Mi lehet a magyarázata ezeknek az ellentmondásoknak (szülők)?

A szüleim gyári munkások. De nincs annyira rossz melójuk, apám csoportvezető, anyám meg adminisztrátor. Viszont állandóan azt hallom tőlük, hogy milyen szar a munka, jajj de utálják stb. Aztán eljön a hétvége, és nem tudnak magukkal mit kezdeni. De komolyan. Sajnos még velük élek egy darabig, de már nagyon utálom a hétvégéket. Persze anyám szerint mindenki hibás, csak ő nem. Mert ő menne mindenhová, de aztán mégse...

Például most is meg volt beszélve, hogy elmegyünk a WTCC futamra. Apám mondjuk soha sem akar sehová menni, mert dugó lesz, ős ideges, stb. Szóval megint ez történt, hogy végül nem mentünk. De az az érdekes, hogy van 2 autónk és anyámnak meg nekem is van jogsija. Szóval csak én nem értem, mi itt a probléma?

De mindig ez van. Múltkor fagyizás után eszébe jutott anyámnak, hogy nézzünk ki a temetőbe, de pont elment az orrunk előtt a busz. Erre én, akkor menjünk ki kocsival. Hát azt nem. Pedig ő engedi, hogy vezessek, csak akkor éppen nem, mert szalámi. Értitek, mit nem értek? Aztán meg állandóan engem szekál, hogy nem megyek sehova. Mikor meg mennék, akkor meg ne menjek. A múltkor pl mozijegyeket nyertem, csak az a baj. De le beszélt róla minket (a húgommal mentem volna), mert szalámi.

Anyám most kicsit megzizzent, mert állítólag nem beszéltünk hozzá egész nap. De ez enm igaz, max 1- órás intervallum volt, de akkor is ő csukta be a szobája ajtaját, mi meg éppen a saját dolgunkkal voltunk elfoglalva. Azért sem értem, hogy mi baja (Sajnos néhány évente 1-2 napra rájön a hoppáré), mert én minden délután beszélgetek vele, még akkor is, ha semmi kedvem hozz, mert állandóan engem fikáz. Sőt minden nap masszírozom a lábát, a hátát, a kezét. És akkor ezek után én vagyok a szemét, akinek meg sem kellett volna születnie. Én, az egyetlen diplomás a családban.

Most az a baj, hogy egy napig nem volt körülrajongva?