A szüleim próbálnak lebeszélni arról, hogy minden spórolt pénzem (2,5 millió Ft) egy autóra költsem, szerintetek ez jogos?
Egy Chrysler 300 C-t akarok venni, ez álmaim autója.
Aki nem tudná milyen:
Most már viszonylag jó áron is lehet kapni, használatú.hu-n sok van 2,5 millió alatti áron, tehát benne tudnék maradni a keretben, átírással együtt is.
N is fogyaszt sokat, mert van Mercedes motoros, ami csupán 4-5 litert eszik. Továbbá egy masszív és biztonságos autó.
Viszont a szüleim ezek ellenére is ellenzik. Az oka nagyrészt az, hogy a pénz többsége (2 millió) onnan van, hogy a szüleim nyitottak nekem egy számlát, aminek a tartalmát most 2 hónapja kaptam meg. (Amikor 18 lettem) A maradékot én kerestem meg diákmunkával.
A szüleim azzal érvelnek, hogy ezt a pénzt félre kéne tenni, hogy a jövőben ezzel meg tudjak alapozni egy lakást. Az is tervben volt, hogy nyitnának belőle egy lakástakarékot, de mivel úgy néz ki nem lesz meg a kellő pont az egyetemre tandíjat is kell fizetni, a kettő pedig nem menne egyszerre.
Így viszont a 2,5 millió Forint lakás téren semmire sem elég és később sem lesz az. Ha áll csak veszít az értékéből. Az pedig mindegy, hogy a jövőben 10 vagy 12,5 millió Forint hitel kell egy lakáshoz. Nem oszt, nem szoroz (olyan sokat)
Tehát inkább elkölteném a pénzt valami olyanra amiben örömöt lelek. Ez pedig tipikusan egy olyan cucc. :)
Viszont emiatt megy a vita már napok óta. Ami nagyon idegesítő, még akkor is ha kultúrált keretek között megy. (Folyamatosan igyekeznek győzködni, hogy ne csináljak "hülyeséget".)
Most az az érvük, hogy nem lesz pénzem fenntartani. Viszont ez nem lehet több évi 70-80 ezernél, (benzin és szerviz nélkül) ennyit simán félreteszek diákmunkából és a nagyszülők által adott zsebpénzből.
Viszont van egy érvük ami mivel vetsláltak, azt mondták ha megveszem a kocsit nem fizetik az egyetemet. Tehát úgy néz ki nem lesz kocsi. :(
Szerintetek kinek van igaza? Illetve milyen érveket tudnátok mondani amivel meg tudnám őket győzni?
Előre is köszönöm a válaszokaz, trollok kíméljenek!!!
Hűha, te gyermek. Majdnem kétszer annyi idős vagyok,mint te, ezért írok. Vedd úgy, hogy a jövőből.
1. Alapvető értékrendi problémáid vannak. Akármekkora pitcha valaki, még nem tárgy, hanem ember. Milyen gechiszivattyú? Most rontod el a jövődet, mert ilyen előélettel rendes lányt nem kapsz később se, amikor már normális feleséget akarnál. Ez nem úgy meg, hogy ma még khefélgetek, mert a nők ennyit érdemelnek csak, aztán meg én leszek a világ legszeretőbb férje. Ha most ilyen vagy, a normális nők később is el fognak kerülni.
2. Mi hiányzik neked valójában? Mert 18 évesen azok hedonisták, akik valamit nem kaptak meg gyerekkorukban és kiszabadulva a gyereklétből mindent egyszerre akarnak.
3. Túl intelligens vagy ahhoz, hogy hedonista legyél. Kis türelem, önuralom, és sokkal többre is vihetnéd egy szánalmas kis villogásnál. Tudod, még így ismeretlenül is nagyon sajnállak érte. Ez nem a lesajnáló szánakozás, hanem őszintén sajnálom, mert nem jó irányt vesz így az életed. Lehet, hogy azért, mert az édesanyád lehetnék, nem tudom.
