Nem jó a kapcsolatom anyukámmal, apámmal pedig évek óta nem beszéltem, így oda biztos nem mehetek. Nyáron betöltöm a 18-at és a barátom is szeretne elköltözni otthonról. Miután betöltöttem megtehetem, hogy összepakolok és egyszerűen elmegyek? Ő viszont nem tölti be, ha neki beleegyezik az anyja elköltözhet? Illetve egy haverja is költözne velünk, hármunk mekis fizetéséből lenne esélyünk megélni? Merre lenne érdemes egyáltalán albérletet keresni? Mind a hárman suliba járunk, illetve rám még az egyetem is vár, így főállásban nem tudnunk elmenni igazándiból dolgozni. Esélytelen, hogy így meg tudjunk élni?
Ennek semmi értelme. Mindjárt végzel, egy évet még kibírsz, aztán mehetsz koleszba. Majd az ország másik felét jelölöd meg elsőnek.
De tényleg, én is most leszek 18, bár én jóba vagyok a szüleimmel, de azt hiszem már eleget idegesítettem őket, szeretnék önállósodni, megtanulni mit hogyan kell, hogy legyek majd jó háziasszony stb, és nálam úgy jött ki, hogy pont egy olyan egyetemre szeretnék bekerülni, ami 450 km-re van otthontól. Ami mondjuk az elején havi, majd kéthavi hazajárást jelent.
Simán menne az orvosi, ebben az egy évben még nagyon feszülj rá, és meglesz!
2017. máj. 10. 08:59
Hasznos számodra ez a válasz?
22/31 Mraz Ariston Simon válasza:
Ha olyan jó tanuló vagy, hogy az orvosi is bejátszhat, mérlegeld, hogy 5-6 évig édesanyáddal élsz, és utána kinyílik a világ. 300 ezer hármótokbak bakfitty. Ennek számolj utána. Ne rontsd el az életed! Ha nem is az orvosi, de egy jó szakkal a kezdőfizu ennyi egyedül neked. A tiniszerelmed meg hol lesz már pár év múlva...
2017. máj. 10. 09:09
Hasznos számodra ez a válasz?
23/31 anonim válasza:
Három mekis fizetés, szép karrier, jó kilátások.
2017. máj. 10. 10:17
Hasznos számodra ez a válasz?
24/31 anonim válasza:
Kedves Kérdező! Megteheted, de minek? Mikor élhetsz az anyukáddal is. Szereztél már valami tapasztalatot abban, hogyan lehet a pénzt beosztani? Mert nem olyan egyszerű ám. És tudtok főzni? A barátod haverja leadná nektek minden fizetését? Ha anyukáddal nem tanultál meg kijönni, és apáddal sem beszélsz, miből gondolod, hogy sikerülne hosszú távon kijönni a barátoddal meg a haverjával? Nem bántani akarlak, de azért ezeket jó lenne átgondolni, és nem felégetni minden hidat magad mögött. Miért nem beszéled meg anyukáddal a tervedet, hogy önállóbb szeretnél lenni? Még ha nem is jöttök ki egymással nagyon, akkor is csak az édesanyád, akkor is szeret téged.
2017. máj. 10. 10:18
Hasznos számodra ez a válasz?
25/31 anonim válasza:
Azért hogy elcsesztek otthon, hogy a szolga szerepet önként vállalod két kissrácra.
2017. máj. 10. 10:43
Hasznos számodra ez a válasz?
26/31 anonim válasza:
Menj az orvosira, és kérj kollégiumot. Ha pesti is vagy, jelentkezhetsz vidéki egyetemre (Debrecen, Pécs, Szeged), akkor el tudsz jönni az otthoni cirkuszból, és a kollégium olcsóbb mint az albérlet.
2017. máj. 10. 10:49
Hasznos számodra ez a válasz?
27/31 anonim válasza:
Kérdező, nyáron nyugodtan megpróbálhatjátok, hogy működik-e, akárhogy is jön ki, ez is egy tapasztalat.
Egyébként meg abszolút megértelek, én is előbb kötöttem volna fel magam, mint hogy 24 éves koromig az "amíg az én kenyeremet eszed.." röfögést hallgassam, meg a szüleim "csak jót akaró" beleszólásait tűrjem. Nincs az a karrier, nincs az a kezdő fizetés, ami megérje, hogy az ember legszebb éveit hagyja tönkre tenni...
2017. máj. 10. 11:13
Hasznos számodra ez a válasz?
28/31 anonim válasza:
"szűkösen csak ellenénk, nem? "
Ha mind a hárman "ellenétek", akkor kevés lesz a mekis fizetés...
:)
2017. máj. 10. 11:34
Hasznos számodra ez a válasz?
29/31 anonim válasza:
Nem a mosogatás lesz a legnagyobb gondod-tényleg nem, mert a nagy semmire elcuccolsz otthonról, még egy rohadt tányérod meg bögréd sem lesz... Ennek megfelelően számolgasd hogy mire elég a pénzed. Az a 100e most otthon lakva soknak tűnik, de amikor ennek minimum a fele rögtön ugrik albérletre, akkor az már nem is olyan sok.
2017. máj. 10. 13:14
Hasznos számodra ez a válasz?
30/31 anonim válasza:
Mi az, hogy min tud össze veszni egy felnőttel?
Téged megvertek gyerekként, mert a rendőrök vittek haza.
Honnan tudod, hogy náluk mi van? Lehet alkoholisták a szülei, vagy verik (csak úgy, mert a másik oldalra fésülte a haját). A 16 éves húga már lelépett, biztos nem jó kedvéből. Valaminek kell ott lennie, ha mindenki menekül.
Az én apám alkoholista, minden egyes nap sírógörcsöm volt, hogy el akarok költözni. Aki nem élt lelki terrorba, az ne okoskodjon bele olyanba, amiről fingja nincs.
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik. Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!