Hogyan emésszem meg anya gerinctelen viselkedését?

Néném hazalátogatása (a nagyszüleimházában élünk) során megkért arra hogy adjam vissza neki egy darabig azokat a könyveket amiket kölcsön adott nekem. Mi sem természetesebb a könyvespolc felé vettem az utamat, de legnagyobb rémületemre nem találtam őket. Se a cím, se a méret de a szín sem rémlett. Régen adta már nekem őket. Viszont emlékeztem arra hogy melyik dolgozatomnál kelletek és hová tettem őket használat során. Az iróasztalomon voltak, a laptop mellett stocolva a könyvtári könyvekkel együtt. Viszont, arra is emlékeztem hogy nem is olyan rég anya méretes módosításokat eszközölt, és ahogy a kis cserepes virág eltűnt az asztalról vele tüntek a kötetek is. Nagyon zavart voltam, néném rendesen hánytorgatózott, rendesen belegázolt a becsületembe és joggal mégis jogtalanul, hiszen anya tette el őket. Anya hallgatta, nézte ahogyan néném egyre fokozodóan szid, és én nem tudok mit tenni mert jogos, teljes joggal teszi. Kimen hát félszerbe úgyanis a nagyon régi, már- már dohos könyveket ott szoktam tartani, dobozolva. Néném követett, immáron anya is. Megtaláltam a köteteket, anya volt az aki a takarítás folyamán kivitte őket. Néném ottt helyben végiglapozta őket, nekem meg hallgatnom kellett az újabb szítkomokat, lyuk égetett a becsületemben. Anya hallgatot és még tanácsot is adott, hogy igazán beboríthátnám őket. Néném miután a végére ért, még intézett hozzám néhány negatív töltetű szót, majd mamához sietett. Anya hallgatott. Mérges voltam, a sírás határán álltam és csak annyit mondtam neki, hogy miatta kárbaveszett a becsületem és mélyen csalódtam benne. Ő csak mosolygott... mintha nekem nem is lenne becsületem.

Az eset már több napos, mégis folyton azon kattog az agyam... nem tudom elnyomni magamban a mély csalódást, azt a gerinctelenséget, és ötletem sincs hogyan tudnám...