4. Kérlek, vedd észre az igazi értékeket az életben és saját értékeidet is! Nem egy vashalmaz az érték, ami ma van, holnap nincs. Hanem a szüleid gondoskodása, szeretete, akik szintén ma vannak, holnap nem, te meg ott maradsz az autóddal, biztos háttér nélkül, s még az se lesz, aki megöleljen, hazavárjon. Ezt most alapozod meg, mert a szüleid se élnek örökké, de ha a nőket ennyire tartod csak, magányosan, lelkileg és anyagilag tönkremenve érhet téged a jövőd! Kívánom, hogy ez ne így legyen, és fedezd fel, hogy mik a valóban fontos dolgok az életben! Tanulj meg élni, nem könnyű, de szép!
Igen, megértem, hogy nem tartod mérvadónak a véleményem. :) Mint már írtam volt, nem egy szinten funkcionálunk. Ez nem is baj.
Viszont, revideáltam az álláspontomat veled kapcsolatban. Vedd csak meg az autódat. Te pont az a típusú sekélyes, egyszerű, üres emberke vagy, akinek a tárgyak a fontosak. Vedd meg, menőzz, és légy vele nagyon boldog. Szegény szüleidet mondjuk sajnálom, de végülis ők neveltek téged ilyen agyalágyulttá. :(
"Amúgy nem érzem magam lúzernek az ilyen hozzáállás miatt, a nők többsége ennyit érdemel. Számomra nem többek még mint egy tárgy amin kiélhetem a ványaimat, egy getszisziszivattyú. "
Te nem lúzer vagy fiacskám, ugyanis a lúzerek EMBEREK. Te nem vagy ember, csak egy elbaszott se.ggű kis kö.csög. Az ilyen magadfajta kis senkik miatt bíznak meg nehezen a nők a férfiakban. Összefutnak pár hozzád hasonló selejttel, utána meg az igazi férfiak meggebedhetnek mire elnyerik a kiszemelt nők bizalmát. Hát nagyon büszke lehetsz magadra.
Ez a kérdés egyértelműen csak egy ostoba provokáció, a kérdező válaszai mind ezt támasztják alá. Szerintem nem hogy 2 millád sincs, de még 18 éves sem vagy, csak valami sz@ros seggű 13-14 éves. Azoknak vicces meg "menő" az ilyen "ge ciszivattyú" meg hasonló agyrém szavak. A nőkhöz való hozzáállásodat is csak azért fejtetted ki (lehetőleg minél provokatívabban), hogy jobban pörögjön a kérdés.
Szánalmasan gyerekes vagy.
Üdvözletem!
Azért írok a kérdésedre mert teljesen megértem a vágyadat. Ennyi idősen én is az autóért voltam megőrülve ahogy minden srác állandóan csak a kocsi a kocsi a kocsi. :D Főleg ha már több haveromnak lett is persze szülő jóvoltából vagy a levetett régi családi verdát kapta meg a gyerek. (Mi családunkban nem volt autó)
Amúgy szeretem én is az amerikai autókat. :)
Tüzetesen nem ismerem a típust de vezettem már ilyet pár kilométer erejéig amikor a munkahely ahol akkor dolgoztam beszámított egyet. Az egy V6 benzin volt, a dieselt nem javasolnám. Sokkal kényesebb és nem eszik kevesebbet mert azt a 2,5 tonnát annak is el kell vontatnia úgyhogy a liter az inkább 15. Az egyéb tartási költségekről már szerintem olvashattál feljebb is. Meg amúgy is a Chrysler az min V6 legyen már. :) :D
Gazdaságilag a jelenlegi helyzetedben viszont nemhogy ezt a járművet hanem eleve autót nem javasolnék. Az autóra folyik de szó szerint folyik a pénz. Ne hidd, hogy szerviz nem kell neki, ha keveset mész vele állásában fog tönkremenni benne valami. Azt se feledd, hogy komoly járműről van szó szakszervizen kívül kevés szerelő vállalja el és azok is drágábban. Szakszervizben meg az is majdnem 100 ezer ha csak olajat cserélnek. Ha féket kell cserélni BMW Audi Merci árakkal számolhatsz miszerint 1 db féktárcsa 100e fékbetét úgyszintén és akkor még más baja nincs. Az olajat illik évente cserélni illetve használt autóról beszélünk. Olyan nincs, hogy használtnál 2-3 hónapon belül ne kéne valamit cserélni javítani. Azt se feledd, hogy a járműveknek értékvesztése van. Sosem tudod annyiért eladni amennyiért megveszed. Elkanyarodhatnánk a használt autó vásárlás nagy útvesztői felé is ami a következő lépésed lenne de maradjunk a kérdésnél.
