Miért én vagyok a szemét ha nem vagyok húgommal?
Ahol tudok besegítek otthon. Nem tudok dolgozni menni, mert a húgommal kell lenni és nincs senki aki vigyázna rá, de óvodába nem akarják vinni. Ennek köszönhetően rendszeresen én vagyok vele reggel 7 és délután 3 között, néha délután is elviszem játszora.
Engem idegesít, hogy nem én vállaltam gyereket, besegítek a házi munkába, vigyázok hugomra, ha valami mégsincs kész vagy nincs kedvem hozzá, én vagyok a szemét. Ma is felkeltettek amiatt hogy vigyem el játszótérre, én meg mondtam hogy nem igazán van kedvem. Le lettem cseszve, szemét vagyok, soha semmit nem csinálok, ennyit nem lehet kérni, elviszi ő én meg akkor vasaljak ki mert nem tudja anya megcsinálni.
DE MIÉRT? Nem az én gyerekem, örülhetnének hogy segítek, nem pedig állandóan veszekednek. A korosztályombeliek töredékét nem csinálják annak amit én csinálok.
Ráadásul szüleimmel is lehetetlen erről beszélni, már próbáltam. Szerintük természetes hogy én mindenben besegítek, sőt pont az a probléma hogy én vagyok a szar ha nem csinálok meg mindent.
19/F ( a húgom 4,5 éves )















Oké, a húgod, nyilván szereted. De a testvére vagy, nem az anyja, és nem az apja. A szüleidnek nem a házi cselédje, bejárónője, bébiszittere, hanem a gyereke, aki szintén volt egyidős a húgoddal, akkor is megoldották valahogy. Az teljesen rendben van, hogy néha megkérnek, vigyázz rá, de nem minden nap.
Neked ennyi idősen azzal kellene foglalkoznod, mit kezdesz az életeddel, tanulni, dolgozni, haverokkal szórakozni.




















Félreértettétek. Jár oviba, csak nyári szünet van. Ilyenkor csak felügyelet van az óvodában, ami azt jelenti hogy nem a saját csploporttársai, nem a saját óvónője, nem a saját csoportja, hanem oda mennek ahová éppen mondják. És mivel ezt a húgom nem viseli jól, szüleim viszont nem tudnak vigyázni rá, én vagyok vele.
Igen, dolgoznak a szüleim, azért nem tudnak rá vigyázni.
Koliba majd szeptemberben megyek, de addig 2 hónapig mit tudnék csinálni?





Mondd meg a szüleidnek, hogy bár szereted a húgodat, ez nem a te felelősséged! Más is viszi az ügyeletes óvodába a gyereket, nem biztos, hogy rosszul viselné, lehet hamar megszokná! Vagy vegyenek ki szabadságot, és vigyázzanak rá ők! Normális szülő megérti.
Nagyszülők nincsenek?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!