulhassak tovább, a másik úgyis csak 3 óra, de legalább lenne valamennyi függetlenségem ami a pénzt illeti. Amit most másképp csinálnék:

-nem verném a fejem a falba ha egy dolgozatom csak 90 %-ra sikeredett, magyarán nem várnék el annyit magamtól, ami viszont nehéz a számomra mert perfekcionista vagyok.

-nem dolgoznék teljes munkaidőben iskola mellett, így nem égnék ki. De munka nélkül sem igazán tudnám elképzelni az egészet,talán mert érettségi óta mindig volt vmilyen munkám. Ha felszolgáló, hát felszolgáló, meg pucoltam sz.ros budit is a Mekiben (szó szerint). Nem válogattam.

Hát, ennyi volt a szeméyes tapasztalat :)

Tudom, hogy a félév közepén nem könnyű, de a helyedben először is tartanék egy hetet, amit csak magamra szánnék: rá kell jönnöd, mit szeretsz magadban, mi értékes benned, és összeszedned magad. Amit elfelejtened/ignorálnod kell:

- "mert az unokatesóim is azok" na és??? Ki a frászt érdekel? Te egyikük sem vagy, nem igaz? Te TE magad vagy, nem más, senkinek nincs joga ilyen alapon mérni a teljesítményedet. Az én unokatesóim nagy része az érettségiig sem jutott el, ilyen alapon nekem is egy gyárban kellene melóznom ahelyett, hogy a diplomára készülök???

- A nyugtatókat vágd ki a szemétbe, ahogy vannak. Alakítsd ki a magad kis, megnyugtató szertartásait, amik keretet adnak a napnak - kávé, reggeli, teázás, akármi, ami jól esik, és aminek keretein belül szánhatsz pár percet magadra -, bármilyen hihetetlen, de ezek az apróságok viszik az életedbe az állandóságot, a biztonságot.

Most talán túl sok, de az idő neked dolgozik. Nem egy barátomnak segítettek már különböző meditációs módszerek is, de a szavaidból azt veszem ki, hogy leginkább elszakadnod kellene otthonról. Talán, ha 18 évesen nem tettem volna ezt meg, hasonló állapotban lennék, de, mielőtt bármit is teszel: fejben el kellene jutnod addig, hogy felnőtt, felelősségteljes ember vagy, nem egy ötéves, aki azt teszi, amit otthon mondanak. Fejben kell először felnőnöd, utána kezdhetsz anyagilag is.

Szedd össze magad. Mi lesz veled, ha már nem suliba fogsz csak járni, hanem dolgoznod kell, éhbérért, háztartást vezetni, stb?

Egyébként meg miért nincsenek jobb jegyeid? Megmondom. Azért mert nem tanulsz. Vagy ha ennyire analfabéta vagy az adott szakhoz, válts.

Azért egy nehezebb szakon, kimerülten nehéz jó jegyeket kapni, bár azt konkrétan énsem értem miért passzoltál 4 vizsgát. Az azért elég soknak hangzik.

Miért mentél külföldre tanulni (már ha euróban nézzük a tandíjat, de a zsebpénzedet forintban)? Miért nem iratkozol át egy olyan suliba, ahol tanulhatsz állami támogatással? Így legalább az anyagiak nem nyomnának annyira.

Az elvárások. Nálunk is akadnak rendesen. Most vagyok harmadikos, még egy évem hátra van. Eddig semmivel, még egy fakultatív vacakkal sem csúsztam meg, mert kipréseltem magamból, de azt megtanultam, hogy ha az ember az elvárásoknak akar megfelelni, csak tönkre teszi magát. Én értem azt, hogy a mai világban jól kell tanulni és teszek is ezért, a legjobbra hajtok, de ha egy zh-mra csak 3-ast kapok, akkor üsse kő, azt kaptam. Ezzel szemben a családtagok "nem elégedettek, többet vártak", stb. Az utóbbi, tavaszi vizsgaidőszakban már ott tartottunk, hogy egy húzós tárgyra 2-est kaptam, pedig a társaim szerint is jobbat érdemeltem és tisztességesen fel is készültem, node még így is örülhetek, mert a társaság jó felét megrántotta. Megmondom őszintén még a mécses is eltört, de elsősorban attól, hogy "mit kapok ezért". Hát meg is kaptam hogy menjek vissza javítani, ez nem elég stb. Eljutottam odáig, hogy először is az asztalra csaptam, hogy nem... másodszor teljesen összetörtem és magam sem tudom hogyan éltem túl a vizsgaidőszak további részét. Nem tudom hogy, vagy miért, de az elvárásoknak való megfelelni akarástól és kudarcoktól én olyan mértékben padlóra kerültem, hogy azt elmondani nem tudom és bizony nagyon erősen azt fontolgattam, hogy nincs nekem keresnivalóm ezen a helyen, soha többé nem akarok visszajönni. Mázli, hogy mindez tavasszal történt és nem a téli időszakban, mert akkor már lehet feladtam volna. Így kicsit kipihentem nyáron a sok rosszat.

Most ott tartok, hogy megyek a fejem után, csinálom ahogy nekem jól esik, haladok, tanulok és csak is annyiban hallgatok a családra, amennyiben én azt jónak látom. Anyukámmal nagyon sokat beszélgettünk erről, látta mennyire megviselt a legutóbbi helyzet és mintha kicsit megtorpant volna. Talán rájött, hogy az elvárásokkal nem segítenek nekem, hanem tönkretesznek... Igen, bevallom 22 éves létemre szükségem van terelgetésre és jól is esik, ha ezt megkapom a szüleimtől, de ilyen magasra tett elvárásokból már nem kérek!!

Valahogy te is próbálj ebből kimászni, mert hosszútávon nagyon nem fog jót tenni, már most is érzed és még hol van a vége...