Nem mondom, hogy add fel az álmod! Sőt azt mondom ne add fel! Előtte viszont legyen önálló kereseted nem diákmunkával hanem rendes munkahellyel és ha ilyen kaliberű járművet szeretnél tartani és mellette élni is akkor jól fizető munkahellyel amit épp az egyetemi végzettséggel mondjuk úgy azért könnyebben megszerezhetsz mint nélküle.
Értem én, hogy a kocsi minden áron mert álom és fülig ér a szád benne, most így gondolod. Viszont hidd el át fogod értékelni idővel, hogy mi a fontosabb! Ne adj fel érte családi békét akár kapcsolatokat mert a jármű nem fogja meghálálni és nem fogja pótolni. Nem fog barátokat, vagy csajokat vonzani, hanem inkább kivillan a check engine.
Ha nem államira vettek fel akkor az összegből végezz egyetemet az meg fog térülni aztán ha elhelyezkedsz akár 1 vagy másfél éven belül megvalósíthatod az álmod. Ha ráadásként megmaradna az összeg akkor valóban valamely befektetési alapot javasolnám páran írták már előbb. Mellesleg később hozzáteszed a keresetedhez és nem az árak aljáról tudsz csak válogatni hanem valami patent állapotút amin 1 hónapon belül nem kell nagy-szervizt végezni. Nem mellesleg lehet, hogy 4 év elteltével racionálisabb döntést tudsz hozni, hogy mire van jobban szükséged.
Végeredményben szerintem a szüleidnek van igaza!
Tegyünk tisztába pár dolgot. Qrvára elegem van a győkér “felnőttekből”, akik szerint a 18 éves fiatal 1 éves jogsival mindenképpen fog koccanni, meg fogja húzni, stb... nevetséges ez a hozzáállás.
Voltak itt sorok ilyen-olyan jogokról, de majdnem az összes téves. A kérdezőnek igaza van, finanszírozniuk kell az egyetemet (pontosabban havi 10-20 ezerre kötelezhető a szülő a továbbtanuló nagykorú gyermek esetén. Igaz, ez semmire sem elég, hiszen nem államira vették fel). A lakásból kijelentés egy nagyjából fél éves procedúra, nem pikkpakk megy. A kérdezőnek nincs igaza kétszeresen sem a “fenyegetéssel” kapcsolatban. Egyrészt azt írta, hogy szereti őket, ami ott bukott meg, hogy ilyen az eszébe jutott, másrészt idős, beteg szülőről a jelenleg hatályos jogszabály alapján köteles gondoskodni a kölyök.
Lássuk az autót. Chrysler 300 C. Amerikai autó, amelyekről annyit azért egy szkeptikus is tud, hogy benzintemető. Ez a kocsi meg különösen az. Ne viccelj már a 4-5 literrel, kérdező. 1000 kilós Volkswagen Polo jár annyival, meg 800 kilós Suzuki Swift. 10 liter alatt nem állna meg a fogyasztás, hiába dízel. Nekem egy 1600 kilós gázolajos SUV-om van, ami 5,5-6 literrel jár spórolós vezetéssel, egyedi ECU-val. Akkor egy 2500 kilós mennyiből járhat?:)
Nem tudon, melyik városban van az egyetemed, de ha Budapesten, akkor semmit nem fogsz érni a kocsival. Néha megyek Budapesten keresztül autóval, de agyrém az egész. Nagyon káros az autóra nézve, de legalább lassan is haladsz. Jobban jársz a tömegközlekedéssel. Metrón, villamoson értelmes dolgokat is lehet csinálni.
Ráérsz még megvalósítani az álmaid, még 20 éves sem vagy. Remélem, nem basztad el a pénzed egy ilyen szarra.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!