Hogyan értessem meg a szüleimmel, hogy jövőre még nem megyek egyetemre? Más szülők is így viselkednének?

Szeretnék kiállni a saját elképzeléseim, a saját terveim mellett, viszont írtam is, hogy nem szeretnék velük komolyabban összeveszni vagy olyasmit tenni, ami tökreteheti a kapcsolatunkat mert ezt a dolgot leszámítva semmi más problémám nincsen velük és jól kijövünk egymással. Valamint szerintem ez egy olyan "probléma", amit intelligens emberek módjára meg lehetne beszélni és semmi szükség nincsen ilyen drasztikus megoldásokhoz, mint pl. költözés (amit meg sem tudnék tenni).

Szerencsére az anyagiakkal nincsen semmi probléma,(ez nem azt jelenti, hogy felvet minket a pénz, de mindenkünk megvan és átlag színvonalon élünk), így a szüleim meg tudják engedni maguknak, hogy támogassanak engem, ezért is nem írtam erről a kérdésben. A szüleim eddig is eltartottak és az ígéretük szerint, a további tanulmányaim során is támogatni fognak anyagilag (függetlenül attól, hogy az ő elképzelésiek alapján alakítom-e a dolgaimat vagy pedig sem), ez a "köztes időszakban" is így fog történni, nem fognak kidobni otthonról...

Írtam, hogy nem "lébecolni" szeretnék, hanem minél hasznosabban eltölteni az időmet. Szeretnék külföldön önkénteskedni, nyelveket tanulni-nyelvvizsgákat szerezni, befejezni a jogosítványomat és ezeknek a költségeit a saját megtakarításomból is tudom fizetni. Ezeket mind el tudom intézni és tudom, hogy mi a menete, tehát nem is arról van a szó, hogy csak úgy egyik reggel felkeltem és gondoltam egyet, hogy ezt és ezt fogom csinálni...

Szerencsére a tanulással sosem volt problémám, mindig rá tudtam venni magamat, ha olyan dolggal kapcsolatos, ami az érdeklődési körömbe vág és szükséges a célom elérésében, akkor pedig pláne, tehát nem tartok attól, hogy kiesek a ritmusból és emiatt nem fogok tudni boldogulni az egyetemen. Persze, lehetséges, hogy ez az én naivitásom és egy tapasztaltabb embernek már más a véleménye, de írtam, hogy igazából más lehetőségem nem is nagyon van. Valamint nekem azért más lenne a helyzetem, én nem kezdenék el dolgozva, saját magamat ellátva élni az önálló kis életemet, hanem tulajdonképpen egy kettő közötti átmenetről lenne szó.

Én is attól félek, hogy ha elkezdeném ezt az egyetemet, akkor az lenne, amit az egyik hozzászóló is írt, hogy akkor már az egyik dolog, húzná maga után a következőt és végül lenne a kezemben egy olyan diploma, amire igazából soha életemben nem vágytam. Az leírva szépen hangzik, hogy az ember egy életen át tanul és persze, akár harmadik meg negyedik diplomát is szerezhet, viszont azért ilyen magas tandíjjak mellett nem lehet játszadozni az államilag támogatott félévekkel...Semmi értelmét nem látom annak, hogy olyasmit tanuljak, amihez nincsen kedvem, nincsenek ambícióim.

Nyilván, én is sokkal jobban örülnék, ha most nem lennék ebben a helyzetben, hanem inkább azon tudnék aggódni, hogy vajon felvesznek-e a vágyott egyetememre. Nekem sajnos nem voltak ilyen gyerekkori álmaim, hogy pl. "állatorvos leszek", a szüleimnek sem voltak velem ilyen jellegű tervei és nincsen semmilyen családi tradíció, amit követnem "kellene", nem sikerült időben megtalálnom a helyemet és a céljaimat. Szerintem ezzel azért nem vagyok egyedül, 18 évesen még nagyon sokan vannak, akik keresik a helyüket és szerintem keveseknek vannak határozott elképzeléseik. Ugyanakkor én úgy gondolom, hogy még mindig jobb most meggondolnom magamat, mikor még könnyebben tudnék változtatni, mint mondjuk évekkel később megbánni, hogy elvesztegettem 3 évet az életemből egy olyan diploma megszerzésére, amelynek a birtoklása nem okoz örömet.