Hogyan lehet eltűrni egy iyen édesanya viselkedését?
Biztos még vannak olyan lányok/fiúk akik el kell tűrjék anyjuk azon viselkedését, amikor se ez, se az nem jó nekik. Konkrét példa : ha takarítok az a baj, ha nem, akkor az a baj. Ismerős? :)
Ti mit szoktatok csinálni? Lenyelitek? Megszóljátok? Hogy toleráljátok.
Én édesanyámon azt vettem észre hogy neki ez valami elég nagy problémája, múltkor is a bankettre hogy apám nem tudott elvinni autóval anyukám nagyon kikelt, egész nap azt fújta meg kiabált vele szabályosan, apukám (nagymamám mesélte hogy már potyogtak a szeméből a könnyek-apukámnak). Ez szerintem túlzás volt anyám részéről.
Van mikor egy apró butaságból csinál elefántot, pl most is hogy apám nagy darabokban szereti a húst felvágni és anyám meg leordítja a fejét emiatt, mert hogy az nem esztétikus meg stb. És ezért kiabál (!!) és aztán velem is tovább mikor én nem csináltam semmit : kimegyek konyhába és el akarok mosni egy tálat és kiengedem a kagylóban lévő vizet (amit megjegyzek már iszonyat koszos volt-ebben szerete anyám mosogatni) és elkezdi nekem anyám miután megkérdi hogy miért engedtem ki a vizet a kagylóból : "az anyád p**áját mosogatsz". Nem szeretek koszos vízben mosogatni, ezt nem egyszer mondtam neki is.
Piti ügyek, de bolhából elefántot csinál, szinte semmiben nem látja a jóakaraot vagy a jót, csak a piszkálódást.
Hogy lehet egy ilyen anyát kibírni?
Költözés szóba se jöhe, múltkor elmondta hogyha találok munkát elköltözök, apukám az majdnem elkezdett sírni...
válasza:
válasza:Ez sajnos sokaknàl igy van, de a probléma, a részletek és a kornyezet soha nem ugyanolyan... tanàcsot nem tudom, hogy lehet-e adni, hogyha nem tudsz elkoltozni...
nekem mindkét szulom ilyen, és valahogy kibirtam mellettuk 18 éves koromig, majd egyetemre jàrtam egy màsik vàrosba, ott kissé lenyugodtam.hazamenetelkor mindig visszatért az idegbajom hétvégére. nyugtaton éltem 17 éves koromtol miattuk, és mindez kihatott a jovore...
SUli utàn nem talàltam munkàt, ami persze az én hibàm volt, majd kulfoldon probàltam szerencsét, ami szintén nem tetszett... és mégis kint ragadtam, orszàgot vàltottam 3-szor, mindezt egyedul... majd letelepedtem, talàltam munkàt, ami nem az àlmom, de elvagyok vele, megtalàltam a pàrom, van lakàsunk, gyereket szeretnénk, és ami a legfontosabb, hogy nincs kapcsolatom a szuleimmal (tudom, erre sokan azt mondjàk hogy egy szemét hàlàtlan dog vagyok, csak azért mert nem ok nottek fel ebben a kornyezetben) és nem szedek màr nyugtatot.
Amikor ordit én a mai napig nem szolok vissza, csak hallgatok és elsirom magam, hogy milyen igazsàgtalan.Jo gyereke voltam, csendes, tanultam... és mégis ilyen velem. Mindig azt mondom magamnak, hogy milyen eros vagyok, hiszen màs ebben a helyzetben drogos vagy alkoholista lenne, esetleg ongyilkos (amire én is nagyon sokszor gondoltam amikor depresszioztam miattuk.)
Mai napig ez van ha egyszer hazalàtogatok egy évben.
én csak bàrtoritani tudom a fiatalokat a nyelvtanulàsra és a mielobbi kulfoldi munkàra. persze csak ésszel és biztonsàgosan.
válasza:A biztos. Kiskoromban 3-6 éves korom között rengeteg veszekedésük volt, legalább 20 majdnemi válás... Anyukám sokszor elkötözött pár napra itthonról, volt mikor apu. Borzasztó így utólag felidézni ezeket az élményeket, főképp hogy akkor még nem tudtam hogy az veszekedés meg mi a válás... Csak arra emlékszem hogy apukám részeg volt, és agresszív volt és volt mikor anyukám ott feküdt eszméletlenül és nem tudtam mi van, csak néztem és nem tudtam mi van...
Aztán mintha megbékéltek volna mikor én kezdtem az iskolát. Mintha. De szerintem csak felszínes volt. Sokszor volt még hogy veszekedtek utána is, de mintha már mégsem olyan stílusban.
Ahogy egyre nőttem, egyre inkább képtelen voltam arra hogy eltűrjem a veszekedésüket.
És nem érdekel hogy apám ivott, én édesanyámat hibáztatom a veszekedések miatt, mert az esetek többségében ő provokálta ki magának. Emlékszem kb 16 éves lehettem, jelenleg 19 vagyok, és a konyhában voltak szüleim és mondom anyámnak hogy megyek vágatok a hajamból (utálom a hosszú hajat, én a vállig érőt szeretem és nekem inkább az áll jól) és sosem felejtem el hogy mekkora veszekedés lett anyám és apám között egy buta hajvágásból... Akkor volt az hogy apukám elment itthonról pár napra keresztszüleimhez.
Annyira szerettem volna ha minden másképp alakul, néha elkalandozok azon hogy mi lett volna, ha inkább ténleg elválnak és nem eszik egymás iegeit... Mi lett volna? Akkor is ilyen távolságtartó maradok?
Úgy hiányzott mindig az összetartó család, hogy járjon össze a család, de édesanyám ezt nem szereti, nagyon magának való és iszonyatosan zavar hogy emiatt sokan nem szeretnek minket....
válasza:Én az a típus ember vagyok,sajnos úgy nevelődtem, hogy amíg nincs rendben minden addig ne magamnak akarjak jót. Leegyszerüsítve: ha tudok tenni valakinek (aki hozzám közel áll) a boldogságáért, a nyugodtságáért, akkor az legyen az első és ne az hogy csak magamra gondoljak mint egy önző dög. Apukámat nagyon sajnálom, hogy anyám ilyen vele. Szeretném ha amíg itthon vagyok, mi összetartunk, engem ez nyugtat le, hogy tudom hogy mi ketten vagyunk.
Egyszer úgyis el fogok menni itthonról, tudom. Egyszer nekem is meg kell állapodnom, meg szeretnék is, de addig még van. Ezt már nekik is meg kell érteniük majd.
válasza: válasza:egy apukád felnőtt férfi,kettő honnan tudod hogy nem csinált e apukád olyasmit ami miatt ilyen lett anyád.Pl.: sajnáltam nagyapámat mert mama mindig ordított vele ma már tudom ez azért volt mert mindig vett a pénzen valami hülyeséget és emiatt kajára már nem jutott pénz plusz nem járt dolgozni.
Ha apád jó szülő lenne szembenézne anyáddal és nem sírással tartana vissza hogy maradj vele...
válasza:Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!