A szüleim próbálnak lebeszélni arról, hogy minden spórolt pénzem (2,5 millió Ft) egy autóra költsem, szerintetek ez jogos?
Egy Chrysler 300 C-t akarok venni, ez álmaim autója.
Aki nem tudná milyen:
Most már viszonylag jó áron is lehet kapni, használatú.hu-n sok van 2,5 millió alatti áron, tehát benne tudnék maradni a keretben, átírással együtt is.
N is fogyaszt sokat, mert van Mercedes motoros, ami csupán 4-5 litert eszik. Továbbá egy masszív és biztonságos autó.
Viszont a szüleim ezek ellenére is ellenzik. Az oka nagyrészt az, hogy a pénz többsége (2 millió) onnan van, hogy a szüleim nyitottak nekem egy számlát, aminek a tartalmát most 2 hónapja kaptam meg. (Amikor 18 lettem) A maradékot én kerestem meg diákmunkával.
A szüleim azzal érvelnek, hogy ezt a pénzt félre kéne tenni, hogy a jövőben ezzel meg tudjak alapozni egy lakást. Az is tervben volt, hogy nyitnának belőle egy lakástakarékot, de mivel úgy néz ki nem lesz meg a kellő pont az egyetemre tandíjat is kell fizetni, a kettő pedig nem menne egyszerre.
Így viszont a 2,5 millió Forint lakás téren semmire sem elég és később sem lesz az. Ha áll csak veszít az értékéből. Az pedig mindegy, hogy a jövőben 10 vagy 12,5 millió Forint hitel kell egy lakáshoz. Nem oszt, nem szoroz (olyan sokat)
Tehát inkább elkölteném a pénzt valami olyanra amiben örömöt lelek. Ez pedig tipikusan egy olyan cucc. :)
Viszont emiatt megy a vita már napok óta. Ami nagyon idegesítő, még akkor is ha kultúrált keretek között megy. (Folyamatosan igyekeznek győzködni, hogy ne csináljak "hülyeséget".)
Most az az érvük, hogy nem lesz pénzem fenntartani. Viszont ez nem lehet több évi 70-80 ezernél, (benzin és szerviz nélkül) ennyit simán félreteszek diákmunkából és a nagyszülők által adott zsebpénzből.
Viszont van egy érvük ami mivel vetsláltak, azt mondták ha megveszem a kocsit nem fizetik az egyetemet. Tehát úgy néz ki nem lesz kocsi. :(
Szerintetek kinek van igaza? Illetve milyen érveket tudnátok mondani amivel meg tudnám őket győzni?
Előre is köszönöm a válaszokaz, trollok kíméljenek!!!
Ennyi baromságot összehordani egy kérdésben..:D
tiszteletem, majd nézd vissza ezt a kérdést 10 év múlva.
"Amúgy még mindig ragaszkodom hozzá, hogy abba a pénzbe nem lenne beleszólása a szüleimnek, az pedig nem etikus, hogy azzal fenyegetőznek, hogy nem fizetik az egyetemet ha megveszem."
Elvileg nincs joguk beleszólni, ha elszórod az általuk összespórolt pénzt hülyeségre.
Viszont neked semmi jogod sincs tölük követelni, hogy fizessék neked az egyetemet - erre ugyanis joguk van.
Mellesleg tökéletesen érthetö az állaspontjuk, mert az a pénz uygan most a tied, de ök úgy gyüjtötték meg adták oda, hogy abból értelmes dolgot (lakás) veszel és nem elhülyülöd.
Ha az eddigi segítséget nem becsülöd meg, akkor jogosan nem segítenek ezentúl, mert nem érdemled meg.
Én mint szülő nagyon letörnék akkor, ha a fiamnak a jobb élet reményében félre tett pénzt, egy ilyen autóra költené, amikor nincs is szükség rá. ( Csajozasra, havi 2-300 km-re)
Es az is biztos, hogy a továbbiakban nem támogatnám igy a jövőjét.
#25 Erre nem tudok mit írni, csak azt, hogy igazad van. Ez a PEMÁK lehet, hogy jó, sőt ha jobban belegondolok, mint a 22 is írta a kocsi hamarabb értékét veszti mint a pénz. Csak akkor én is az a srác leszek aki a szürke tömegbe robog a buszon az egyetemre. :/
Az az én bajom, hogy nagyzólni akarok, gazdag szeretnék lenni. Azt akarom, hogy azt lássák, hogy menő vagyok, szeretnêm ha irigykednének rám az utcán. Pl. Most a szóbeli érettségire ezzel mennék mindenki tátott szájjal bámulna.
#26 Nem iszom alkoholt. Semennyit. Tehát ez nem gond. Annyi felelősség van bennem, hogy részegen ne vezessek.
#30 Az egyetem az ő érdekük is, ha tudok tanulni akkor lesz jó állásom és önálló tudok lenni, illetve őket is tudom, majd segíteni ha rá fognak szorulni. Amúgy ez egy jó érv lenne, hogy ha nem fizetik az egyetemet a nyakukon fogok maradni és tarthatnak el még 40 évesen is, ha pedig kidobbak nem gondozom majd őket ha idősek és betegek lesznek. (Amúgy ez csak fenyegetés, komolyan nem tenném meg, mert szeretem őket, de jól hangzik.)
#34: a szüleid nem fognak rád szorulni. Lesz nyugdíjuk, megtakarított pénzük, eladhatjak a házukat és beköltöznek egy nyugdíjas otthonban.
40 évesen nem kötelesek eltartani.
Az értékedet nem az autód szabja meg. Autóval is lehet valaki szürke, sőt: nem tesz különlegessé.
Gazdag akarsz lenni?
Ok, kezdd azzal, hogy nem szórod a pénzt hülyeségekre. Ugyanis a gazdagságnak ez az egyik alappillére. A másik meg az, hogy jól tanulsz, jó diplomát szerzel és jó állásba kerülsz.
Nem leszel ettől gazdag, sem menő. Nagyzolni akarsz?
Az előző válaszod alapján kérdező még annál is ostobább vagy, mint gondoltam. Vagy csak trollkodás.
Amúgy azért 1-2 választ vártam ami kiáll mellettem vagy akár tanácsot is ad, de úgy látszik, hogy érettebb emberek vagytok. :D
Amúgy a végén meggyőztök, hogy tényleg hülyeség az amit tenni akarok. Megnéztem a részletes költségeket, a benzinárakat és az alkatrészek árát. Tényleg inkább évi 150-200 tankolás nélkül. Ez kb. közel a fele ami zsebpénzből és diákmunkából megvan egy évben. Ha azt veszem, hogy csak évi 200-at félretennék már + 600 ezer, az egyetem alatt, de lehet több is menne + ha menne rá kamat, lehet lenne 3,5 millió is. Az már tényleg lehetne egy lakás önerője. Bár egy átlag lakás legalább 4x ennyi. :/
Olyan rossz érzés, hogy le kell mondani a vágyaimról. Viszont ha nem lehet olyan kocsim amilyet akarok akkor nem is kell.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!